Kopp-kopp.
Kopp-kopp — hallatszott ismét a bejárati ajtó felől, és Berzsián költő hallotta is, meg nem is. Illetve inkább nem is, hiszen Berzsián költő borzasztóan el volt foglalva. Ült az asztalnál és izzadt, morgott, vakarta a fejét. Ez azt jelentette, hogy verset ír. A verset Sróf mesternek írta Gedeon napra, és bár Sróf mestert legkevésbé sem hívták Gedeonnak, de ez Berzsiánt egyáltalán nem zavarta. Sőt, bosszúja része volt.
Dühös volt rá nagyon, hiszen a csaknem vadonatúj kerékpárja csengőjét két napig javította Sróf mester, és amikor visszakapta a bringát, azt tapasztalta, hogy csak hátrafelé lehet hajtani. Előre meg nem. Úgyhogy mostanában hasát fogta a város, ha Berzsián költőt kerékpározni látták. Nyekegtek, vihogtak, könnyük folyt, sőt már a szomszéd városból is jöttek derülni.
— Ni a szőrmók, hogy csalinkázik, rögtön lepotyog!
Nem is mert felülni rá Berzsián, a hátán cipelte vissza Sróf mesterhez, de savanyú képpel látta, hogy nincs otthon. És másnap sem volt otthon, és harmadnap sem. Hát erre aztán Berzsián mérges lett, aztán nagyon mérges lett, és a végén pedig rettenetesen.
És most írta a bosszúverset, az első két sorral már el is készült. És hogy még jobban megviccelje azt a nem Gedeon nevű kontárt, hát úgy kezdte, mintha egyáltalán nem is akarna verset írni neki.
„Gedeon kontárnak
nem írok jobbladát”
Kopp, kopp, már megint kopogtak. Morogva kelt fel Berzsián az asztaltól, morogva ment az ajtóhoz, és morogva morgott ki.
— Ki az?
— Lázár Ervin vagyok — hangzott kintről.
Kinézett Berzsián, és egy nagy bajuszú, kerek képű embert látott, olyan falusi kinézetű volt. Berzsián valahogy azt gondolta, biztos lehet nála szalonna meg kenyér is. Hát jó, legyen nála, de azért miért kell őt zavarni?
— Hát te meg miért jöttél? — kérdezte illedelmesen.
— Búcsúzni jöttem, Berzsián — mondta az ember, az a nagy bajuszos.
— Búcsúzni? Nem is ismerlek.
— Én azért nagyon jól ismerlek téged, Berzsián, mondhatnám nagyon megszerettelek, úgy gondoltam, hogy mielőtt útnak indulok, elköszönök tőled.
— Miért, hová mész?
— Beköltözök a Négyszögletű Kerek Erdőbe, Mikkamakka meghívott magához.
— Neki is van bajusza?
— Hát persze, azért is hívott meg, két bajuszos jól megférhet egymással, majd mesélgetünk egymásnak. Ha meg elfáradtunk, nézzük a felhőket.
— Akkor jó utat, Lázár Ervin, add át üdvözletem Mikkamakkának.
— Minden jót neked is, Berzsián, és ne haragudj arra a hebehurgya Sróf mesterre.
Berzsián becsukta az ajtót, aztán gyorsan kinyitotta, hogy megkérdezze ezt a kerek képű embert, hogy hol is van a Négyszögletű Kerek Erdő, de már nem látta sehol, hiába meresztgette a szemét. Mintha a föld nyelte volna el.
Csak egy kis füstölt szalonna illatot érzett.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.01. @ 06:00 :: Torjay Attila