Míg várta a lányt, elkészült a vacsorának szánt saláta is. Megterítette az asztalt, s el?re bef?szerezett húst kezdett el sütni. Épp elterjedt a házban az illata, mikor Kim megérkezett.
– Ezüst ilyenkor a t?zhely el?tt ül, beleszimatol a leveg?be, és id?nként megnyalja a száját – mondta, miközben letette táskáját.
– Ezüst? – nézett rá mosolyogva kérd?n Mark.
– ? a cicám. Ezüst szürke, óriási zöld szemekkel és hosszú, selymes sz?rrel. És nagyon hiányzik. Ja, és nyolc kilóval.
Mark elélépett, s magához szorította.
– Biztos, hogy te is hiányzol neki… Mennyi mindent nem tudok rólad még. Azt sem tudtam, hogy van egy cicád. Gondolom, a szüleidnél hagytad, és ott biztos, hogy jó helyen van.
– Anyám allergiás a sz?rére, így a barátn?mnél, Sarahnál van. A hotelban beszéltem vele, míg pakoltam. Azt mondja, id?nként nyávog egy sort. F?leg este, mikor aludni szoktunk. Sarah fest?, így otthon dolgozik a m?termében. Jó, mert egész nap nincs egyedül. ? a legjobb barátn?m. S?t! Annál sokkal több. Mintha a testvérem lenne.
Éjjel valóságos égiháború csapott le Miamira. Szinte folyamatosan villámlott, dörgött szakadt az es?. Kim félt, Mark szorosan magához ölelte, hogy megnyugtassa de közben dühös volt, egyfolytában a másnapi programra gondolt. Remélte, hogy amilyen hirtelen támadt a vihar, olyan hamar vége is lesz.
Reggel fáradtan ébredtek az óra hangjára.
– Tudom, hogy menned kell dolgozni, de olyan jó lett volna még aludni egyet – s Kim nagyot ásított, míg kiült az ágy szélére.
Mark felé nyújtotta a csészét, majd ? is elvette kávéját az éjjeli szekrényr?l, s leült a lány mellé félig felé fordulva. Belekortyolt a kávéjába, majd jelent?ségteljesen nézve a lányra, megszólalt.
– Reggel van, ilyenkor kerülnek napvilágra a titkok.
– Úgy van! Tegnap megígérted – nézte kíváncsian.
– A csapat megszavazott nekem három nap szabadságot s elintéztem, hogy ezt a három napot a Bahamákon tölthessük. Ez a meglepetésem. Örülsz?
– Jaj Mark! Hogy örülök-e? Mikor megérkeztem, legszívesebben visszaindultam volna. Veled folyamatosan csodákat élek meg. A csapat, Key Largo… és most három teljes nap veled… Persze, hogy örülök.
Az éjszakai vihar után ragyogóan kék volt az ég, a növények nedvesen csillogtak, s a járda szélén még kis tócsák emlékeztettek az es?re a napfényben. Friss volt a leveg?, tiszta s mintha még a nap is fényesebben ragyogott volna. Jókedv?en, várakozón tekintett Kim az el?ttük álló események felé.
Mikor megérkeztek a Pink Sands Hotel komplexumba, Kim megállapította, ha létezik a földön Paradicsom, akkor megtalálták. Miután elrendezkedtek a kis házukban elindultak, hogy felfedezzék a területet. Huszonnyolc önálló kis házból állt a komplexum, két étteremmel, luxus kivitel? kényelmes bárral, melyben alacsony asztalok körül kanapék várták a beszélgetni vágyó társaságokat, fitnesz lehet?séggel, három teniszpályával, valamint könyvtárral. Mindez biztosította a teljes kikapcsolódást. A házakat csodálatos kert vette körül, különböz? szín? virágpompával. Köztük kanyargós sétáló utak húzódtak összekötve az apró portákat. Elszeparáltan pihenhettek az itt nyaralók, anélkül, hogy zavarnák egymást. Miután felderítették a helyet, visszamentek a saját házikójukba. Tágas nappali, fürd?szoba, hálószoba s napozóteraszból állt a kis lak. Kényelmes franciaágy két oldalán éjjeli szekrénnyel, hangulatlámpákkal. A mennyezeten ventilátor biztosította a leveg? állandó frissítését, a vastag fából készült egybeépített ajtó és ablakkeretre kívülr?l felszerelt zsalugáter kellemesen árnyékolta a szobát a leveg? kizárása nélkül. Kiléptek a napozó teraszra. A közepén jacuzzi várt rájuk tiszta kék vízével. Mark a lány mögé lépett, s átölelte. El?ttük a ragyogó fehér homok, az azúrkék víz végtelensége leny?göz? volt. Kim gondolatban egy pillanatra huszonnegyedik emeleti lakásába képzelte magát. Bármerre tekintett ablakából mindenfelé felh?karcolók, s most, ahogy képzeletben otthon járt, az villant az eszébe, hogy ott akkor is magányosnak érzi magát az ember, ha nincs egyedül. Borzasztó volt most az érzés, ahogy megtapasztalta a különbséget. Itt-ott foltokban láthatta az eget. A kép, ami ebben a pillanatban tárult elé, valósággal a világot jelentette, nagyságát, a végtelent. Elfacsarodott a szíve saját gondolataitól, s ez megrémítette. Úgy érezte, mintha egy pillanatra beleremegett volna, ami valószín?leg igaz lehetett, mert Mark megérezte.
– Valami baj van? – kérdezte nyugtalanul.
Kim elmondta zavaró gondolatait, mire a fiú elmosolyodott. Fejét a lányéra hajtotta, és szorosabban ölelte át miel?tt válaszolni kezdett.
– Anyám a szeretetével, gondoskodásával er?s szálat font körénk. Amikor megkaptam ezt az állást, úgy jöttem el, hogy ha nagyon vágyom haza, visszamegyek. Aztán eltelt egy hét, Key Largo, s minden, amit idáig láttál. Vágytam haza, ma is hiányoznak a testvéreim, a gyerekek, anyám, de a nagyváros… Soha többet. A f?szezonban hozzám jönnek a bátyáim a családjukkal pihenni. Anyám is jön, amíg bírja az utazást. Karácsonyra haza szoktam menni, annyi elég is a nyüzsgésb?l, zajból.
– Igen. Ez egy teljesen más világ. Ebben a percben én sem tudom elképzelni…
– Nem is szeretném, ha most hazavágynál…
A következ? két nap a napfény, a szerelem és a komoly beszélgetések jegyében telt el. Kim minden nap beszélt Sarahval, és a szüleivel de csak barátn?je tudta, hogy hol van és kivel. Nem akart hazudni a szüleinek, csak úgy gondolta nem mondhatja el telefonon a történteket.
Este volt, mikor visszaértek Miamiba. Másnap reggel Mark dolgozni ment, úgy beszélték meg, hogy telefonál, ha végzett. A lány, a strandot választotta délel?tti programnak. Volt mit átgondolnia. Reggeli után kétfelé indultak.
Lepakolta törölköz?jét, táskáját egy napozóágyra. Megmártózott, majd végigd?lve a napozóágyon átgondolta az eddig történteket. Hogyan tovább? Abban a pillanatban úgy gondolta, hogy egy napot sem bírna ki ott a távolban Mark nélkül, és ami hozzá tartozott. A környezet, a csapat. De volt benne kétség is, önmagát illet?en. Nemrég szakított, Tommal. Alig pár napja találkozott Markkal, és már annyi minden történt. Aztán elfogta az, az érzés, ami már az elején. A sorsszer?ség érzése. Mintha nem is tudna tenni az események ellen semmit, ha akarna sem. És egy másik érzés, meger?sítend? a konklúziót. Mintha mindig is ismerte volna a fiút. S a vonzódás, ami valósággal húzta ?ket egymás felé.
Melege volt. Felkelt, lement a partra s belemerült a kellemesen selymes érintés? vízbe. Annyira lekötötték gondolatai, hogy észre sem vette mennyire távol került a parttól. Megfordult, és igyekezett vissza. Nem messze t?le egy pár úszott, valamivel el?bbre voltak, mint ?. Apró kis csípésszer?t érzett a lábszárán. Leállt az úszással, s végigsimított rajta kezével. Nem érzett semmit. „Lehet, hogy valami apró kis seb leázott, és a helyét csípte a víz” – gondolta. Folytatta az úszást, de már nem sietett.
Kivánszorgott a partra, nagyon fáradtnak érezte magát. Nyugodtan feküdt, feje árnyékban volt, talán elszundított. Arra riadt fel, hogy fáj a feje. Arra gondolt, hogy vár kicsit és újra megmártózik. Melege volt. Mark hívta.
Megbeszélte a többiekkel, hogy együtt vacsoráznak a szokott helyükön. Csak azért szólt, hogy a lány is tudjon róla. Megkérdezte, hogy telik a napja, mire ? elmondta, hogy jól van, csak a feje fájdult meg, valószín?leg a melegt?l. Majd a vízben jobban lesz – mondta, s elköszöntek. Mire visszatette a telefont táskájába, már nagyon fájt a feje s hányingere támadt. Hirtelen begörcsölt a vádlija, mire gyorsan felült, s masszírozni kezdte. Akkor már a kezei is fájtak. Felállt a napozóágy mellett, s hirtelen kiadta, ami a gyomrában a reggelib?l még megmaradt. Le akart ülni, de megszédült, és elesett a homokban. Fel akart kelni, de nem bírt. Mindene er?sen fájt. Az izmai, ízületei feje, háta. Nem messze t?le két fiú beszélgetett egymás mellett fekve egy-egy napozóágyon. Döbbenten nézték a csinos, gyönyör? lányt. Elhallgattak, majd az egyik méltatlankodva megszólalt.
– Egy ilyen n? miért iszik? Undorító! – felállt, s csíp?re tett kézzel nézte Kimet. A barátja is felkelt, s odament a lányhoz.
– Rosszul van? – hajolt a feje fölé tétovázva, de ahogy kimondta, már meg is bánta, hiszen egyértelm? volt a válasz. Kim szeme csukva volt, lassan ingatta a fejét jobbra-balra.
– Nagyon fáj… – nyöszörögte.
Közben a másik fiú is odaért. Pillantása azonnal a lány lábára esett.
– A rohadt életbe! – kiáltotta, s visszarohant a helyükre. El?kapta telefonját, s hívta a ment?ket. Gyorsan elmagyarázta, hol vannak, közben visszament Kimhez, és a barátjához. Ráterítették a törülköz?jét a napozóágyra, s úgy fordították, hogy a lány feje, és amennyire lehetett a teste is árnyékban legyen. Összeszedték a holmiját, és bepakolták a táskájába. Mire végeztek, megérkezett a ment?. Az orvos megköszönte a fiúknak, hogy hívták ?ket és elszáguldottak a lánnyal. A két fiú döbbenten nézett a tovat?n? autó után. Hallották, hogy a strand területét elhagyva bekapcsolták a szirénát.
Miután mindent megtettek, hogy Kim szenvedéseit csökkentsék, s volt egy perce az orvosnak, aki kezelésbe vette, kiment a folyosóra, felhívta Markot.
– Szia Doki! Mi történt, hogy eszedbe jutottam? – kérdezte nagy hangon, vidáman, miután a kijelz?n megjelent a kiírás: Doki – Szeretnéd megcsapolni a vérünket mi? – viccel?dött. Azt hitte, a szokásos évi ellen?rzésük miatt hívta régi ismer?se.
– Mark gyere be, ha lehet azonnal! – hallotta a választ, s hirtelen visszafogta magát.
– Valami baj van? Mi történt? – kérdezte értetlenül. Mi oka lehet Dokinak, hogy azonnal hívatja ?t?
– Gyere be! Majd itt elmondom – s már kattant is a készülék.
Mark beült az autójába, s miközben a kórházba vezet? úton haladt, megpróbálta elérni Kimet. A telefonja kicsörgött, de nem vette fel. „Biztos a vízben van” – gondolta, s visszatette helyére a készüléket.
Kettesével vette a lépcs?ket a kórházban, mert minden lift úton volt és nem akart várni. Így is el?bb ért fel a harmadik emeletre, mintha várakozna. Egyenesen az orvosi szobához ment, de üres volt. Tovább haladt, s meglátta az orvost a folyosón, egy n?vérnek magyarázott valamit. Mikor meglátta a fiút, azonnal felé indult s együtt mentek be az orvosi szobába. Leült, s Markot is hellyel kínálta, de ? inkább állva maradt. Így hát az orvos is felállt.
– Nagyon komoly volt a hangod. Mi történt?
Az orvos megdörzsölte a homlokát, miel?tt belekezdett.
– Úgy egy-másfél órája behozott a ment? egy lányt. Ha nem láttam volna, nem hinném el, ha mondanák…
Mark érezte, hogy valami nagy baj van, ha Doki így beszél. Megijedt, járványra gondolt.
– Mit az istenért? Mondjad már Doki! – vált türelmetlenné a hangja.
– Irukandji szindróma – nyögte ki végül.
Mark meglepetésében lezökkent a fotelba.
– Nálunk? Ne hülyéskedj Doki! Az nem lehet! Miamiban?
– Én sem akartam elhinni. De az.
– Megnézhetem? – állt fel a fiú.
– Gyere! – s máris indult.
Doki fordult be Mark el?tt a szobába, ahol Kim egyedül volt. Az ágya a falnál középen állt, hogy két oldalról meg tudják közelíteni. A karjába infúzió volt bekötve. Mark csak akkor látta meg, mikor az orvos ellépett el?le. Egy pillanatra megállt, s olyan fehér lett az arca, mint a fal.
– Jaj ne! – remegett meg a szája. – Az nem lehet. Miért? Mért pont ?t?!
Odasietett az ágy mellé a lány fejéhez. Leguggolt, s hangja elcsuklott, mikor megszólalt.
– Kim! Kicsim! Mi történt veled? – simogatta meg az arcát.
Az orvos meglepetésében meg sem tudott szólalni. Döbbenten nézte a jelenetet. Honnan is tudhatta volna?…
Kim egy távoli hangot hallott, mintha hozzá szólna. Emlékei a „kicsim” kifejezéshez az anyját kötötte. Alig hallhatóan, lassan formálta a szavakat.
– Anya!… Nagyon fáj!… – s miközben szája megremegett, szeméb?l könnycsepp pergett le kétoldalt az arcán, s nyöszörgött közben.
Mark úgy érezte, pillanatokon belül megbolondul. Felkelt, s az orvoshoz lépett.
– Azt mondja, fájdalmai vannak! Segíts rajta Doki! – nézett rá kétségbeesve.
– Mark! – tette kezét a fiú karjára. – Régóta ismersz. Tudod, hogy megtettem mindent, amit lehet. Morfiumot kapott, amennyit lehet a fájdalmaira, ezenkívül szteroid, és antihisztamin készítményt. Te is tudod, hogy ez a szokásos eljárás. És azt is, hogy csak a tüneteit tudjuk kezelni. Nincs ellenszer, és nem is hiszem, hogy valaha is lesz. De mindezt te is tudod. Sajnálom. A többi rajta, és a fentieken múlik. Er?s, fiatal szervezet, talán túl éli. Reménykedjünk. De most semmit nem tudok mondani. Egyel?re élet-halál közt lebeg. Bár többet tehetnék!
– Kösz Doki. Szeretnék itt maradni vele!
– Maradj csak! Beszélj hozzá! Tartsd benne a lelket! Én hiszek abban, hogy segít.
Mark odahúzta a fotelt Kim feje mellé. Egy kórházi fehér vászon hálóing volt rajta. A térdéig ért. Mark végignézett rajta. Az egész lába vöröses, duzzadt volt. Piros csíkok vonalazták térképszer?en a b?rét hólyagtól hólyagig. Ahogy beért vele a ment?, azonnal megkapta az antihisztamin készítményt az allergiás reakció csökkentésére, de csak kissé sikerült lohasztania a duzzanatot. Homloka csillogott a verejtékt?l, amit a méreg okozott a szervezetében, s nehezen vette a leveg?t. Egy n?vér jelent meg az ajtóban, megnézte a lányt, majd kifordult a szobából, s kis id? múlva az orvossal jött vissza. Mark kiment a folyosóra, onnan nézte, hogy mi történik. A gép melyre a lány rá volt kötve, folyamatosan jelezte a szívritmusát, vérnyomását. Doki egy injekciót nyomott bele az infúzióba. Marknak abban a pillanatban eszébe jutott, hogy értesítenie kell a lány szüleit. A szobát elhagyva, az orvos hozzá lépett.
– Adtam neki még egy adag fájdalomcsillapítót, de többet egyel?re nem adhatok már abból sem. Remélem, nem megy fel a láza. A ritmusa már csak kissé emelkedett, ami jó jel. Amikor behozták, százharminc körül volt. A szüleit értesíted?
– Most jutott eszembe, mikor jöttél. Teljesen szét vagyok esve. Még nem fogtam fel. Az este jöttünk vissza Harbor Islandsr?l. Három napra tudtunk elutazni. Nekem dolgoznom kellett ma, ? a strandra ment. – Ránézett az órájára. – Úgy egy órával el?tte beszéltünk, miel?tt behozták. Úgy volt, hogy este összejövünk a többiekkel. A telefonja a strandtáskájában van. Megkaphatom?
– Persze. A n?vér odaadja neked.
Mark a folyosón ült, kezében Kim telefonja. Megtalálta a számot, amihez az volt írva: „Anya”. Gondolkodott. Ha most felhívja ezt a számot, és elmondja mi történt…
Nem. Megkereste Sarah számát. Tétovázott. Megfogalmazta, hogy fogja elmondani. Aztán mikor kicsengett, és Sarah vidáman csilingelve megszólalt, miszerint azt hitte ?, és Ezüst már nem is hiányoznak Kimnek, olyan zavarba jött, hogy alig tudta értelmesen közölni vele, mi történt. Megegyeztek, hogy Sarah értesíti Kim szüleit.
– Ugye nem fog meghalni? – sírta el magát Sarah.
Mark egyszer?en nem tudott mit válaszolni. Végül kattant a készülék, a hívás megszakadt. Várt pár percet, össze kellett szednie magát, miel?tt felhívta az anyját. Claire nem sírt. Kemény asszony volt. Arra bíztatta Markot, amit ? is elhatározott, hogy legyen mellette. Végül azt mondta, hogy másnap érkezik, ha leszállt a gépe, hívni fogja. Mark megköszönte, hogy a bajban nem hagyja egyedül.
Végül Ricket, és Tedet hívta, hogy ?k is tudjanak a történtekr?l. A volt f?nök kétszer is rákérdezett a diagnózisra, és mikor Mark meger?sítette, hogy Irukandji szindrómával állnak szemben, akkor hitte el. Megegyeztek, hogy ezt az esetet fel kell deríteniük. Ted vállalta, ? irányítja a kutatást, hogy Mark Kim mellett maradhasson.
Délután, a munkaid? leteltével az egész csapat megjelent a szoba ajtajában. Nem mertek belépni, így Mark odament hozzájuk.
– Hogy van? – kérdezték szinte egyszerre.
– Nem tudom. Doki azt mondta, er?s, fiatal, talán túléli. Egyel?re élet-halál közt lebeg. Ezt mondta.
– Mark! Hogy történhetett ez meg itt? Bemehetek hozzá? – nézte Kimet az ajtóból Sue.
– Persze. Menj csak. Beszélj hozzá! Talán hallja.
Sue halkan lábujjhegyen elindult. A többiek nézték, ahogy haladt Kim felé. De ahogy meglátta a lányt, kitört bel?le a sírás. Kim lába be volt kenve valami ken?ccsel, de így is látszott, hogy hólyagok borítják, piros duzzadt volt. Verejtékben úszott a teste, és a pulzusszámláló is elég gyorsan csipogott. Nem tudta eldönteni, hogy a láztól piros az arca, vagy az is a méreg hatása. Az arca is duzzadt volt, leginkább a hajáról lehetett ráismerni. Sue kisietett, leült a padra, arcát kezeibe temetve sírt. Mark leült mellé, átölelte a vállát.
– Meg fog gyógyulni! Tudja, hogy régóta vártam rá. Nem hagyhat itt. Tudja. – S maga felé fordította a lányt. Papír zsebkend?t vett el? zsebéb?l, s Sue kezébe adta. ? megtörülte szemeit, orrát, s Markra nézett.
– Hogy tud egy pár grammos rohadt kis dög ilyet csinálni? És egyáltalán hogy került ide?
Mark nem tudott mit felelni. ? is egyfolytában azon töprengett, hogy kerülhetett Miami strandjára? A többire mindannyian tudták a választ, még ha hihetetlennek is t?nt. Lassan beóvakodtak a fiúk is, csak Rick t?nt el. Kis id? múlva befordult a folyosó sarkán kezében g?zölg? kávéval.
– Gondoltam, jól fog esni – nyújtotta oda Marknak.
– Kösz. Tényleg hiányzott már, de nem mertem elmozdulni sem. Egy órája még nem volt rajta ennyi hólyag. Gondolod, hogy rosszabbodott az állapota? – kérdezte, miközben lassan kortyolta a forró italt. Égette a száját, nyelvét, de most nem is érezte –, nem merem Dokit faggatni. Félek, attól, amit mondana.
– Kim er?s lány. Túl fogja élni – próbálta nyugtatni barátja, de a hangja elég bizonytalan volt.
– Er?s? – nézett rá Mark miközben kiitta az utolsó csepp kávét, s a szemetes vödörbe dobta a poharat. – Emlékszel arra a sportbúvárra pár éve? Kingnek hívták, ha jól emlékszem, és kétezer kett?ben csípte meg. Két hétig küzdött az életéért, s nem sikerült túlélnie.
– Ne gondolj a legrosszabbra! Bár tudom, ilyenkor egyre csak ilyen esetek jutnak az ember eszébe.
Míg beszéltek, Sue abbahagyva a sírást, a két fiú beszélgetését hallgatta s letaglózva ült csendben. Próbált esetekre emlékezni, amik jól végz?dtek, de ami eszébe jutott az mind szerencsétlenül fejez?dött be. „Két kislány, akiket Angliában, Dorsetnél mart meg a tengeri darázs… 2006 januárjában Ausztrália partján egy hétéves kislányt mart meg, leállt a szíve, és meghalt. Szinte perceken belül. Pedig ott volt a ment? mellette. Ahhoz képest, hogy eredetileg csak Ausztrália partjainál volt ?shonos…” – idézte magában dühösen.
Mindannyian a folyosón álltak. Lassan indulni készültek.
– Ha bármiben tudunk segíteni… Tudod… Hívj azonnal! És ha… – tette a vállára a kezét Rick. Mindenki csatlakozott az ajánlathoz.
– Kösz… Jelentkezek – intett búcsút Mark.
Elindult vissza a szoba felé, mikor rezegni kezdett a mobilja. Nem volt ismer?s a szám. Kim apja volt, Sarah adta meg a fiú számát. Elmondta neki dióhéjban a történteket, és hogy Kim mellett marad, nem hagyja magára. Megegyeztek, hogy miel?tt elindul a gépük még telefonálni fog Marknak.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Tara Scott
