Valami már megint nem stimmel velem,
menyasszonyra ittam magam múlt hét pénteken.
Hangulatomnak híját semmiben sem láttam,
fel – alá billegtem fehér ruhámban,
ami persze a valóságban feketének látszott,
hálás tükröm épp’ azt adta, mire aznap vágyok.
Voltam én már fekete nő, vörös is és barna,
egyszer angyal, másszor galamb, kétszer szürke marha.
Elindultam megkeresni azt, aki majd elvesz,
még a pultnál otthagytam egy meggyötört ötezrest.
Attól hajra fátyol került, kisminkelt a vodka,
sosem botlott még a világ ilyen menyasszonyba.
Nem találva vőlegényem, eldobtam a fátylat,
egy kis parkban szomorúan öleltem a fákat.
Dideregtem ruhám nélkül, hazamentem volna,
de az úton egy férfi jött, tőlem kicsit balra.
Úgy döntöttem, nem adom fel, éppen jó lesz férjnek,
meg is tettem aztán mindent, játszottam a szépet.
Hangzavarban úgy suttogtam, ne hallja mit mondok,
kieszközöltem magamnak, mitől leszek boldog.
Rákérdeztem; Hallasz engem? Azt mondta, hogy Igen.
Nem sejtette, ki ott ült még, kispap a szememben.
Így aztán most azt sem tudja, elvett engem akkor,
de azért én elmondhatom; voltam már menyasszony.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.12. @ 18:59 :: Kőmüves Klára
