(meghallgatom)
Falon egy festmény függeszkedik.
Neve homályos illúzió,
Rámerevedve él és mozog a kép,
Kizártnak tűnik a kitaláció,
Olyan megnyerően szép!
Zöld fény függönyébe burkol téged.
A sárga napfény smaragdzöld,
Az ég sem kék,
A virág levele beárnyékol, mint a föld,
Sötétlilák a márvány tollpihék.
Te általam születhettél meg,
Egy vak festőművész beteg alkotása,
Kitapogatva kebledet,
Őrizte büszkeségét, majd elásta.
Megölte a saját teremtményét,
Hátat fordított neki, búcsút intett tőle,
Letakarta a hályogos szemfedelét,
Ráhúzta élettelen tetemét a szőrős kőre.
Frissen susog a szél nyoma,
Odavéste rá éles körmeivel:
Illúzió a kövön. – annyi állt, ide, s tova.
Belemarkolt a könnyes földbe,
Újra köszöntötte öntudatlan öklendezéssel.
– Akkor tért önmagához élettelen szeme. –
–
Legutóbbi módosítás: 2019.06.19. @ 20:26 :: Adminguru
