29.
A kibucban, ahol először Tomi is otthonra talált, az emberek egymás közt hamar elkezdtek beszélgetni arról, hogy hova tűnhetett el ez a fiú. A legkellemetlenebb persze Juditnak volt, hiszen mindenki úgy tudta, hogy összetartoznak, és mint Ágnes Gyurival, hamarosan készülnek egybekelni. Senki sem ostromolta kérdésekkel Juditot, mert ennyire tiszteletben tartották egymás magánéletét, dacára annak, hogy mindenki tudott szinte mindent a másikról. Ágnestől és Gyuritól próbáltak érdeklődni, ők meg csak annyit mondtak, nincsen ideje még hazautazni sem, mert minden idejét a katonaság köti le. Ágnes egy napon rosszul lett és kórházba kellett vinni. Megállapították hogy negyedik hónapos terhes. Még ha akarta volna, akkor is késő lett volna megszüntetni a terhességét. Mikor Gyuri bement hozzá a kórházba, hogy hazavigye, nagyon zavart és szomorú volt. Szörnyen érezte magát. Gyuri azonnal észrevette.
– Tudom mit érzel, de ne törődj ezzel. Nem tudhatjuk biztosan, hogy ő–e a születendő gyerekünk apja. Ezzel ne kínod magad.
– Pontosan erre gondoltam Gyuri. Tudom, hogy egy elmeháborodott pillanatában tette ezt, amit tett. Én sohasem fogom kiheverni. Erre nincs bocsánat.
– Ágnes, akár mennyire is nehéz, de nem tudok rá gyűlölettel gondolni.
– Miért mondasz ilyet? Más férfi a vérét kívánná, csak te vagy ilyen.
– Mit érnék vele? Hidd el, sokkal nagyobb büntetés az neki, hogy nem csináltunk semmit sem ellene. Sőt még Judit is azt mondta nekem, mai napig szereti, de megbocsátani sem tudna neki. Erre tényleg nincs bocsánat, de tekintsünk el mindenféle bosszútól. Sok borzalmon ment ő is keresztül és lehet, hogy maradandó nyomot hagyott benne, de ez sem mentség.
– Mi is ugyanúgy átéltünk ugyan azokat, mégsem vetkőztünk ki magunkból.
– Jobb, ha nem is beszélünk erről. Próbáljuk meg elfelejteni őt, mintha nem is ismertük volna. Tudom lehetetlenség, de hidd el, csak ez segít, hogy tovább menjünk az életben. Az élet ettől még megy tovább és nekünk be kell gyógyítanunk a sebeinket.
– És Judittal mi lesz?
– Judit is ugyanígy gondolkodik, hidd el. Ennyire ismerem. Neki is fáj, mint nekünk, mert magát teszi felelőssé, hogy ez történt. Úgy érzi, nem figyelt rá eléggé, sokkal többet kellett volna vele törődni, és sokkal nagyobb szeretet igényelt volna, mint amit adott neki.
– Majd beszélek vele Gyuri, mert tudom most nagy szükségünk lesz egymásra, pláne, hogyha megtudja, hogy gyereket várok és ő is ugyanazt fogja gondolni, amit mi.
Tomi teljesen magába zárkózottan élt. Nem nagyon barátkozott senkivel, hiába is próbálták bevonni a társaságokba. Tanult szorgalmasan és igyekezett feljebb kerülni a ranglétrán. Társai elfogadták olyannak amilyen, de a háta mögött mindenki összesúgott, hogy kicsoda is tulajdonképpen. Egyik este egy nehéz gyakorlat végeztével rászánta magát arra, amit már meg kellett volna sokkal előbb tennie. Ásertól mindig kapott új híreket, nem tudta eldönteni, hogy mennyit tud és mit nem Cserhalmi, de nem is forszírozta. Tőle tudta meg, hogy Ágnes terhes és hamarosan összeházasodik Gyurival.
Judit miatt volt nyugtalan, sőt ideges, mert Áser elmondta neki, hogy nagyon visszavonultan él és senkivel sem hajlandó nagyon beszélni, megosztani a problémáit. Nekiállt hát levelet írni Juditnak. Nem írt hosszan, mert sohasem volt jó levélíró. Nem magyarázkodni akart, csupán arra kérte Juditot, ne törődjön vele, felejtse el, keressen magának másik kapcsolatot, mert tisztában van vele, hogy a történtek után nem nézhet a szemébe. Gyurinak is irt, gratulált neki a születendő gyerekhez és a közelgő házasságkötéséhez Ágnessel.
Az 1956–os esztendő eleje ugyanolyan volt, mint az eddigi évek. A nagy Szovjetunió viszont szeretett volna beleszólni a Közel–keleti politikába. Egyiptomban látott fantáziát, mivel abban az időszakban ez az ország volt az, amely a legdinamikusabban fejlődött. Gamal Nasszer elnök nem zárkózott el az oroszok segítségnyújtásától, sőt kiváló partnernek bizonyult. Az év júliusában bejelentette, hogy államosítja és teljes egyiptomi ellenőrzése alá vonja a térség legfontosabb vízi útját, a Szuezi csatornát. A csatorna angol és francia kézen volt. Anglia és Franciaország titkos tervet dolgozott ki, hogy Izrael bevonásával visszaszerzi a Csatornát. Októberben titkos tárgyalás zajlott le a három fél bevonásával a franciországi Sévresben. Megállapodtak, hogy Izrael lerohanja Egyiptomot, és a Szináj félszigetet teljes egészében megszállja. Ezek után a francia és angol csapatok partra szállnának Egyiptomban, és mint békéltető hadsereg megpróbálnák a feltételeiket rákényszeríteni Egyiptomra, és természetesen ezáltal Nasszert is el tudnák mozdítani posztjáról. Számoltak természetesen az orosz beavatkozástól, de úgy gondolták, az orosz éppen eléggé el van foglalva a lengyel és a magyar felkelésekkel, nem tud beavatkozni, még ha akarna sem.
Október 29.–én Izrael megtámadta Egyiptomot a sávresi titkos egyezmény szerint, és rövid idő alatt elfoglalta az egész Szináj félszigetet. Október 30.–án Anglia és Franciaország ultimátumot intézett Nasserhez és Izraelhez, hogy szüntessék be a harcokat, amit Nasser nem fogadott el. Ezután kezdődött el az ország bombázása. Az egyesített angol–francia erők több hullámban kezdték bombázni Egyiptomot, majd november 5.–én megkezdték a partraszállást Egyiptom több pontján. Az oroszok hiába voltak elfoglalva a magyar forradalom leverésével, megfenyegették az „összeesküvő” országokat, hogy nagyobb katonai erőket fognak bevetni a Közel–keleten. Hiába övezte teljes titoktartás az előkészületeket és az egész akciót, az amerikai CIA megszerzett minden információt és értesítette Eisenhower elnököt.
Eisenhower sajnos nagy hibát követett el. Éppen hogy megnyerte a választási kampányt és elnökké választották. Kerülni akarta a konfrontációt, vagy megijedt egy esetleges nagyobb orosz katonai akció lehetőségétől, mindenesetre nyomást gyakorolt az angolokra és a franciákra, hogy azonnal szüntessék be a hadműveleteket. Rdrn angol miniszterelnök nem bírta tovább a ránehezedő nagy nyomást, és november hatodikán parancsot adott a harcok beszüntetésére. A szövetséges erők szinte karnyújtásnyira voltak attól, hogy Naaszert elűzzék és visszaszerezzék a Csatorna ellenőrzését. Amerika duplán is hibázott. Egyiptom megerősíthette a „barátságát” az oroszokkal. Minden angol és francia vagyonra rátehette a kezét, és azt a saját céljaira hasznosította. Az oroszok meg ki tudták végre terjeszteni a hatalmukat a Közel–kelet ezen térségére, megszerezve ezzel a körzet egyik fontos vízi útjának részleges ellenőrzését.
Tomi október 29.–én ugyanabban a 202.–es ejtőernyős dandárban szolgált, amely a Kadesh fedőnevű hadművelet kivitelezője volt. A dandár vezetését Ariel Saron irányitotta. Hajnalban október 29.–én kezdődött a támadás. A telihold nagyban segítette az ejtőernyősök előrenyomulását, de sok gondot is okozott. Gyorsan törtek előre, és a hátuk mögött hagyott, félig szétvert egyiptomi egységek sok bajt okoztak. Tomi már tiszti rangban volt, és pont rá hárult ezeknek a csapatoknak a teljes felszámolása. Az egyiptomiak sok helyen beásták magukat és csak igen nehezen sikerült harcképtelenné tenni őket. Már hajnalodott, amikor az utolsó ilyen egységgel is leszámoltak. Tomi a harcokban súlyosan megsebesült. Repülővel szállították a bersevai kórházba, ahol azonnal operálták.
30.
Judit éppen otthon volt a kibucban, amikor tudomást szerzett arról, hogy Tomi megsebesült. Már éppen indulni készült Ágnesékhez, de félúton összetalálkozott velük.
– Nem mondjatok semmit. Tudom, mi történt. Gyuri, próbálj szerezni valamilyen járművet, hogy bemehessek hozzá a kórházba. Gondolom, ti is velem tartotok.
– Pont azért jöttünk. Kaptunk egy autót, és most azonnal tudnánk indulni, ha készen vagy.
– Pár perc, és készen vagyok, csak valamit még magamhoz akarok venni. Várjatok a parkolóban.
Judit hazarohant és kikereste azt a levelet, amit Tomi legutoljára irt neki, és amire nem válaszolt. Igaz, elkezdett egy levelet, csak nem volt ereje befejezni. Azt vette magához Tomi levelével együtt.
– Itt is vagyok, indulhatunk.
Szdot Jámtól eléggé messze van Ber–Seva. Nem kis időbe telt, amíg odaértek. A kórház bejáratánál Áserba ütköztek.
– Nagyon rosszul néz ki, ne ijedjetek meg. Az orvosok reménykednek, hogy túléli.
Tomi egy különszobában feküdt. Karjába az infúzió csöve lógott. A szemei csukva voltak, úgy nézett ki, mintha csak aludna. Mind a hárman tanácstalanok voltak, hogy maradjanak–e, vagy kint várjanak. Egy orvos és egy ápolónő érkezett.
– Tudunk beszélni a beteggel, vagy hagyjuk pihenni? – kérdezte Gyuri.
– Egy kicsit várakozzanak kint, mert cserélnem kell az infúziót…
Rövid várakozás után hívta őket, hogy bemehetnek hozzá.
– Ne sokáig maradjanak, ha lehet, ne fárasszák.
Tominak már nyitva volt a szeme, de lehetett látni, hogy nagy fájdalmai vannak. Gyuri megállt az ágya mellett és jelezte a kezével, hogy beszéddel ne fárassza magát. De Tomi erőt vett magán.
– Nem így képzeltem, hogy újra találkozunk. Lehet, hogy ez egyfajta büntetés, amit a sors szabott számomra. Bocsássatok meg nekem. Már soha nem lesz módom jóvátenni, de nem akarok haraggal elmenni erről a világról.
– Megbocsátottunk neked már régen, még előbb, mint a leveled megkaptuk, csak nem akartunk írni neked. Úgy gondoltuk, hogy majd egyszer rászánod magad, meglátogatsz minket, és akkor személyesen megbeszéljük.
– Terveztem nagyon sokszor, de nem bírtam rászánni magam. Talán most lett volna itt az ideje de a sors közbeszólt. Judit is itt van.
Judit igyekezett a háttérben maradni, de, hogy most Tomi őt kereste, odament az ágyához.
– Magunkra hagynátok minket egy kis időre?
– Természetesen.
– Nem fog sokáig tartani megígérem.
Gyuri és Ágnes kimentek.
Ők meg először csak nézték egymást csendben, fájdalom–teli arccal, majd Judit törte meg a csendet.
– Hoztam valamit neked – azzal elővette a félbehagyott levelet.
Tomi el akarta venni a levelet, de a jobb keze, ami eddig a takaró alatt pihent, még nem engedelmeskedett. Hiába erőlködött nem tudta kivenni a takaró alól, a bal karjában volt az infúzió, ezért azt sem tudta használni. Judit zavarba jött.
– Bocsáss meg, nem tudtam, hogy a kezed is megsebesült. Majd felolvasom. Úgy talán jobb is, legalább nem kell magad fárasztani.
„Drága Tomi!
Leveled megkaptam, de csak most jutottam hozzá, hogy válaszoljak neked. Sikeresen túl vagyok a vizsgáimon, és most összeszedtem a gondolataimat. Tudom azt gondoltad, már soha sem fogok írni neked, de akár mit is tettél, azt a barátságot, ami négyünk közt kialakult, nem lehet csak így befejezni. Ágnessel sokat beszéltem a történtekről. Persze nincs is ezen már mit beszélni. Megtörtént sajnos és nem lehet semmisnek tekinteni. Nem akarom feszegetni a még be sem hegedt sebeket. Hidd el, nekem is ugyanolyan fájdalmat okoztál, akárcsak neki. De én szeretlek és megbocsátok neked. Egyszer, ha sikerül veled találkozni még az életben, amit nagyon remélek, majd kibeszéljük élőszóban. Ezt így levélben nem lehet, mert képtelen vagyok leírni a megfelelő szavakat…”
– Eddig jutottam, most íme itt vagyok melletted. Nem így képzeltem el persze.
Judit szemeiből megindultak a könnyek. Tomi lassan és erőlködve kezdett beszélni.
– Nem így képzeltem én sem. És a legjobban az fáj nekem, hogy magam sem bírtam feldolgozni… Ágnesben mindig a kívánatos nőt láttam, és akkor nem tudtam ellenállni. Mindig bennem élt, és tudhattam volna, hogy nem tudok ellenállni a kísértésnek. El akartam menni, de a lábaim nem engedelmeskedtek és a vágy nagyobb volt bennem, mint a józanész.
– Tomi, ne gondolj most ilyenre. Arra gondolj, hogy meggyógyulsz. Képes leszel velem összekötni az életedet?
– Miért kérdezel ilyet? Nincs nekem senkim sem rajtatok kívül… és te egy ajándék lennél a számomra. De ne reménykedj. Én tudom, hogy nekem már befellegzett. Nem hiszem, hogy innét élve kerülök ki… Ha meghalok, kérlek, a kibucban temettessetek el. Ne sírjál, ennek így kellett lennie. És próbálj elfelejteni. Kezdj egy új életet, keress egy magadhoz való, rendes férjet. Előtted az élet. Most el kell búcsúznunk… fel a fejjel. Köszönet mindazért, amit nekem nyújtottál eddig. És köszönöm Gyurinak is meg Ágnesnek főleg… Kérlek mondd meg nekik, hogy most már nincs erőm velük is beszélni… Bocsássatok meg nekem. Kívánok nekik sok boldogságot és sok szerencsét a születendő gyerekhez.
Juditnak patakzottak a könnyei, de erőt vett magán és kiment Gyuriékhoz.
– Azt kéri, hogy bocsássatok meg neki, de nincs már ereje többet beszélni. Majd ha jobban lesz… akkor.
Mire hazaértek a kibucba, kapták a hírt telefonon, hogy Tomi nincs többé.
Kérésének megfelelően a kibucban temették el, teljes katonai tiszteletadás mellett.
Vége
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Avi Ben Giora.
