— Te Mari, ne csapkodd az ajtót, mert akkora zaj van, mint az ősrobbanáskor.
— Ősrobbanás?
— Az hát.
— Ja, amikor apádnál felrobbant a kuktafazék, amiben a szilvapálinkát főzte.
— Nem, nem, hanem amikor a Világ keletkezett. Egy pontból robbant kifele.
— Má’hogy minden egy pontban volt?
— Azt mondják.
— Má’hogy az egész Világ?
— Ne izélj, hát mondom.
— A disznók is? Hát akkor miből éltek az emberek?
— Akkor még nem vótak emberek, se disznók, de még pálinka sem. Minden egy pontban összpontosult. Ilyen picikében e! A hőmérséklet és a nyomás meg végtelen vót. Oszt egyszercsak felrobbant, és elkezdett tágulni.
— Csak úgy?
— Persze, mert akkora vót a nyomás.
— És pont akkor? Hát mé’ nem előbb kezdett robbanni meg tágulni, ha akkora vót a nyomás?
— Mer’ ott vót a gravitáció ami összetartotta, most hallottam a TV-ben a Tudományos Akadémia előadását. És az összes anyag egymáshoz préselődött, így egyben is maradt minden. És azé’ robbant később meg, mert a sötét energia kifelé kényszerítette, egyszerűen kitaszította a gravitációból, oszt a fénysebességnél nagyobb sebességgel kezdett ám tágulni.
— Az anyját, hát az a sötét energia meg honnét lett?
— Egyszer csak lett. És állítólag még most is tágul minden kifele.
— Húha, hát te is?
— Én is, de te is ám. Sőt, egyre gyorsulva tágulunk.
— Oszt’ az biztos, hogy minden anyag ősrobbant? Az nem lehet, hogy csak a fele? A másik fele meg majd a jövő héten? Vagy sok-sok ősrobbanás van?
— Húúú Mari, de kifinomultál itten mellettem! Hát az is lehet. Meg van, aki azt állítja, hogy két szupergalaxis között jön létre, addig távolodnak, amíg majdnem üressé válnak, akkor a távolodás megáll, oszt’ usgyí visszafelé, abból lesz az újabb ősrobbanás.
— Te Jani! Oszt ha minden egy pontban vót, akkor mi vót azon kívül?
— Semmi.
— Má’hogy csak vót egy icipici pont, és azon kívül meg a semmi? Akkor hova tágult az anyag? A semmibe?
— Az ősrobbanás maga hozta létre a teret magának. Ezt se’ érted?
— De, ezt nagyon. És mié’ pont akkor robbant? Mié’ nem később két héttel, vagy előbb, ha má’ lehetett neki?
— Mié’, mié’. Hát csak akkor lehetett mer’ a feltételek akkor vótak meg hozzá. Így mondták.
— De mié’?
— Csak. Minek bosszantasz, nem vagyok én Tudományos Akadémia. Jó tökön rúglak mingyá’!
— Igen? Téged megzavart ez a nagy tudomány, hát már azt is feltételezed, hogy egyszercsak lesz valami, ami nem vót. És se vagyok Tudományos Akadémia, és nincs tököm.
— Ki tudja? Talán nekik sincs.
— Jó van, na, ne kapd fel a vizet, értek én má’ mindent. Te Jani! Oszt ha meg nem tágul má’ a világ, hanem összefele megy, mi lesz velünk?
— Akkor mi igen kicsire összezsugorodunk, de legalább a villanyszámlás is, meg a Sanyi sógor, aki mindig kacsingat rád. Menj oszt’ etesd meg a disznókat.
— Etesse meg a Tudományos Akadémia. Te Jani, oszt ha megint minden anyag egy pontban fog lenni, akkor ez a marha nagy, végtelen tér, ami most gyorsulva tágul, hova lesz?
— Az akkor nem lesz. Egy pontban lesz minden, nem érted má’ megint?
— És akkor meg azon kívül semmi? Akkor a végtelen egyenlő a semmivel?
— Tudja az a Jó Isten, Mari. Hol a pálinka?
Legutóbbi módosítás: 2010.02.08. @ 10:38 :: Torjay Attila