tű fokában felejtett
foszló fonalvég
felismerhetetlen színe
nem ígérhet feloldozást —
legyen bár hitünk hónál fehérebb
hajnali kertek ködéből elődereng
sebekig ér a szégyen
sértett önérzet árválkodik
árnyékból szőtt ingben
bukdácsol mint a szélcsend —
fölfénylő szülőföld-ragyogás
fakul majd kokárdás fölbuzdulás múltán
de féktelen burjánzás terebélye
ravaszkodhat mindhiába:
csak avarként zörög
Március bevehetetlen ormain
Legutóbbi módosítás: 2010.03.14. @ 17:36 :: Bátai Tibor