3.
Slézingerék éppen vacsorához készültek ülni, amikor megszólalt a csengő. A háztartási alkalmazott majdnem elejtette a levesestálat ijedtében.
– Hagyja Maris, majd én megnézem ki ez a kései látogató – és maga ment az előszobába.
– Elnézést Slézinger úr – szabadkozott Klein az ajtóban.
– Jöjjön már beljebb, nem szeretek az ajtóban társalogni. Éppen vacsorázni készültünk, ha meg nem sértem, velünk tarthatna.
– Köszönöm, de sietnem kell haza, vár a család engem is. Pusztán egy apróság miatt alkalmatlankodom. Tetszett mondani még valamikor, hogy Gyurinak, Slézinger úr fiának most lesz a „barmocvója”, és ha lenne egy különleges óra, akkor szóljak. Nos, itt van egy ritkaságszámba menő aranyóra, és bátorkodtam most ide hozni önnek. Ha esetleg nem felelne meg, akkor sincs semmi baj, mert holnapra van egy másik vevőm is.
– Jöjjön a szobámba utánam, csak várjon egy percre, szólok a családnak, hogy kezdjenek vacsorázni nélkülem. Addig helyezze magát kényelembe –, tessékelte be a vendéget. – Szolgálja ki magát, az asztalon talál egy dobozt, van benne szivar vagy cigaretta, és ott van egy üveg kóser szilvapálinka is. – Azzal távozott, majd kisvártatva jött is vissza. – Na mutassa azt a különlegességet.
– Parancsoljon – tette ki az asztalra az arany Doxát Klein Ármin.
– Ez tényleg egy gyönyörű darab. Honnét szerezte, ha szabad kérdeznem. Nem mintha nem bíznék meg magában, de tudja manapság nehéz időket élünk, és nem szeretnék bonyodalmakat.
– Teljesen „kóser” áru Slézinger ur. Én csak olyantól veszek, akit ismerek.
– Akkor térjünk a tárgyra. Mit kóstál magának ez, mennyit kér?
– Magára bíznám Slézinger úr. Tetszik tudni, van ön felé néminemű tartozásom. Két hónap bérrel tartozom. Azt tessék levonni, és ami marad.
– Maga egy rendes, becsületes órás Klein. Adok magának háromezret, és el van minden intézve. Megfelel ez önnek?
– Azt hiszem túlságosan is. De lenne még egy extra kérésem, kérdésem is. Mivel olyan helyen tetszik dolgozni, ahol sok mindent meg lehet tudni, arra szeretnék választ kapni…
– Klein úr, ne kerülgesse a kérdést, vagy kérést, mint macska a forró kását. Tehát mit szeretne, mit kell elintézni?
– Tetszik tudni, most olyan törvényeket hoztak, amik leginkább minket sújtanak. Talán el tetszene tudni intézni, meg a barátomnak, Mandelnak is, aki szintén órás, hogy kedvezményezettek legyünk, és ne legyenek megszorítások az üzletünkkel kapcsolatban. Ha betartunk minden pontot, amit előírnak, akkor be kell zárnunk és éhen halunk. Családunk van nekünk is.
– Nyugodjon meg. Nem eszik olyan forrón a kását. A kormányzó úr nem fogja hagyni, hogy bántsák magukat. Valamivel be kell fogni ezeknek a száját, ezért az újabb zsidótörvények. Néhány intézkedés lesz, de nem kell idegeskedniük. És valahogy majd csak kihúzzuk a háború végéig.
– Szóval, akkor nem kell félnünk, ahogy sokan gondolják?
– Kelin úr, amíg engem lát, nem kell félniük. Van még némi szavunk és tőkénk a fontosabb helyeken. Nem engedjük, hogy bántódása essék a magyar zsidóságnak.
– Köszönöm önnek még egyszer.
– Még valami. A Gyuri fiam „barmicvójára” pedig elvárom önt is, a családját is természetesen. Nem csak, mint templomlátogató szidót, hanem mint ösmerőst is. Ha jól tudom, az ön fiának majd jövőre lesz.
– Igen, ha lesz miből, meg ha lesz még zsinagóga.
– Mondom magának, nem kell annyira sötéten látniuk. Kétségtelen, hogy nehéz idők járnak, de nem vagyunk életveszélyben, mint másutt.
Slézinger eltette gondosan az imént vett ajándékot, és csatlakozott családjához, akik már majdnem végeztek a vacsorával.
– Mit akart a Klein, hogy ilyen későn jött ide? Teljesen kihűlt a vacsorád. Nem tudott volna várni holnapig? Mi volt ennyire halaszthatatlan neki?
– Egy kis tartozását jött lerendezni.
– És nem ért volna rá holnapig?
– Márta, ne legyél már ilyen. Mi bajod van azzal a szerencsétlennel? Egy rendes, becsületes ember és nem akarta tovább húzni a tartozásának a törlesztését. Ma kapott valahonnét egy kis pénzt, és mielőtt elköltötte volna, igyekezett megadni a tartozását. Vacsora után légy szíves, gyere a szobámba, beszélni akarok veled.
Márta, Slézinger felesége mint egy varázsszóra, befejezte a további perlekedést. A vacsora végeztével, ahogy férje kérte, bement hozzá a szobájába.
– Vettem Gyuri közelgő „barmicvájára” egy ajándékot. Gyere, nézd meg. – Azzal elővette az órát.
– Akkor nem csak a tartozás miatt volt itt a Klein.
– Azért is, mert ennek a vételárából vonatta le velem. Tetszik?
– Nagyon szép óra. Bele kéne vésetni a dátumot, meg azt, hogy apától és anyától szeretettel.
– Na, ez egy jó ötlet. Holnap odaviszem neki, hogy gravírozza ezt a hátlapjára. Sajnos mondott egy pár dolgot, ami aggodalommal tölt el. Mindenki nehéz helyzetben van most közülünk, de egyfajta páni félelem uralkodik. Az emberek nagy része meg van ijedve, hogy az itteni szidóság is atrocitásoknak lesz kitéve. A németek egyelőre nem szálltak meg minket és remélhetőleg nem is fognak. Viszont az itteni szélsőjobb egyre inkább szeretne egy puccsot végrehajtani, mert ezekkel az új zsidó térvényekkel nem egészen elégedett. Egy ideig csendben lesznek, és Horthy nem is fogja engedni a további megszorításokat, de ki tudja meddig lesz ereje. Már azt beszélik, mi lesz, ha az itteni zsidókat is össze akarják fogdosni?
– Szerinted, van ennek eshetősége?
– Amíg a németek nem szállják meg az országot nincs, de ki tudja, mi a tervük velünk, magyarokkal? Egyelőre a szövetségesük vagyunk, de eleve nem tetszik nekik, hogy Horthy nem hajlandó több katonát vagy munkaszolgálatost küldeni a frontra. Jó néhány alakulat van kint a fronton, és szó van róla, hogy hazahozatja őket, de ilyen nyílt bejelentést még nem mert tenni. Szerintem, ha Hitlernek szorul jobban a kapca, meg fogja szállni Magyarországot, is szövetséges ide, vagy oda.
– És akkor mi lesz velünk?
– Azt nem szeretném megtudni, nem is akarom. Horthyt el fogják mozdítani a helyéről, esetleg meghagyják névleges kormányzónak és a tényleges hatalom gyakorlását a hungaristák veszik át, akik Hitlernek minden szavát feltétel nélkül teljesíteni fogják. És akkor ránk is ugyanaz vár, mint a lengyelekre vagy csehekre.
– Mit tudunk csinálni? Van valami terved?
4.
– Jó reggelt kívánok Gizike! A főnök van? Bemehetek hozzá?
– Ugyan Bauer úr, minek játssza mindig velem ezt végig? Magának van itt egyedül szabad bejárása a főnökhöz, amikor csak akar. Minek ezt mindég végigjátszani?
– Gizike kedves, én alkalmazkodom a rendhez, ezért. És most, hogy nem biztos, hogy a mostani pozíciómban maradhatok, pláne betartom az előíratlan udvariassági rendet. Szóval?
– Menjen nyugodtan Bauer úr, nincs nála most senki. De mondja, ha szabadna kérdeznem, miért nem biztos a maga pozíciója? Hisz az egyik legrégebbi alkalmazott nálunk. Csak nem akar minket itt hagyni? Nem hiszem, hogy a főnök belemenne, hiszen maga nélkülözhetetlen.
– Gizike, manapság bárki pótolható. Alá szolgája, ne haragudjon, sajnos kevés az időm – és azzal benyitott az igazgatóhoz.
– Sajnos nincsenek kedvező híreim. – fogadta az igazgató. – Ha akarom, ha nem, hadiipari céggé lettünk minősítve. Tehát továbbra is rendes alkalmazott vagy, de van egy nagy gond, ami mind a kettőnket érint. A gyár még az enyém, de nem vehetem ki a tőkémet, és el sem adhatom. Átadhatom, de azt nem akarom. Kirendeltek egy felügyelőt, hogy maradéktalanul teljesítsük az igényeket, teljes gőzzel kivegyük részünket a háborús erőfeszítésekből. Még nem ismerem a „biztost”, holnaptól lesz itt. Viselkedj úgy, mintha mi sem történt volna a gyárban. Vesd alá magad mindennek, a kéréseit, parancsait maradéktalanul kell teljesíteni. Tudom, ez nehéz, de nem tehetünk mást. Még mindig jobb így, minthogy teljesen kisajátítsák a gyárat és semmi anyagi hátterem ne maradjon. Tudom, már tegnap meg kellett volna szabadulnom ettől az egész kócerájtól, és réges-régen a tengerentúlra menni. Sajnos a nagy készülődésnek ez lett az ára. Maradtunk! Viszont van egy fontos dolog. Remélem, nem hallgatózik itt most senki és ez szigorúan kettőnk közt marad. A gyerekeinkről lesz szó. Nem lesz gond, ha együtt küldjük el őket. Nekik ki kell innét jutniuk, amíg lehet. Mi túl frekventált személyek vagyunk. Egyik percről a másikra kitudódna, hogy olajra akarunk lépni. Meg lehetne játszani, mert egy nap 24 órából áll és addig árkon–bokron túl lehetnénk. De nem tudok semmit se úgy pénzzé tenni, hogy azzal neki lehessen vágni. Nálad is gondolom, hasonlók a gondok. Mostantól kezdve azon leszek, hogy minél többet tudjak a saját gyáramból, ami mostantól csak névlegesen a sajátom, kimenteni. Azt ajánlom, igyekezzetek minél hamarabb mindent pénzzé tenni, hogy az utolsó pillanatban le tudjunk lépni a süllyedő hajóról. Ne higgy azoknak, akik azt mondják, hogy itt nem lesz semmi baj. Ha Hitler azt akarja, hogy bevonuljanak a csapatai ide is, úgy kisöprik innét Horthyt és az embereit, mintha itt sem lettek volna. Ezt jól jegyezd meg. Mert sajnos ez már csak idő kérdése. És ha a hungarísták kapják meg a hatalmat, akkor jobb, ha nem leszünk már itten. Tehát. Van egy nagyon jó és megbízható ismerősöm, aki hajlandó a lányokat átcsempészni Jugoszláviába. Ott már várná őket egy titkos zsidó szervezet megbízottja. Európa minden részéből gyűjtik össze a gyerekeket, hogy biztonságos helyre menekítsék őket. Ez most többféle lehetőséget von maga után. Vagy Észak–Európa valamelyik országa, vagy Anglia, vagy Palesztina. Az utóbbi lehetősége a legkisebb, mivel messze van és a tenger manapság nem biztonságos. Az is hadszíntér. Szóval útjukra kell bocsátani őket, hogy biztonságba kerüljenek. Amint módunk nyílik rá, természetesen követjük őket. Ez az út bármikor biztosítva van számunkra, mint menekülési útvonal. Erre az emberre bármikor számíthatunk, amíg él és mozog. Veszélyes dologra vállalkozott, de remélem, még sokáig tudja folytatni, és nem buktatják le. A jugoszláv partizánokkal van kapcsolata, ők segítik a szöktetéseket is. A gyerekek egy darabig köztük lesznek, míg meg nem találják a biztonságos menekülési útvonalat számukra.
– Nehéz dolog ez, mert a feleségem már most ideges a gondolattól, hogy elszakítják tőle egyszem lányát.
– Gondolod, hogy nekünk könnyebb? Nekem is az egyszem lányom Judit, de tudom, ez az egyetlen mód, hogy biztonságba helyezzem. Készítsd fel Ágnest az utazásra, mert ez fontos, én már megtettem ezt Judittal. Majd szólok, hogy mikor indulnak. És semmi idegesség. Az legyen előttünk, hogy túl kell élnünk, és túl is fogjuk élni.
– Lenke, mikor jön haza Ágnes a különóráról? – kérdezte nejét Bauer.
– Már itthon kellene lennie, de biztosan Judittal csavarog megint. Tudod melyik Juditról beszélek? A Weisz lányáról, aki a főnököd is egyben.
– Tudom, tudom! Olyanok, mintha testvérek lennének. Elválaszthatatlanok. Beszéltem ma is Weisszel. Hamarosan útnak kell indítanunk Ágnest az ő lányával együtt. Ő sem érzi biztonságosnak a helyzetet. Még ma el kell mondanom Ágnesnek, hogy mi a helyzet. Weisz már beszélt a lányával. Elképzelhető, hogy valamit mesélt is már erről Ágnesnek, ami megkönnyítené a helyzetem.
– Ha ő is így gondolkozik, akkor már tényleg nagy baj készül – ijedezett Bauerné.
– Nem készül, már van – felelte a férje, és nagyjából vázolta, miről tájékoztatta, mire figyelmeztette őt a főnöke.
Bauer türelmetlen volt, azon törte a fejét, hogyan is beszéljen tizenegy éves lányával. Nem maradt sok ideje a gondolkodásra.
– Szerbusz papa! Mama mondta, hogy szeretnél velem beszélni. Megint később értem haza? Weisz Juditot még elkísértem egy darabon, azért a késés.
– Nem kislányom, nem ezért hivattalak. De mondd csak, Judit nem mesélt neked valami utazásról, ami a közeli jövőben lesz aktuális?
– Nem, nem említett ilyet.
– Na ülj szépen ide mellém. Amit most mondani fogok neked arról nem szabad senkinek sem tudnia. Juditot kivéve, ő már tud róla, csak őt is figyelmeztette a papája, hogy senkinek nem mondhat erről semmit, és látom, be is tartotta. Nehogy megharagudj ezért rá, tudom, hogy a legjobb barátnőd és mindent el szoktatok mesélni egymásnak. Tehát arról van szó, hogy hamarosan el fogtok utazni együtt. Még én sem tudom pontosan, hogy hova, de együtt kell mennetek, azt tudom. Judit papája szervezi az egészet. Nem csak egy rövid utazás lesz ez, hanem elég hosszú és bonyolult a mostani helyzet miatt itt nem vagytok biztonságban. Nem tudom neked pontosan elmondani a részleteket. Gondolom eddig érted, amit mondok. Ha nem, kérdezzél bátran.
– Értelek papa, folytasd.
– Tehát minderről rajtunk kívül senki sem tudhat. Nélkülünk fogtok utazni és sajnos nem tudjuk még előre, mikor tudunk majd utánatok menni, de nem kell izgulnod, mert jó helyen leszel Judittal, és amint tudunk, a Weiszékkel együtt követünk benneteket. Napokon belül értesít majd Judit papája mikor fogtok indulni és kivel. Most menj a mamával a szobádba és kezdjetek el csomagolni. Csak a legszükségesebb holmidat pakoljátok össze. Ami marad, azt, ha lesz fix címed, utánad küldjük valakivel, vagy mi magunk visszük. És ahogy mondtam: nyugodt lehetsz, de senkinek egy szót sem erről, csak Judittal beszélhetitek meg!
/folyt. köv./
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: Avi Ben Giora.
