— Megjöttek a peregi pintyek! — szólt oda a konyhában már az ebédfőzés előkészületeivel foglalatoskodó feleségének.
Az etető a nappali széles ablaka előtt nyújtózkodó nyírfán himbálódzott. Mióta felhagytak a tanítással, ősztől tavaszig kitartóan etetik az ég szárnyasait. A kert végében lassan bandukoló folyócska völgye, úgy tűnik, folyosót kínál a városon keresgélve átvonuló apró madaraknak. Ezért azután míg mások etetőjét jobbára csak széncinegék látogatják, ők naphosszat gyönyörködhetnek a kékcinegék, erdei pintyek, téli pintyek egymást váltó, olykor az élelemért egymással vetélkedő csapataiban. Nagyritkán egy-egy Tarkaharkály, Zöldküllő is tiszteletét teszi.
A Pergi pinty nem holmi új faj, a madárhatározót teljesen felesleges lapozgatni miatta. Ezt a Peregi szomszédtól kölcsönzött előnevet ő ragasztotta, a keresztelőről mit sem sejtő madarakra.
A hat tagú Peregi családból senkinek sincs állandó munkája. Ez, ebben a halódó délalföldi kisvárosban nem egyedi jelenség. Majd minden harmadik család elmondhatná magáról ugyanezt. A családi pótlék mellett hol alkalmi munkából, hol munkanélküli segélyből tengődők tömegéből, egyedül csak az emeli ki ezt a családot, hogy ők akkor sem kötötték le magukat, amikor a többieknek még jutott állandó munka és tisztes jövedelem. Ők – fogalmazzunk így – ragaszkodtak a szüleiktől rájuk maradt szabadsághoz. Hörcsögjárta években, ezeket a túlszaporodott rágcsálókat csapdázták, nyúzták, máskor éti csigát, bodza, hárs virágot, gyűjtöttek, vagy hulladékfémmel üzleteltek. Mostanság a szülők és a tizenhetedik évében járó nagylány, tavasztól késő őszig eljár a többiekkel napszámos munkára.
A munkaszervezők autóbuszai sokszor hatvan kilométer távolságba is elszállítják őket. A téli fagyok szorításából a termékeny csanádi földdel együtt szabadulnak. Ilyenkor már lehet Csanádpalota, Kövegy, Apátfalva gazdáinál gyökeret húzni. A petrezselyem jól áttelel a fagyott szántóföldben. Szedés, tisztítás után friss zöldségként kerülnek a hosszú, egészséges fehérgyökerek a standokra. Mikor ez a munka leáldoz, már ott a dinnyepalántázás, fóliahúzás ideje, s ezért a munkáért már alig harminc kilométernyire, Medgyesegyházára, Nagykamrásra kell utazniuk. Paradicsomot, paprikát palántázni meg már helyben is lehet. A nyár meghozza a gyomirtás, majd a dinnye, paradicsom, csemegekukorica, később a makói hagyma szedésének szezonját. Az ősz itt az embert próbáló cirokfejeléssel köszön be, s végül megadva az idénymunkáknak a méltó keretet, gyökérhúzás következik, s tart egészen a kemény fagyok beálltáig.
A napszámbér négy-, ötezer forint. Peregiéknél ezt a jövedelmet egészíti ki a családi pótlék. Akár tartalékot is képezhetnének az ínséges téli hónapokra, de nem teszik. Ha van pénz, nem tagadnak meg maguktól semmit, ha nincs, kornyadozva járják a hivatalt, hátha leesik egy kis könnyűpénz, vagy némi adomány. Előrelátást nem örököltek a szülőktől.
Nem így a madárbarát, nyugalmazott tanárházaspár. Ők a ház mögötti konyhakertben megtermelik a szükséges zöldséget, gyümölcsöt. Tavaly még a pintyekre is gondoltak. A kert végében kimaradt, szabad területbe napraforgót vetettek. A folyóból rendszeresen meg is öntözték a töveket, így a kegyetlen nyári aszály ellenére, hetvenkét darab nagyra nőtt tányér bólogatott az ősz eleji szélben.
Előbb a verebek fedezték fel az ingyen konyhát, majd a már vándorúton lévő pintyek is csatlakoztak. Hiába védték a télre szánt magokat madárhálóval. A készlet egyre apadt, le kellett szedni a fejeket, de ez sem hozott megoldást. A madarak a szín alá is berepültek. Mire beköszöntött a zimankó, már alig maradt az etetőbe szánt magokból.
— Mint Peregiék — fakadt ki keserűen az előre tervező gazda. — Amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra!
Peregiék — mint eddig mindig — ezt a telet is átvészelik valahogy. A pintyek vásárolt eleségért versenyeznek, s a házaspár gyönyörködhet a színes nyüzsgésben. Végül mindenki jól járt. Még a Piros gilisztához címzett horgászbolt tulajdonosa is, aki szintén előrelátó. Télen madáreleséget is árusít.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.16. @ 11:46 :: Takács Dezső
