Rendszeres hétvégi, pontosabban szombat délelőtti rádióhallgató lettem. Amíg el nem rontom az ebédet, maradok is.
Riportot hallgattam, középiskolai osztályfőnökökkel beszélgetett a riporter hölgy. Szalagavatóra készül az országban minden középiskola. Hallom, komoly anyagi kiadást jelent a szülőknek az egyre drágább ruhák beszerzése. Pompás nagyestélyik, frakkok vonulnak majd fel a jeles eseményen. Néhol sminkesek települnek az iskolákba, hogy a helyszínen készüljön a lányok szépségét kiemelő színkavalkád.
Van, ahol az is komoly anyagi megterhelést jelent, hogy a zenék jogdíját miből gazdálkodják ki. Nagyrésze a szülőkre hárul. Máskor az iskola fizeti.
Táncokról beszélnek, gyerekek válogatnak. Első helyen áll a keringő. Szép — gondolom, én is szeretem. Van, akik a negyvenes évek táncait választják, van külön fiú- és lánytánc, választanak pom-pom táncot is. Itt elgondolkodtam, honnan is ered ez a tánc? Legyen létjogosultsága, divat lett, nem baj, majd múlik ez is, mint más divatok. Az azonban elgondolkodtató, hogy a szülők mennyi anyagi áldozatot vállalnak ezért, s a mai tizennyolc évesek majd húsz év múlva mit mutatnak meg gyermekeiknek?
A keringő biztosan tetszeni fog. Honnan is származik? Az angolkeringőt származási helye után nevezték el. Az 1920-as években Bostonból indult világhódító útjára. Másik szépség a bécsi keringő, neve mindent elmond.
Én is szeretnék valamit elmondani, ami a riport után sokáig foglalkoztatott.
Hallássérült gyermekeket tanítottam évtizedeken át. Mikor általános iskolai tanulmányaikat befejezték tizenhat évesek voltak, két évvel fiatalabbak, mint a mostani maturandusok. Az ő életüket, tanulásukat nehezítette velük született problémájuk. Kezdettől tanultak hallásritmust. Itt különböző mozdulatsorokat is elsajátítottak a jó ritmusú beszéd mellett. Persze anyanyelvük a jelnyelv maradt. Egyszerű hangszereken játszottak rövid kis dalokat, magyar gyermekdalokat.
Van annak már tíz éve is, mikor egy kolleganőmmel úgy döntöttünk, hogy abban az évben farsangi rendezvényünk nyitótánca palotás lesz. Azért farsangkor, mert a ballagási búcsúnak más szokásai vannak.
Mindig nagy hangsúlyt kapott iskolánkban a szép magyar beszéd, szokások, hagyományok ápolása. A tánc pedig a tizenhatodik századtól ismert magyar tánc. Királyi és fejedelmi udvarokban is táncolták. A tizennyolcadik, tizenkilencedik században élte fénykorát. Talán nem is véletlen, ha a történelmi kort is nézzük. Nevét a várak, kastélyok dísztermeiről — palota — kapta.
Nem volt egyszerű a tanítása, videón megnéztük közösen, lássák milyen lesz. Aztán lépéseket mutattunk. Egyikünk a színpadon segített, míg a nagymozgásokat lentről irányította kolleganőm, mozdulatokkal.
Hatalmas izgalommal készültünk. Ruháikat kölcsönzőből szereztük be, a sminkmester én voltam, csak úgy szolidan. A gyerekeknek nagy sikerük volt, s mi úgy emlékszem nagyon boldogok voltunk, hogy adhattunk valamit, amivel később ritkán, talán soha sem találkoznak az életben.
Ma is látom a lányok elegáns, finom meghajlását, a fiúk kéztartását, lélekmelegítő mozdulatok.
Már csak azon gondolkodom lesz-e még iskola, ahol régi magyar táncunkat is ajánlják a pedagógusok, mert bizony rajtunk is múlik, hogy mit szeretnek meg a fiatalok.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.07. @ 16:35 :: Sonkoly Éva
