Hallgat a ház.
Holdtól csillogó üvegszemeit
villantja a sötétbe,
s kerítés tövében a délután hevét?l
még meleg a k?.
Pattog a tet?…Hül.
A zsugorodó piros cserepek
egymáshoz simulnak,
ház oldalában vízzel
félig töltött vaskád,
belé óvatlan bogár esett,
sok-sok lábával harcol,
hátha még menekülhet.
A csöndbe, beleb?g egy tehén.
Éhes, vagy tán fejni kéne,
mert az este feled?be ment,
s most t?gyét feszíti az élet.
Macska dörgöli oldalát
használatlan kútnak oldalához,
majd nyújtózik karmait kifeszítve,
s küszöbre fekszik gömbölyödve.
Ébren alvó komondor,
lomha, piszkosfehér nagy fejét
két mells? lábára hajtja,
s jóles?en szusszant:
van id? hajnalig…
Gurul a szél. Türelmesen
dajkálja kicsinyét, s közben
maga el?tt görget néhány
korán meghalt falevelet,
mely zizegve sír.
Házba les a kövér Hold.
Három lélek szuszogva pihen,
a szülék álmai ölelik egymást.
Alszik a gondolat anyányi
lány fejében.
De holnap újra dacolni fog.
Senki sem látja
az alvó arcokon a békét.
Még a kakukk se rezzenti el,
mely az órából rikoltoz.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.14. @ 13:54 :: Tóth Zsuzsa
