Olyan ez, mintha írásjelt, szabályt
-a kerékköt?ket- kupacba rakva,
szabadon írnánk kockás, tiszta lapra,
vagy vonalasra,
témát a sor közt keresve,
mintha mágikus, titkos er? lesne,
ki onnan kilép, alakot formál a teste,
kiteljesülve egyre színesedne,
s el nem vetél,
szó a szóval karöltve lépked
vonalon belül, túl, ?zve, szeretve,
sejtetni engedi,
csapong a lélek,
a szárnya-nélküli gondolat mása,
nincs maradása, árad,
körülvesz, feln?, ösvényt kutat,
rést, kiutat, íráson,
id?kön túl, a nagyvilágba’.
Templomharang kondul meg akkor,
távoli évek litániája,
csokorba gy?jtött fények nyugalma,
terített asztal, kosárnyi édes alma…
Csak ez a csend, a csend ne lenne,
meg ez az úttalan kóborlás a csendbe’.
Maradna fény a házfalon,
zsivaj a kertben, domboldalon,
levesbe hús, láng a szenvedélyben,
s ne csak az élet megélesült hiánya
percegne folyton, akár a szú a fába’
ahol mi, mint a légy, akit a fecske
körözve könnyedén bekap,
vagy imádkozó sáska nyel el mindörökre
egyhelyben járunk végtelen körökbe,
mert gúzsba köt a féktelen szabadság,
a szétfröccsen? diszharmónia…
Olyan ez, mintha írásjelt, szabályt,
-a kerékköt?ket- kupacba rakva
szabadon írnánk kockás, tiszta lapra,
vagy vonalasra…
2010-03
Legutóbbi módosítás: 2010.03.25. @ 12:43 :: Koosán Ildikó
