Apja fogait örökölte.
Egy zacskóban adták oda neki a proszektúrán, a ruhákkal, a pár félretaposott cipővel, a teknőckeretes szemüveggel és a drótvékony karikagyűrűvel együtt.
Hunyorgott az erős naptól. A zacskót két kezével magához szorította. Úgy érezte, hogy a feje teljesen üres.
Ott állt a kórház előtt, azt se tudta, merre induljon a csomaggal.
A szobát az öregek otthonában, ahol apja már öt éve élt, már biztosan kitakarították, az ágyneműt áthúzták, az ágytálat és a mosdót kifertőtlenítették. Valaki beköltözött, és a többiek ugrottak egyet a várólistán.
Az a lista, amin Laci volt, nem ugrott. Az ő listáján nem egymás után, hanem egymás mellett vannak az emberek. És egymás ellen…
A ruha és a cipő jó volt rá.
A szemüveget odaadta egy cimborájának, aki már hónapok óta panaszkodott, hogy nem lát jól.
A karikagyűrűvel szabályosan nem is kísérletezett, de a kocsmában adtak érte annyit, amivel aznapra elfelejtette a tegnapot.
A fogak… Azokkal nem tudott mit kezdeni. Pedig jók voltak.
– Jók a fogaid, Laci!
A fogait apjától örökölte.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.12. @ 17:27 :: Zalán György