Szegény Zolika kora reggel fél kilenckor ébredt, illetve ébresztették, a bejárati ajtón dörömböltek.
— Kinyitni! Azonnal nyissák ki!
Előző nap este 10-ig dolgozott, mire ágyba került már éjfél után volt, nagyon nehezen ébredt. De már csak ő volt otthon, kénytelen volt az ajtóhoz vánszorogni.
— Tessék, ki az?
Mire kimondta, már mind a négy nyomozó átgázolt rajta. A vezetőjük felmutatta a házkutatási végzést, Zolikát beparancsolták egyik sarokba, és nekiláttak házkutatni. Nem volt valami nagyon nehéz dolguk, Zolikáék egy kicsike lakásban laktak négyen: szoba, konyha, fürdőszoba. Illetve volt még egy fáskamra is, az azért nehezebb ügy volt, onnét ki kellett volna hajigálni az összes fát. Ezért azt csak tessék-lássék módra kutatták, inkább a lakásra összpontosítottak.
Kiforgatták a ruhásszekrényt, átnézték a könyveket, ruhák zsebeit, belestek a Szűz Mária kép mögé, kihajigálták a nővére fehérneműit a helyéről. Zolika közben érdeklődött, hogy miért van mindez, feleltek is illedelmesen a szennyesruhák kiöntése közben: semmi köze hozzá.
’74-ben ez így volt rendben. Vagy másfél órán keresztül kutattak, de nem találtak semmi érdekeset. Akkor elmondták Zolikának, hogy valutát keresnek és a legjobb lesz, ha magától előadja, mert ha nem, azt nagyon megjárhatja.
Zolika elmondta a sarokból, hogy neki semmiféle valutája nincs, nem is volt soha, csak keressék nyugodtan. Akár délután egyig, akkor viszont neki el kell mennie, mert délutános a Kábelgyárban ahol dolgozik, hát nagyon sajnálja.
— Ne szemtelenkedjen velünk, nem vagyunk a valutás haverjai, kaphat egy párat! — rivallt rá az egyik. — Megtaláljuk, nyugodjon meg.
És még egyszer nekigyürkőztek, újra mindent kidobáltak, összeforgattak, de megint nem találtak semmit.
Bosszantotta őket a sikertelenség, nem akartak üres kézzel távozni.
— Hát ez meg honnét van? — kérdezte a vezetőjük, és az asztalon álló kisméretű TV-re mutatott. Egy Philips szerkezet volt, akkoriban ritkaság.
— Vettem a Bizományiban.
— Ezt a Philipset?
— Igen, ezt.
— A számlát kérem.
— Több mint egy éve vettem, nem tartottam meg a számláját.
— Tehát nem tudja igazolni a származását.
— De hát a konyhaszekrénynek sincs meg a számlája, és a Videoton rádiónak sem, mégis a miénk.
— A szájára lakatot, mert mi fogjuk be! A TV-t lefoglalom.
El is vitték, beültek a kocsijukba, elhajtottak, Zolika savanyú képpel nézett utánuk az ablakból.
A TV-t mindjárt ki is próbálták a Rendőrségen, működött becsülettel, arra gondoltak, hogy jó is lesz az ott. Piszkos valutázó, örüljön, hogy ennyivel megúszta.
Zolika a munkája mellett tényleg valutázott, nem feltétlen a haszonszerzés miatt, egyszerűen seftelős típus volt. Ezt akkoriban büntették, ha találnak nyugati pénzt a házkutatás során, nagyon rosszul járt volna. Mindamellett nem hagyta annyiban a dolgot, és másnap az anyjával megjelent panaszt tenni a Rendőrségen.
A Zolika anyja köztiszteletnek örvendő óvónő volt, a fél város gyerekét óvta már, a rendőrök gyerekeit is, vele már nem lehetett félvállról, és flegmán.
— Kérem rendőr urak, a gyerek öt hónapig dolgozott azért a TV-ért, sehol sincs előírva, hogy csak Orion és Videoton TV-t lehet tartani, a kis magnója is Philips, a Keravillban vettük hivatalosan.
— Asszonyom, biztos forrásból értesültünk, hogy a fia valutázik, így jogosan gondoltuk, hogy ez a készülék is illegális adásvételből származik, főként mivel nem tudta a kedves fia igazolni a származását.
Aztán morogva ugyan, de visszaszolgáltatták. A biztos forrás az akkori köznyelvben a besúgást jelentette, azt nem lehetett visszautasítani, el kellett fogadni. De hát végül is nem volt bizonyíték, bár feltúrták a lakást. A TV meg? Hát az is lehet, hogy tényleg a Bizományiban vették.
Elhagyva a Rendőrséget útjaik szétváltak, anyja ment vissza a kisgyerekeket pátyolgatni, Zolika meg hazacipelte a Philipset.
Visszatette az asztalra, ahol eredetileg volt, kulcsra zárta a külső ajtót. Azután lecsavarozta a hátlapját, és kivette a nagyfeszültségű egység alól az 1748 márkát, 197 dollárt és 600 csehszlovák koronát, ami oda volt eldugva.
Aztán elmorfondírozott azon, hogy ezek után vajon hová tegye, hogy biztonságban legyen.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.14. @ 14:53 :: Torjay Attila