Egy téli estén a Kagál-vacsorán ott volt Eötvös is és Porzsolt Kálmán is, a népszínház igazgatója.
Eötvös akkoriban írta a balatoni tárcáit.
Vacsora után azt kérdeztem Eötvöst?l:
– Mondja kérem, miért nem ír színm?vet; az ilyen eredeti elme kit?n? darabot írhatna.
– De gondolkozom is rajta, – felelte Eötvös. – Van tárgyam, nótám, csak le kell írni.
– Hát írja le, – estünk rá valamenynyien.
– De le is írom, – felelte nekibuzdulva az öreg, – le is írom.
Néhány napra rá ott ül Eötvös Károly a szokott helyén az Abbázia kávéház nyári uzsonnázóján. Az öreg sokat jelent? pillantással int felém:
– Készül!
– Micsoda?
– A színdarab.
– Örülök neki. Nagy sikert jósolok el?re is.
– Meglesz! Csak még egy ember kell hozzá. Mert én nem ismerem a színpadot, nem tudom, hogyan kell a drámát jelenetezni és felvonásokra osztani. Hát azt gondoltam, hogy megírom a darabot egészen, aztán valami ért? ember nyirkálja el annyi felvonásra, amennyire akarja.
S ezt az öreg komolyan mondta.
Eötvös Károly (1842. március 11. – 1916. április 13.) politikus, ügyvéd, író, publicista.
Budapesten, az Oktogonon, ahol a Teréz körút és az Andrássy út keresztezi egymást, a soktükrös Abbázia kávéház márvány sarokasztalának a fejénél évtizedeken keresztül délutánról délutánra széles karosszékben trónolt egy kövér, ?sz, borostás, kopasz fején fekete selyemsapkát visel? férfi, körülötte jogászok, újságírók, államférfiak, öreg tisztvisel?k és ifjú rajongók mindig népes gy?r?je. Az öreg, akit az egész ország a ,,Vajdá”-nak nevezett, becézett, gúnyolt vagy orákulumnak kijáró áhítattal tisztelt, napról napra kifogyhatatlanul anekdotázott, magyarázott, világpolitikai elemzéseket fejtegetett, vagy hazai állapotokat bírált, közben mindenki rendelkezésére állt, akinek széles ez országban valamiféle tanácsra volt szüksége. Se ?, se társasága nem csodálkozott, ha egy ismeretlen valaki odaült, elmondotta, hogy egyenest egy dunántúli faluból jött fel, hogy megkérdezze a Vajdát, hogyan intézhetnék el otthon családi torzsalkodásukat, vagy melyik orvoshoz vigyék a nagybeteg sógorasszonyt, vagy milyen pályára adja gyermekét, aki ügyes kézzel tud ostornyelet faragni, de sehogyan sem megy neki az iskolában megtanulandó számtan és mértan. A Vajda ilyenkor részletesen kikérdezte az idegent, elgondolkodott – és amit tanácsolt, azt az idegen hálásan köszönte… és megfogadta. És megtörténhetett, hogy közvetlenül utána az asztaltársaság valamelyik országgy?lési képvisel? törzsvendége kért tanácsot, hogy interpelláljon-e a parlamentben egy ilyen vagy olyan visszaélés miatt, amelyet választókerületében tapasztalt. A Vajda err?l is kifejtette a véleményét – és a képvisel? is megfogadta. Ez a kávéházi örök cseveg? a nyolcvanas évekt?l az els? világháború kitöréséig, tehát vagy harminc éven át országos intézmény, egymagában politikai tényez?, az országnak alighanem legtekintélyesebb és legkeresettebb ügyvédje volt, egy id?ben minden magyarok legvilághíresebbike, akir?l az volt a nemzetközi közvélemény, hogy az emberiség egyik legbecsületesebb és legbátrabb férfia. Személyes ismer?sei pedig úgy tudták, hogy egy személyben és egyszerre a legnagyobb magyar jogtudós, a leghajlíthatatlanabb jellem és a legmulatságosabb cseveg?.
A Vajdát Eötvös Károlynak hívták. Dunántúli birtokos nemes família leszármazottja; apja negyvennyolcas honvédtiszt volt, ?t magát huszonegy éves jogászként (a Bach-korszakban) egy Habsburg-ellenes összeesküvésben való részvétel miatt súlyos várfogságra ítélték, ifjúkorában hazafias verseket írt dunántúli vidéki lapokba, majd 1867-ben, szinte áhítatos tisztelettel Kossuth Lajos iránt, Deák Ferenc mellé állt, mert úgy véli, hogy az adott világpolitikai helyzetben nincs józanabb út, mint a Deák ajánlotta kiegyezés, amelyért nem lehet lelkesedni, de bele kell tör?dni. Így azután némi közhivatalnokoskodás után Deák-párti képvisel? lesz, és mint ilyen, parlamenti szónokként is, csillogóan szellemes újságíróként is szakadatlanul bírálja a kiegyezést. Itthon Deák és az emigrációban Kossuth meglep?en azonos véleménnyel becsüli nagyra a már fiatalon rendkívül nagy jogi, történelmi, közigazgatási, s?t hamarosan lélektani és biológiai felkészültség? jogászt, aki Deák hívására felköltözik a f?városba, és itt újságíró-szerkeszt? gyakorlata mellett ügyvédi irodát nyit, amelyet szinte megostromolnak az ügyfelek. ? pedig mer?ben szokatlan módon és meglep? erkölcsi kényességgel csakis olyan ügyeket vállal, amelyeket igazságosnak tart. Amikor pedig a megingó Deák-párt egyesül Tisza Kálmán felettébb nemesi szempontú, provinciálisan atyafiságos és korrupt ellenzéki (illetve álellenzéki) pártjával, akkor Eötvös Károly hátat fordít a pártjának, és belép a ,,negyvennyolcas” ellenzékbe. De amikor hamarosan felismeri, hogy ez a párt amannál semmivel sem ellenzékibb, és Kossuth nevét méltatlanul veszi ajkára, akkor onnét is kilép, s ett?l kezdve ,,párton kívüli liberálisként” elkülönül mindenkit?l, és csakis a maga véleményét mondja. Így képvisel? évtizedeken keresztül, mert olyan a tekintélye, hogy ahol jelölteti magát (legyen az Veszprém a Dunántúlon vagy Nagyk?rös az Alföldön), semelyik párt sem állíthat vele szemben ellenjelöltet, még közigazgatási er?szakkal sem lehet megbuktatni. Az egész ország szemében ? maga a becsület, a józan ész, akiben ellentmondás nélkül egyesül a kossuthi eszmevilág és a deáki józan gyakorlat.
Sokáig nem volt író. Politikus volt, jogász volt, publicista volt, kimeríthetetlen anekdotázó volt, az Abbázia kávéház Vajdája. Ötvenhét éves korában (1899-ben) állt el? szépirodalmi m?vel. Újságcikkfolytatásokban kezdte el mesélgetni Gróf Károlyi Gábor feljegyzései címen egy akkor nemrég elhunyt államférfiról szóló emlékezéseit, amely jellemz? anekdoták láncolatán keresztül egyszerre mulatságos és történelmi dokumentum érték? korképet adott néhány évtized köz- és magánéletér?l. Ennek a sikere biztatta azután további írásra. Ahogy akkoriban mondották: közel hatvanéves korában jutott az eszébe, hogy író, és néhány év alatt megírta „összes m?vei”-t. Ezek a m?vek pedig a maguk jóíz?, mesélget?, apró történetekkel embereket és vidékeket jellemz? modorával remekm?vek voltak. Stílusuk, mintha Jókait folytatnák, világuk a Dunántúl, szemléletük a liberális nemesség legjobbjainak magasztosan humanista hagyománya, hangvételük a tréfálkozástól a részvétteljes érzelmességig terjed. Személyes emlékek, kósza hallomások, jellemz? jogesetek áradnak szeszélyesen ezekben a m?vekben. Legszebb, legmaradandóbb könyve az Utazás a Balaton körül cím? emlékezés- és novellasorozat: irodalmunk egyik igazán klasszikus m?ve. De nem szabad elfeledkeznünk kit?n? életrajzairól sem (például Deák Ferenc és családjáról vagy A Jókay nemzetségr?l szóló könyvek), közéleti arcképeir?l sem (Magyar alakok). Legf?bb m?ve mégis A nagy per, amelyben a tiszaeszlári per története kapcsán feltárja az antiszemitizmus egész társadalmi és lélektani problematikáját. Ez a történelmi nagyregénynek és társadalomtudományi nagymonográfiának egyaránt beill? m? világjelent?ség?.
Írásai ugyanolyan népszer?ek voltak, mint ? maga. S habár az els? világháború közeledtekor már visszavonult a közélett?l is, a kávéházi társaságtól is, és az els? világháború viharának kell?s közepén szinte észrevétlenül halt meg – az ért?k számára valahol a háttérben megmaradt nemzeti klasszikusnak. A helye azonban nem a háttérben van: mint történelmi alak – ? az utolsó igazán nagy liberális nemes; mint emberi magatartás – a legszebb erkölcsi eszmény; mint író – a legkellemesebb magyar elbeszél?k egyike; mint A nagy per h?se és szerz?je a haladó emberiség egyik nemzetközi nagy alakja.
Heged?s Géza
A Budapesti Ügyvédi Kamara Elnöksége az Eötvös Károly (1842-1916) politikus, országgy?lési képvisel?, író, publicista ügyvédr?l elnevezett díját 1990. évben díjat alapította.
MUNKÁI
1870
Kerkapoly az új pénzügyminiszter. Tollrajz. Pest,
Aigner Lajos ny. 84 p.
Carolus álnéven
1875
A földadó és a kateszter az 1875. VII. törvényczikk szerint.
Bp. Athenaeum. 155 p.
1900
Utazás a Balaton körül. 1-2. köt. Révai. 301, 299 p.
(Eötvös Károly munkái 1-2.)
“A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gy?jteménye, különös magyar emberek ?si fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jöv?re. Se mérnök, se tudós, se állatbúvár azt igazán felismerni sohase lesz képes. Utazó kell ahhoz, aki egyúttal költ? és történetíró s azonkívül erdélyi ember.”
A két ördög vára és egyéb elbeszélések. Bp. Révai. 338 p.
(Eötvös Károly munkái 4.)
Magyar alakok. Bp. Révai. 316 p.
(Eötvös Károly munkái 5.)
Emlékezések. Bp. Révai. 340 p.
(Eötvös Károly munkái 6.)
1902
Gróf Károlyi Gábor följegyzései. 1-2. köt. Bp. Révai. 320, 317 p.
(Eötvös Károly munkái 7-8.)
1904
A nazarénusok. Bp. Révai 310 p.
(Eötvös Károly munkái 9.)
2. kiad. 1904. 3. kiad. 1908 4. kiad. 1908 5. kiad. 1909
A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége. 1-3. köt. Bp. Révai. 333, 332, 323 p.
(Eötvös Károly munkái 10-12.)
1905
Deák Ferencz és családja. 1-2. köt. Bp. Révai. 313, 312 p.
(Eötvös Károly munkái 13-14.)
Tünemények. Bp. Révai. 320 p.
(Eötvös Károly munkái 15.)
A nagy év. Bp. Révai. 311 p.
(Eötvös Károly munkái 16.)
1906
Szilágyi és Káldy. Bp. Révai. 328 p.
(Eötvös Károly munkái 17.)
A Jókay-nemzetség. Bp. Révai. 311 p.
(Eötvös Károly munkái 18.)
Nagyokról és kicsinyekr?l. Bp. Révai. 311 p.
(Eötvös Károly munkái 19.)
Harcz a nemzeti hadseregért. Bp. Révai. 322 p.
(Eötvös Károly munkái 20.)
1909
A Bakony. 1-2. köt. Bp. Révai. 314, 313 p.
(Eötvös Károly munkái 21-22.
A balatoni utazás vége. Bp. Révai. 318 p.
(Eötvös Károly munkái 23.)
Harcz az alkotmányért. Bp. Révai. 322 p.
(Eötvös Károly munkái 24.)
1916
Böthök uram szerencséje. Bp. 87 p.
(Színpadi könyvtár 8-9.)
Eötvös Károly
A nazarénusok
I.
(Ki látott nemzetet támadni, hitvallást keletkezni? – A Genezáret tava. – Zebedeus két fia hogy lett apostollá?)
El?re meg kell mondanom, mir?l szól könyvem. A ki olvasásába bele kezd: tudja meg eleve, mit talál soraiban. Ne várjon se mást, se többet.
Okom az, hogy a tárgy különös. Valami sok könyvet nem irhattak róla, mióta irnak az emberek. Efféle könyvet nem olvastam s nem is hallottam, hogy volna efféle. Több, mint százezer könyvet irtak már hitr?l, vallásról, szentegyházról, de oly módon, miként én, még nem irtak. Én legalább ugy gondolom, ugy tudom. Meglehet: tévedek. Ha irtak is: akkor is meg kell irnom a magam könyvét.
Van felekezet Magyarországban, melyet ugy hivnak: a Nazarénusok. Vallásos felekezet ez. Hiv?it a történelmi egyházak hiveib?l toborozza. Különösen római katholikusok és kálvinisták voltak kezd? hivei. De más egyházakból is nyert már hiveket.
Ezekr?l lesz szó könyvemben. Tehát hitr?l is, vallásról is, egyházról is.
Mi a hit? Mi a vallás? Mi az egyház?
E kérdésekr?l nem beszélek. Nem bocsátkozom se hittani fejtegetésbe, se bölcseleti álmodozásba. Azt se keresem: van-e, nincs-e igazság a nazarénusok hitében és vallásában. Hitüket és vallásukat se nem ajánlom, se nem kárhoztatom. Se ellenségük nem vagyok, se hozzájuk nem tartozom. Még csak nem is elmélkedem hitvallásuk fölött. Van-e jövend?jük, még e fölött se szerkesztem meg véleményemet.
A hit, a vallás és az egyház együtt fenséges és csodálatos természeti tünemény. Fenségesebb és csodálatosabb, mint a költészet. Sokban hasonlit a csillagok rendszeréhez. Ép oly fenséges és csodálatos, mint a népek és nemzetek lelke közt való különbség. Mikor és miként támadt s miként és miért fejl?dött ki ez a különbség? A boncztan, az élettan és a vegytan szerint minden magyar és minden angol ember teljesen egyenl?. S az angolok együtt s a magyarok együtt mégis egészen más-más nemzet: Nyelvük, erkölcsük, természetük, vallásuk, költészetük ég-föld különbség.
Ki látott nemzetet támadni?
Senki. Egyes ember talán nem is láthatott, mert a nemzetek támadásának id?kora századokra és ezredekre terjed, egyes ember figyel? ideje pedig csak ötven-hatvan év. Ennyi id? alatt nyelv és nemzet a maga különös lelkének teljességében nem támadhat.
A nemzetek támadásáról s egyéni, társadalmi és állami életük keletkezésér?l már sok könyvet irtak. De minden könyv csak bölcseleti rámutatás arról, a mi most van, arra, a mi évezredek el?tt volt. Gyönyörü m?vek; igazak is, de nem teljesek. Meggy?znek bennünket arról, miként támadtak a nemzetek, – de kisérletileg nem tudják szemeink elé állitani, miként támadtak hát valósággal.
Igy vagyunk a vallásokkal.
Ki látott vallást keletkezni, felekezetet támadni, egyházat eredni?
Mind a három kérdésre meg tudunk felelni s a feleletben meg is nyugszunk. S?t Mózes, Jézus és Mohamed hivei oly tisztán látnak e kérdésekben, hogy szükségtelennek, s?t ártalmasnak tartják a kételkedést és a további kutatást. Ne is kételkedjünk, ne is kutasunk. Hanem azért mégis eszünkbe juthat a kérdés: vajjon napról-napra, óráról-órára s emberr?l-emberre miként támad, n?l, fejl?dik és terjed a hit és a vallás?
Gyerek-ifju voltam még, a mikor ez nekem már eszembe jutott. De nem sokat tör?dtem a kérdéssel. S?t nevetségesnek tartottam volna, ha tör?döm vele.
Azonban ujra és ujra eszembe jutott.
Ha Mózes könyveit olvastam, ha Homérosz h?skölteményeibe elmerültem, ha az évangyélisták és apostolok irásai fölött elmélkedtem: mindig eszembe jutott. Hogy jöhetett hát létre a zsidó vallás? Miként alakult meg a hellenek istenvilága? Mikor és miként támadott a szeretetnek keresztyén vallása?
Különösen sokat tün?dtem egy jeleneten, melyet Jézus életéb?l leirnak az evangyélisták. S nem is egy irja le, hanem három is. Ez a jelenet az, a mikor apostollá lett Zebedeus két fia.
Keresztel? Jánost börtönbe zárták. Mikor ezt Jézus meghallotta: Názáretbe ment. De ott se maradt sokáig, hanem elindult észak-kelet felé, a galileai tengerhez, Kapernaumba. Utja közben oktató, fölvilágositó, hitterjeszt? lelkes beszédeket tartott uton-utfélen, de a zsinagógákban is.
A galileai tenger nem tenger, hanem tó. Egyik nevén igy is nevezik: Genezáret tava. A szent irásokban tibériási tengernek is nevezik, mivelhogy délnyugati partján fekszik Tiberiás városa.
Körülbelül akkora a tó, mint a Balatonnak az a része, mely Tihany és Kenese közt s Siófok és Füred közt fekszik. Nem sokkal nagyobb tehát, mint a Balatonnak egy harmada. Keresztülfolyik rajta a Jordán vize. A Balatonnál mélyebb s egykor több hala is volt.
Nyugati partja Bethsaidától Tiberiásig: ez az igazi szent föld. Itt élt, itt tanitott legtöbbet Jézus. Itt éltek szül?i, testvérei, rokonai. Itt szerették ?t legjobban. Itt szerették igazán. Els? apostolai itt csatlakoztak hozzá. Emberi elmének nincs oly ragyogó és fenséges költészete, mint Jézus élete itt Názáret körül s a Genezáret tava körül.
Ide jött akkor is, a mikor Keresztel? János elfogatása miatt szive elszomorodott. S lement a tópartra; mint akkor mondták, a tenger partjára. A tóparton halászokkal találkozott. Ott találta Zebedeust is.
Zebedeus egyszerü jámbor halászember volt. Csónakja a part mellett a vizen himbálódzott. Nem maga volt a csónakon, hanem ott volt vele két fia is, az id?sebb: Jakab s a fiatalabb: János. De voltak vele még szeg?dséges halászlegények is, kiket béres szolgáknak nevez a szentirás. Ilyen is lehetett kett? vagy három.
Voltak tehát öten vagy hatan. Többen nem igen lehettek, mert a csónak nem volt nagy, több ember abban nem fért volna el s egymást gátolta volna halászember munkájában.
Igaz, hogy a szentirás se azt nem mondja meg, hány volt a halászlegény, – se azt, mekkora volt a csónak. De azt igenis megmondja, hogy a csónakot, a mikor rajta elvégezték dolgukat, kivonták a száraz partra. Ebb?l bizonyos, hogy a csónak nem nagy volt, öt-hat emberre valónál nagyobb semmi esetre se volt. A nagyobb csónakot nem szokás, de nem is könnyü s nem is czélszerü a partra vonszolni.
Zebedeus és fiai és emberei épen hálójukat kötözték, igazitották s mosták, a mikor Jézus oda ért. Halászembernek mindennapi rendes munkája ez. A hálón halászás közben szakadás támadhat s mikor kihuzzák, halon kivül más is beleakadhat; rák, kagyló, tüskés sulyom s egyéb. Mind ett?l a hálót meg kell szabaditani. De ha a hálónak egyik-másik fonala szines foltot kapott: azt is ki kell mosni tisztára. Mert ha ki nem mossák: meglátja a hal a vizben s nyomban odább ugrik.
Jézus odament Zebedeus csónakjához s oda szólt a két fiuhoz: Jakabhoz és Jánoshoz s hivta ?ket magához. S a két fiu letette a munkát; kivonszolták a csónakot a partra s akkor a két fiu ott hagyta apját a csónakkal s a halászlegényekkel s elment Jézussal Kapernaum felé. Nem is vált el többé t?le.
Igy beszélik el az evangyélisták ezt a jelenetet. De vajjon hát igy történt-e ez?
Bizonyos, hogy igy történt. De még százszor bizonyosabb, hogy e jelenet igen sok részletét elhallgatják a szent irások. Nézzük csak meg közelebbr?l.
Az egyszerü tóparti halászember ma is olyan, a milyen Jézus korában volt. Olyan a tava, a vize, a hala, a hálója, a csónakja, a ruházkodása, étele-itala, napirendje, sátora, tanyája, házas élete s minthogy akkor is, most is ezek körül forog elméje gyerekkorától agg koráig, tehát olyan a gondolkozása is.
Ha ma a parton hálóját kötözgeti a halászgazda két fiával s két cselédjével s oda jön egy idegen, eddig soha nem látott kegyes férfiu, akár magánosan, akár tized-huszad magával vagy bár egész embersokasággal s oda szól a két fiuhoz:
– Hejh, jó emberek, hagyjátok ott a munkát s engem kövessetek!
Vajjon mi történik akkor?
Bizonyos, hogy a két fiu nem hagyja ott szó nélkül apját és munkáját s nem követi a kegyes férfiut.
Hanem el?bb megkérdezi a kegyes férfiut: vajjon kicsoda, hogy hijják, mi járatban van, miért hivja ?ket magához, miért és meddig és hova kövessék ?t, mi lesz a munka, mi lesz a fizetés, mib?l élünk, mib?l ruházkodunk?
Az öreg Zebedeus is bele szól a dologba. ? a fiait csak ugy hevenyében eltávozni nem engedi. Az ? gyerekei ezek! Mi lesz a hálóval és halászattal, ha a két munkabiró fiatal eltávozik? ? már öregszik, gyengül, csupán idegenekkel, szeg?döttekkel a munkát folytatni nem tudja, tehetsége sincs hozzá. Abból tehát semmi se lesz, hogy az ? két fia ? t?le bizonytalan életre eltávozzék.
Most ez a jelenet állana el? a legszelidebb alakban is. S bizony másként akkor se volt. A változhatlan emberi természet biztos ismerete bizonyitja, hogy másként akkor se történhetett.
Ha ugyanis a Zebedeus-fiak, Jakab és János, akkor még Jézust nem ismerték.
Hanem hát ismerték!
Jézus is ismerte ?ket. Különbén majdnem érthetetlen, hogy ott a csónakon dolgozgató öt-hat ember közül épen csak Jakabot és Jánost hivja magához. Szinte természetesebb lett volna, ha magát Zebedeust szólitja vagy csupán a halászlegényeket.
Ugy, a hogy a szentirás elbeszéli: csodaszámba jön a történet. Pedig, ha minden részletét ismern?k, nem lenne benne semmi csodálatos.
Mert mikor Jézus odament Zebedeushoz, akkor már volt két állandó apostola. Az egyik Simon-Péter, a másik András, Péternek a testvéröcscse.
Ezek is halászok voltak a Genezáret taván. Ott halászgattak ?k is Zebedeus halásztanyájának közelében. Kétségtelen, hogy ?k jó ismeretségben voltak már régóta a Zebedeus-fiukkal, valószinüleg barátság és rokonszenv állott fenn köztük s a két fiut ártatlan, jó és nemes szivü férfinak s komoly és világos eszü embernek ismerték s ?k tanácsolták Jézusnak, hogy azt a két fiut is szólitsa magához.
Kétségtelen az is, hogy ezek a jámbor halászemberek már korábban is ismerték Jézust s ha talán személyesen nem is, hirb?l minden esetre. Názáret alig van a Genezáret tavának déli végéhez 28 kilométernyire; a szegény, egyszerü emberek közt Jézus bátorságának, bölcsességének s a papokkal való viaskodásának hire elterjedhetett s akkor már biztosan el is terjedt. S a hir s az együgyü elmék képzelete már a csodatév? hatalom fényével övezte Jézus alakját.
Csak igy lehet megérteni, hogy az öreg Zebedeus szó nélkül oda adta két fiát apostolnak s a két fiu is szó nélkül követte Jézust.
Másként az egész dolog érthetetlen.
Az öreg Zebedeussal a szentirásban másutt nem találkozunk. A mennyire tudniillik én ismerem a szentirást. Hanem feleségével találkozunk. Az öreg Zebedeusné, a két apostol anyja, Jézus halála és föltámadása idején ott van Jeruzsálemben. Az ? lelkében is ott fénylettek már az uj hit sugarai. A mi azt bizonyitja, hogy némi fogékonyság ehhez volt már a Zebedeus családban akkor is, a mikor még csupán csak a galileai tengeren halászgatott.
– Nos hát e két Zebedeus-fiu története okozott nekem nagy tün?dést.
S gondolkozni kezdtem a fölött, vajjon a mi életünk, a mi társadalmunk meg tudná-e még egyszer szülni ezt a jelenetet?
Forrás
wikipedia.org
mek.niif.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
