Még nagyon sokat gondolkoztam a párbeszédünk azon részén, amit egyetlen mondatom generált.
– Annyira jó ember! Mondja csak, magát soha nem zavarta, hogy roma?
– Roma? Őszintébben hangzott volna lányom, ha azt mondod, cigány, és talán én is jobban örültem volna ennek. Hallottál már romameggyről? Romapecsenyét ettél már? Finom a romaalma? Mennyire érdekel a sorsod? Romakártyát csak láttál már! Gyermekkorodban csak romakerekeztél!
Romaréce, romakenyér, romavirág, romafúró, romahal és még sorolhatnám.
Csak szégyenlősen mosolyogtam.
– Nem kell miért szégyenkezned, lányom! Megtisztel az óvatosságod. Az Isten színvak, Mária nagyot hall, nekem meg mindegy, hogy romaként vagy cigányként járulok majd eléjük, ha eljön az ideje. Ha már nem leszünk emberek, akkor leszünk csak igazán emberszámba véve. Te éppen úgy, ahogyan én vagy bárki más. A földön sok ember jár színes ceruzával, ez ellen nincs mit tenni, de jó, ha tudjuk, magunkban a faragó!
Legutóbbi módosítás: 2010.03.03. @ 11:27 :: Kőmüves Klára
