Vörös a napkorong,
Harangszót hoz a szél
Tőle lett a csönd csodás,
Hópihe arcomra száll,
Merengek a múlt nyomán.
– Ablakom alatt kék suhanás,
Koppan a tűhegyes sarok.
Tőlem egyre távolodni látlak,
De én mégis magamba zártalak,
Tudom, nem hiába vártalak.
Tömött busz fékez az aljban,
A remélt jövő lép elém:
A nőt várom, az örök anyát,
Egy új életet, feltámadást,
Ölelő kart és feloldozást.
– Csak alig, épphogy sejtem őt
Nincs más út, csak mi előre visz,
Nincs más kapocs, csak mi összeköt.
A jövő nekünk tartogat csodát
Ránk várnak gyerekek, unokák.
– És az álom, ami valóra vált –
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: dr Bige Szabolcs-