BUDAPESTI BETYÁRLEGENDÁK
Ez a legenda a Teleki téren a híres neves Tangón született. Itt élt a két világháború között az öreg ószeres és orgazda Fusch bácsi, akiről elég annyit tudni, az volt a híre, mélyebben tud hallgatni, mint a sír. A sír ugyanis mégiscsak elárul egy nevet, egy-két évszámot, de az öreg Fusch még nem „köpött” soha! A szerény kis bodegában vagyont érő ékszerek cseréltek gazdát, nemzetközi hírű festők képei találtak új tulajdonosra, nercbundák, perzsaszőnyegek, súlyos ezüsttálak, étkészletek, múzeumba illő régiségek bújtak meg az eldobált ócskaságok, lim-lomok alatt.
Maga Fusch bácsi is ott lakott a sufniban, egy ócska kiszakadt rugózatú kanapén aludt, még ünnepnapokon is rozskenyeret lakomázott libatepertővel, de az unokáját, aki már Földes Andor néven született, azt bizony tanítatta. Na, persze nem valami neves gimnáziumban készítették fel az egyetemi évekre, hanem Hollander Tominál, a betörőkirálynál inaskodott. Hollander Tomiról, a híres kör-körös rózsanyitás feltalálójáról tudni kell, hogy 1935-ben ő „döntötte meg” az Egyesült Izzó, a TUNGSRAM tűz-víz-betörés biztos „mackóját”, mesés összeget, másfélmillió békepengőt zsákmányolva. Hogy mennyi pénz volt akkoriban másfélmillió pengő? Nézem a korabeli újságokat: Hatezer-kétszáz pengő a BUICK cég legújabb lengőtengelyes túrakocsi modellje, tizennyolcezerért kínálnak Monoron családi villát 2600 négyszögöles telekkel, hatszázezerért négyemeletes sarokházat az Andrássy úton. A sláger, amit akkoriban mindenki énekelt, fütyült az utcán: HAVI KÉTSZÁZ PENGŐ FIKSZEL, AZ EMBER KÖNNYEN VICCEL!
A tényleg világhírű kör-körös rózsanyitás egyébként az autógén vágás, az ekrazit–robbantás és a kézi fúrás olyan kombinációja volt, amellyel a legvastagabb (2.5 cm) páncéllemezen keresztül is hozzá lehetett férni a WERTHEIM kasszák tartalmához. Bizony a magyar ész, találékonyság világviszonylatban is elismert és versenyképes volt már abban az időben is. Igen, büszkén állíthatom, hogy már akkoriban is a GLOBUS konzerven, a GOLDBERGER textilárun, a HERZ és PICK szalámin, a GAMMA gyár optikai termékein, a KANDÓ villanymozdonyon kívül is akadtak világmárkák Hazánkban. A fenn már említetteken kívül például utoljára hagyva, de nem utolsó sorban, a MAGYAR KIRÁLYI CSENDŐRPOFON. Bizony vidéken az a sok örökké pislogó, fejét rázó, vagy éppen egész testével vitustáncot járó öregember (a fiatalabbak meg pláne) nem a Doberdónál kapott légnyomástól lettek olyanok-amilyenek, hanem ebből a márkás pofonfajtából sikerült bezsákolniuk egyet-kettőt. Hollander Tomi, noha a nagyvilágban gyorsan elterjedt a találmánya és néhány év múlva már Londontól Csikágóig az ő módszerével fúrták a kasszákat — ezáltal öregbítve Hazánk hírnevét — nem kapott nemzetközi elismerést, pláne Nobel díjat, pedig találmányával évekkel megelőzte Szentgyörgyi Albertet, Szilárd Leót és Teller Edét is. Bizony nagy kár, hogy a XIII. kerületi önkormányzat elmulasztotta (de még jóváteheti!) emléktáblával megjelölni Hollander Tomi földszintes szülőházát, valahol a Gömb utcában.
A betörőbanda kitűnően prosperált, de 1943 cidris telén csúnyán lebuktak. Akkoriban ugyanis statárium volt kihirdetve az éjjeli „munkára”, Hollander Tomira és embereire a bitó árnyéka vetődött. Szerencsére Földes Andor, alvilági nevén Zsidó Bandi még fiatalkorú volt, őt nem lehetett felakasztani, így ő vitte el az egész balhét. Nem is járt rosszul, mert, míg mások Ukrajnában, a munkaszolgálat poklában pusztultak-vesztek, ő a gyűjtőfogház, a „kimlis” biztonságos, vastag falai között vészelte át a nehéz háborús időket. Neki, még 1944-ben, a nyilas rémuralom alatt is kijárt a fűtött cella, a sűrű babfőzelék arasznyi lókolbásszal és a napi negyven deka kenyér. Sok vezérigazgató, és méltóságos kormánytanácsos úr szívesen cserélt volna vele. A háború után, mint politikai fogoly mutatkozott be, és mert a priuszok a volt nyomozókkal együtt eltűntek, sikerült is felvetetnie magát az újjászervezett rendőrség kötelékeibe. A volt „mackós” természetesen jól ismerte az egész fővárosi alvilágot, csak ránézett egy megbontott falra, egy megfúrt kasszára és már tudta is, hogy ki volt a tettes és hol lehet megtalálni a szajrét. Hatalmas termetű, majd két méter magas, száztíz kilós, kigyúrt izomember volt Bandi, aki egymaga kiment razziát tartani a „TRIPOLISZBA”, ahonnan pedig a zsaruk páncélozott dzsipjeiken is véres fejjel vonultak vissza. Ő egy karóval hajtott, terelt maga előtt fél tucat olyan kézzel-lábbal tiltakozó „gyanúsítottat”, akitől külön-külön is hidegrázást kapott volna egy rendőrjárőr, ha sötétben találkozik valamelyikkel. Csakhamar tiszt lett Bandiból és nagy karrier előtt állott.
A rendőr egyenruha alatt azonban továbbra is vagányszív dobogott Bandi hordónyi mellkasában. Bizony, ha valaki egyszer farkasnak születik, azt nehéz kopónak beidomítani. Ha elfogták egy-egy komolyabb betörés tettesét, hát elvették tőle a szajrét, de nem voltak bolondok mindent visszaadni a tulajdonosnak. Hiszen ékszert, valutát, aranyat tartani nagyobb bűn volt, mint betörni. Azokban a daliás években az elvtársak még nem, mint bankár-fiak, brókerek, közgazdászok és mérsékelt szocialista politikusok villogtak, hanem keményvonalas bolsevik elveket vallva üldözték a burzsujokat. Előfordult, nem is egyszer, hogy a károsultat és a betörőt egyaránt bíróság elé állították, és a bejelentetlen értékek tulajdonosa mindég több „mázsát” kapott a sitten, mint maga a betörő. Így hát, akinek volt esze hallgatott, mint a csuka, legfeljebb csak a képekről, szőnyegekről tett feljelentést. Hallgattak maguk a betörők is, nekik sem volt érdekük az okozott kár nagyságát fokozni, Bandiék pedig vagy meghagytak neki valamit a zsákmányból, vagy jól megverték, attól függően, kinek milyen volt a szerencséje, hogy tetszett a pofája.
Jó pár évi sikeres működés után Zsidó Bandi ugyan nem gazdagodott meg, de sok sikkes pesti tyúknak, statisztaszínésznőnek, kóristalánynak lettek bundái, ékszerei. A befutott jelentések „fülesek” alapján Bandit kihallgatásra rendelték, a Belső Bizalmi Főcsoport vezetője elé, az akkor még csak egyemeletes Teve utcai kapitányságra. Földes Andor rendőr százados úr a méltatlan gyanúsítás feletti felháborodásában úgy vágta fejbe az írógéppel a kihallgatást vezető ezredes elvtársat, hogy majdnem kórházba kellett szállítani. Azért csak majdnem, mert rájöttek, hogy már nincs benne élet és így a Kórbonctani Intézet illetékes az ügyben. Persze mielőtt betették a „tepsibe”, előbb egy szerelőt kellett hívni, hogy kivegye a fejéből az írógépet(vagy inkább a fejét az írógépből?). Bandi pedig lövöldözve menekült, de lába törött és golyót kapott a karjába, így elfogták, és halálra ítélték. Ám Bandinak, már csak a szétosztogatott, elherdált szajré miatt is sok lekötelezett barátja volt, húzták-halasztották az ítélet végrehajtását, míg végül is eljött 1953 nyara, Nagy Imre miniszterelnöksége. Bandinak sikerült a merényletet politikai síkra terelni, és mint a koncepciós perek, a személyi kultusz áldozata sántikált ki a börtönből.
1955-ben úgy látszott visszatér Rákosi és leáldozik Nagy Imre csillaga. A Teve utcai rendőrkapitányság fogdájában az „egeresben” sokszor volt együtt besöpörve Mihók Lajos, az alvilágban „GONOSZ” néven ismert besurranó betörő, vitéz Sarkadi Encsy Béla, volt horthysta államügyész, Zsidó Bandi és szerénységem. Történeteikből — mert hiszen volt rá eset, hogy éppen Bandi fogta el és Sarkadi Encsy vádolta meg Mihókot —, köteteket lehetne írni. Íme, egy-két epizód:
1946 tavaszán „Gonosz” megrendelésre lovakat lopott Óbudán. A pacik — két barna muraközi — meg is indultak a megrendelő orgazdához Kőbányára. „Gonosz” népszínműbe illő, nemzetiszín pántlikás, árvalányhajas kalpaggal a fején, csizmásan, paraszt ruhában, a lovak mésszel megspriccelve deresként próbáltak átjutni az akkor létező egyetlen fővárosi átkelőhelyen, a Szabadsághídon. Sajnos éppen ezen a napon mondta el híres beszédét a Gellérthegyi sziklakápolnában Mindszenthy József bíboros hercegprímás, és a szemerkélő esőben lassan zebrává ázó lovakkal Gonosz belefutott az ott fülelő Bandiba. Az esélyek egyenlők voltak: Bandi mellett ott állta a törvény, „Gonosz” mellett a zaklatott lelkületű tömeg.
— Engedjen dolgomra az úr! Békés földművelő paraszt ember vagyok, hadd menjek a munkám után. — Így Mihók Lajos és a tömeg vele zúgta: — Engedje el… engedje el…
— Hát akkor nincs más hátra, el kell engednem — mondta megadóan Bandi és a mellényénél megragadott „Gonoszt” egy kézzel kitartva (mint Toldi Miklós ama szálfa rudat) kilógatta a Duna fölé.
— Na elengedjelek Mihók fiam?
— Jaj el ne engedjen felügyelő úr… el ne engedjen az Istenért!
— Na lássák! Ő maga sem akarja…
***
A másik történet: Colostokként összehajtogatható kampósbottal mászott fel a Lipótváros erkélyes házainak akár az ötödik emeletére is, erkélyről erkélyre araszolva Mihók. A szép nevű Gyöngyház utca egyik emeleti lakásban dús zsákmány, három szépen cizellált, súlyos ezüst cigarettatárca volt a vitrinből kiemelt zsákmány. Karácsony közeledvén ajándék a haveroknak. Ám kinn az erkélyen (akkoriban még villamos hűtőszekrény nem létezett Magyarországon) fagyra kitéve a karácsonyi pulyka. Bűn lett volna otthagyni! Mihók ráemelte a pulykát erkély korlátjára, spárgát kötött a combjára (hatalmas, tíz kiló feletti állat volt ám), majd leereszkedett az utcára. Kivárta a kellő pillanatot, a forgalom szünetét és hatalmasat rántott a spárgán…
A nőügyei miatt akkoriban is anyagi gondokkal küszködő Bandinak az ügyelet jelentette, hogy gyanús körülmények között leütött embert hoztak be a Rókus kórház baleseti osztályára, és az illető személyében Mihók Lajost, a sokszorosan visszaeső betörőt vélik felismerni. Bandi zsákmányt szimatolva személyesen száll ki és először is rutinosan az „áldozat” ruháit motozta meg. A három cigarettatárca neki is megnyerte a tetszését. Mihók, akivel az történt, hogy a kőkeményre fagyott pulyka az ötödik emelet magasságából a fejére zuhant, magához térve elsőként természetesen a tárcákat keresgélte a Teve utcai kapitányságon visszakapott ruháiban.
— Rá akarsz gyújtani? — Nyújtotta az egyiket feléje Bandi.
Az „áldozat” a súlyos balesettől még kissé kábán zsebre tette a tárcát (a legkisebbik és legértéktelenebb volt) és fanyar pofával elódalogni készült, mikor a jóságos Bandi utána szólt:
— Nocsak? És azt a fél pulykát, amit a tettes ott hagyott maga mellett talán el sem viszi?
— De bizony, hogy elviszem! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket felügyelő úr!
Legutóbbi módosítás: 2010.03.27. @ 12:42 :: Csomós Róbert
