Nevem: Janka. Maróti Janka.
Ezt a szép nevet Apa, Anya adta,
továbbá szemem, orrom, homlokom
meg szájam vonalát is t?lük kaptam.
Híres-neves Kamillának vagyok a húga,
és hat kilót nyomok már: majdnem pontosan.
Tudok mosolyogni, és figyelni szépen.
Nézem, ahogy Kamilla játszik,
és egy babát dobál fejemhez éppen.
(Hopp! Most ügyesen elhúztam fejem.
Kamilla, csak ne tépjed fülem…!)
Nagynéném – Hajnalka – névnapján
leszek 90 napos pontban.
Ma tehát születésem 79. napja van.
Épp elég probléma ez nékem.
Öregszem. Újabban öregszem,
és figyelnem kell mindenfélékre:
például
a szakállas –
ki Papinak mondja magát,
és csillog a szemüvege – mutat egy oroszlánt,
és nekem persze nevetnem kéne…
Ezért abba is hagyom a verset.
Nevetek, hogy örüljenek:
hadd örüljön az a papi,
ki azt hiszi, nevettet,
holott rajta nevetek:
az a szemüveg
tényleg
furcsa:
így gondolja Janka.
