Vallomás
Melled dombja vánkosom.
Szívem közepébe,szívednek
ezernyi gyökerét fontad.
Ujjaim hálásan dicsérik
hajad,s b?röd illatát.
Veled még a jó is más.
Csitt csak.Most ne szólj.
Most nem kellenek a szavak.
Csak érezd tovább még velem
szíveink egymásban lüktet? gyökerét.
Szemed fényes tükrét látom.
Lobbanó tüzét?l úgy érzem
én,már nem is én,
hanem már Te vagyok.
Mert magadhoz oly közel engedtél,
mindenem vagy.
S mindened vagyok.
Karodban nem nehéz a h?ség.
Mosolyod hinti rám
a b?ség kosarát,
s beleveszek ízeidbe…
Ha szád kényezteti szám.
Köszönöm létedet.
Bel?led mindig több kell,
néha még a sok is kevés,
zaklatott,dúlt,forró ölelés.
Mit bánom én mit mondanak!
Minden intés lepereg rólam,
mert enyém vagy.
Valóban.
Elnehezült pilláid között
összegy?lik az álom.
– Aludj csak,vigyázom álmod.
Senki nem bánthat.
Elnézem,milyen védtelen vagy.
S néha már azt hiszem,
Te nem is vagy igaz,
csak képzellek magamnak.
Bizonyosság kell!
Ujjaimat ujjaid köré fonom,
s Te,álmodban mozdulsz.
Melled dombja vánkosom…
Le,reá fejemet teszem,
s hajamon érzem forró leheleted.
Óh!Mennyire féltelek!
Köszönöm Neked hogy élsz…
S azt – Hogy Veled élhetek.
—————————————————————
Vannak jó sorok a versben, amelyekkel lehetne mit kezdeni,
de kevésbé elnyújtott, hosszú, kevésbé szentimentális megoldással…sajnos, ez most nem nyert 🙁
Legutóbbi módosítás: 2010.02.21. @ 19:42 :: Tóth Zsuzsa