Daniel Glattauer osztrák író, több regény szerz?je, és a Standard cím? osztrák napilap tárcarovatának a munkatársa. A Gyógyír északi szélre cím?, e-mail formában megírt regénye hozta meg számára az igazi nagy sikert: több mint egy évig vezette a német nyelvterület sikerlistáit.
A regény két f?szerepl?je, Leo és Emmi egy téves címre ment e-mail kapcsán ismerkednek meg. Szerelmükr?l nem lehet azt mondani, hogy „szerelem els? látásra”, mert soha nem találkoznak, soha nem látják egymást, csak az e-mailek során bontakozik ki közöttük, lassan, lépésr?l lépésre egy szenvedélyes szerelem, amely persze virtuális, épp úgy, mint ahogy a szerepl?k maguk is virtuálisak. Az olvasó velük együtt haladva a virtuális térben, id?ben és érzelmekben, szintén levélr?l levélre ismeri meg ?ket, a történetüket, a környezetüket, egyszóval az életüket. Emmi azonban férjes asszony, és ez váratlan fordulatot hoz: a könyv végén kettejük levelezésébe belép Bernhard, a férj, s ezzel a szerelmi történet visszamen?leg is, egy csapásra szerelmi háromszöggé alakul…
Másnap
Tárgy nincs
Kedves Emmi, nem t?nt még fel magának, hogy a világon semmit nem tudunk a másikról? Virtuális fantázia-alakokat gyártunk, kétes fantomképeket festünk egymásról. Kérdéseket teszünk fel, amelyekben az a legszebb, hogy nem válaszoljuk meg ?ket. Igenis sportot ?zünk abból, hogy felkeltsük, s?t fel is csigázzuk a másik kíváncsiságát, miközben nem vagyunk hajlandók kielégíteni. Megpróbálunk a sorok, a szavak és hamarosan már a bet?k között is olvasni. Görcsösen igyekszünk becserkészni a másikat. Ugyanakkor kínosan ügyelünk rá, nehogy eláruljunk saját magunkról valami fontosat. De mit jelent az, hogy „fontos”? A világon semmit, de semmit nem mondtunk el az életünkr?l, semmit arról, hogy milyenek a hétköznapjaink, valamit, ami a másik számára lényeges lehet.
Légüres térben beszélgetünk. Illedelmesen bevallottuk, hogy mi a foglalkozásunk. Maga elméletileg készíthetne nekem egy szép honlapot, én ennek fejében megcsinálnám magának (rosszul) a nyelvi pszichogrammját. Ez minden. Egy vacak helyi lapnak köszönhet?en tudjuk, hogy ugyanabban a nagyvárosban élünk. Hát még? Mást semmit. Rajtunk kívül, körülöttünk nincsenek emberek. Nem lakunk sehol. Nincs korunk. Nincs arcunk. Nem különböztetjük meg a nappalt és az éjszakát. Nem az id?ben élünk. Nincs másunk, csak a képerny?nk, mindegyikünknek szigorúan a magáé, és van egy közös hobbink: mindkett?nket egy számunkra tökéletesen idegen személy érdekel, aki mindig az is marad. Ami engem illet – és figyelem, most jön a vallomásom: maga ?rületesen érdekel, kedves Emmi. Nem tudom pontosan, miért, de azt tudom, hogy van valami nyomós okom rá. És azt is tudom, hogy milyen képtelenség ez az érdekl?dés. Egy találkozás semmiképpen sem használna neki, mindegy lenne, hogy maga hogy néz ki és hány éves, mennyit tudna magával hozni a randevúra abból a vonzer?b?l, ami csak úgy sugárzik az e-mailjeib?l, és hogy nyelvi humora ott bujkál-e a hangjában, a szemében, a szája szögletében és az orrcimpáin. Gyanítom, hogy ez az „?rületes érdekl?dés” egyes-egyedül a postafiókból táplálkozik, és ha engednénk, hogy kiszabaduljon onnan, valószín?leg csúfos véget érne. És végül, kedves Emmi, az utolsó kérdésem: akarja-e még mindig, hogy írjak magának? (Ezúttal roppant hálás lennék, ha sikerülne egyenes választ kapnom.) Sok, sok szeretettel: Leo
…
40 perc múlva
Re:
Jaj, Leo, maga olyan édes!!! De hiszen semmi értelme annak, amit csinálunk. Semmi köze az igazi élethez! Az egy hét síelés: az volt aztán az igazi élet! Nem valamiféle kis metszete a valóságos életnek. Az egy hét síelés: az bizony egy darab igazi élet volt. Nem a legjobb, de jó, vállalom, nem is akartam másmilyent, tehát volt, amilyen volt, és már jó úgy, ahogy volt. […]
Leo, legyünk ?szinték: én egy fantáziakép vagyok a maga számára, amib?l csak néhány bet? a valóságos, amelyeket maga nyelvpszichológiailag hangzatos összefüggésbe tud hozni. Olyan vagyok magának, mint a telefonszex, csak szex és telefon nélkül. Tehát akkor: computerszex, csak szex és letölthet? képek nélkül. Maga pedig nem más a számomra, mint puszta játék, egy flörtfelfrissítési ügynökség. Azt csinálhatom, ami hiányzik: átélhetem a közeledés els? lépéseit (anélkül, hogy igazán közelednem kellene). Csakhogy mi ketten megérjük a pénzünket, mert pillanatnyilag egy soha meg nem történhet? közeledés második vagy harmadik lépésénél tartunk. Lassan meg kellene állnunk, úgy gondolom.
…
Másnap
Tárgy: Emmi
Nem, Emmi. Maga nem akárki. Ha valaki nem akárki, akkor maga. És különösen nem nekem. Olyan, mintha a hétköznapjaimat végigkísér? második szólama volna a bels? hangomnak. Párbeszéddé változtatta a bels? monológomat. Gazdagabb lett magától a lelki életem. Maga provokál, makacskodik, kigúnyol, folyton vitatkozik velem. Nagyon hálás vagyok az ugratásáért, a kedvességéért, az elevenségéért, s?t, még az „otrombaságaiért” is.
De Emmi, ne akarjon a lelkiismeretem lenni! Hogy az egyik kedvenc témájánál maradjak: semmi köze hozzá, hogy kivel, hol, milyen gyakran és hogyan élek szexuális életet. Én sem kérdezem, hogy m?ködik a dolog az ágyban a Bernhardjával.[…] Hogyan birkózzék meg az ember az együttlét közvetlenségével, ha soha nem gyakorolta? Hogy néztünk volna egymásra? Mit pillantottunk volna meg hirtelen a másikban? Akkor hogy írnánk ma egymásnak? Emmi, én egyszer?en félek, hogy elvesztem a „második szólamomat”, az Emmi hangját. Meg akarom tartani. Óvatosan akarok bánni vele. Többé már nem nélkülözhetem. Leója
…
Háromnegyed óra múlva
Vá:
Emmi, nem válaszolt a kérdésemre. Akkor is találkozna (akarna találkozni) velem, ha a férje otthon ül a szomszéd szobában? És (kiegészít? kérdés): mit mondana neki? Talán: „Drágám, ma este találkozom egy férfival, akivel egy éve levelezek, általában naponta többször is, a ,jó reggelt’-t?l a ,jó éjt’-ig. Gyakran ? aznap az els?, aki megtud valamit rólam. Gyakran ? az utolsó, akinek valamit mondok, miel?tt aludni megyek. És éjjel, ha nem tudok elaludni, mert fúj az északi szél, akkor nem hozzád megyek, drágám. Nem, akkor ennek az embernek írok egy e-mailt. És ? válaszol. ? ugyanis príma gyógyír a fejemben tomboló északi szélre.
…
Tizenkét perc múlva
Vá:
Emmi, ne menjen még aludni! Még nem vagyok álmos, remekül érzem magam. Emmi, jöjjön el hozzám! Igyunk még egy pohárral. Megígérem, hogy csak a vállát ölelem át. Csak egy ölelés. Csak egy csók. Csak néhány csók, semmi más. Egészen ártatlan csókocskák. Emmi, tudnom kell, milyen az illata. Most már hallom a hangját, de éreznem kell az illatát is. Egész komolyan, Emmi: jöjjön el! Kifizetem a taxit. Persze, azt nem akarja. Mindegy, valaki majd fizeti a taxit. Hochleitnergasse 17. 15-ös ajtó. Jöjjön el! Vagy én megyek magához! Csak egyszer szeretném érezni az illatát. Csak egyszer megcsókolni. Semmi szexet. Maga férjnél van, sajnos! Semmi szex, megígérem. Bernhard, megígérem! Csak a b?re illatát akarom érezni, Emmi! Szeretnék most magánál lenni. Szeretném, ha átölelne. Csak egyetlen éjszakát Emmivel.
Öt perc múlva
Re:
„Egész id? alatt ezen a hangon csevegett velem ez az alak?” Jó éjszakát, Leo. Jó magával. Döbbenetesen jó. ?rületesen jó!!! Hozzá tudnék szokni. Már hozzá is szoktam.
…
Két óra múlva
Tárgy: Leo Leike úrnak
Tisztelt Leike úr, nagyon nehezemre esik, hogy írjak Önnek. Bevallom, feszélyez a dolog, és bár én hoztam magam ilyen helyzetbe, a zavarom minden sorral csak n?. Bernhard Rothner vagyok, és azt hiszem, nem kell közelebbr?l bemutatkoznom. Nagy kéréssel fordulok Önhöz, Leike úr! Meg fog döbbenni, s?t, egyenesen sokkolni fogja, ha elmondom, mit kérek. Levelem végén megpróbálom majd kifejteni, hogy mi indított erre a kérésre. Nem vagyok a szavak embere, sajnos nem. De igyekszem ebben a számomra szokatlan formában elmondani mindazt, ami hónapok óta foglalkoztat, amit?l az életem fokozatosan kizökkent a megszokott kerékvágásból, az én életem, a családomé, s?t, a feleségemé is, ezt, azt hiszem, ennyi év harmonikus házasság után már meg tudom ítélni.
Tehát az a kérésem, Leike úr: találkozzon a feleségemmel. Kérem, találkozzon már vele, hogy végre vége legyen ennek a zavaros ügynek! Feln?tt emberek vagyunk, nem írhatok el? Önnek semmit. Csak könyörögve kérhetem: találkozzanak! Szenvedek ett?l a megalázó helyzett?l és a tehetetlenségemt?l. El tudja képzelni, milyen lealacsonyító számomra ilyen levelet írni? Ön viszont a legcsekélyebb mértékben sem járatta le magát, Leike úr. Nincs miért szemrehányást tennie magának. S?t, én, én sem tehetek szemrehányást Önnek, sajnos, sajnos nem tehetek. Egy szellemnek nem tehet az ember szemrehányást. Önt, Leike úr, nem lehet megfogni, megtapintani, Ön valóságosan nem létezik, Ön nem más, mint a feleségem fantáziájának a szüleménye, a végtelen boldogság illúziója, bolyongás távol a világtól, a szerelem utópiája, bet?kb?l felépítve. Ezzel szemben tehetetlen vagyok, nincs más választásom, mint hogy várjak, amíg a sors lesz olyan kegyes, és végre hús-vér embert formál Önb?l, olyan férfit, akinek vannak körvonalai, akinek gyengéi és gyarlóságai vannak, aki sebezhet?. Csak akkor sz?nik meg a hatalma a feleségem fölött, ha olyannak látja Önt, amilyennek engem lát, sebezhet?, tökéletlen teremtménynek, az emberi gyarlóságok gy?jteményének, szóval csak akkor veszíti el a hatalmát a feleségem fölött, ha szemt?l szemben áll vele. Csak ekkor lesz esélyem rá, hogy megmérk?zzek Magával, Leike úr. Csak ekkor tudok majd megharcolni Emmáért. […] Adja vissza a feleségemet, Ön, aki nem e világról való, Ön, a megfoghatatlan. Engedje el! Lassan befejezem ezt a kínos és kínzó segélykiáltásomat, ezt a szörny? kegyelmi kérvényt. Még egy utolsó kérés, Leike úr! Ne áruljon el. Hagyjon ki kettejük történetéb?l. Kérem, Leike úr, kíméljen meg minket ett?l. Ne említse Emmának ezt a levelet.
És most elküldöm Önnek életem legrettenetesebb levelét.
Kiváló tisztelettel:Bernhard Rothner
Forrás:
literatura.hu
A részletet a MEGY bocsátotta rendelkezésre.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
