Fékezve, s visszafordítva az idő kerekét, messze viszlek, kedves Olvasó, úgy háromszáz évet.
Hortobágyi pusztaságon, ménesek mellett csikósok fürkészik az eget. Pusztaság, merre a szem lát. Mégis, egy porszemnyi valaki közeleg. Csöpp fiú, dacosan, egyedül, a semmiből előkerül. Abban az időben, s ott nem igen volt magára hagyott árva. Esetleg grófkisasszony s lovászlegény románcából született, apró gyerek. Nevét tudta csak, György, pergett ajkáról, mint gyöngy. Szeme s haja, mint korom oly fekete, erről lett családi neve.
Kapott lovat, s csikós kalapot.
— Vigyázz, el ne hagyd! Erről tudod közénk való vagy!
Apró volt a gyerek, de száguldott, mint viharos szelek.
Vihar? Szelek? Talán a sors akarta, kemény viharban kalapját szél elsodorta. Kereste, talált vagy százat, de fejére egy sem illett. Félve nevelői haragjától, lovát sarkantyúzta, Erdély felé vitte útja.
Hegyeken, erdőkön át valahol otthont talált. Lovakat vigyázta ismét, szállásért, ételért.
Selyemréten futtatta lovát, gondolatát egész nap, alig jutott neki betevő falat.
Szóvá tette éhségét egy este. Másnap egész tál vacsora várta.
— Egyél, te éhes! — mondták nevetve.
A hanggal, a nevetéssel önérzete csorbult, újra útnak indult. Hegyeken, völgyeken át, bent a sűrűben róka, medve látta csak lelkében dúlt nagy harag.
Mikor csitult minden, hegyoldalban nagy ház állt előtte, s ott távol — a lovak…
Munkához látott. Megélt ott sok furcsa álmot. Hitte is, nem is, igaz, vagy csak képzelte, kenyéradó gazdája kivel áll cimboraságban? Ott cseréltek lovat zsiványok — mondom rég volt — éltek még ily emberek.
Istálló nyílt a hegyoldalban. Éjjel jöttek-mentek, ajtaját, mint rejteket takarták zöld füvek.
Félni kezdett nagyon, más volt akkor az élet. Ha eltűnnék, sose keresnének, gondolta, s terveket szövögetett.
Vásárra indultak másnap, sok pénzzel, tarisznyában étel.
Nyugat felé, Hortobágy mellett este lett. Egy tanyában aludtak éjszaka, mely útba esett. Szívélyes volt a gazda, pénz csörgését hallotta. György éjjel aludni sem mert, mondom olcsó volt akkor az emberi élet.
Hajnalban, alig virradt, lóra ült, s mit, kit kergetnek száguldott, igaz életre vágyott.
Nem volt az olyan könnyű, de meglelte. Lett háza, családja, az már más történet. Kalandos útja nem ért ezzel véget.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.03. @ 12:48 :: Sonkoly Éva
