saját fotó
Harmatos reggel a csúcson, a völgybe,’
bukkan a ködb?l tág, messzi határ,
szín-teli fényben, ha tavasz köszönt be
friss öleléssel tar ágat riszál.
Berekben barkaág szürke selyemben,
kíváncsi bimbóból pattan a vágy,
élni az életet mind hevesebben;
nedvében pulzál a rejtett virág.
Perpetuum mobile ritmusa gördül,
haldoklik, éled az örök id?,
gyökér nyer végtelen er?t a rögb?l
földbe vetett mag, ha rendre kin?.
Miért csak az ember ritmusa gyengül?
Fonnyadó létben a sors foga rág,
kátyúba zökken, kihullva a rendb?l,
elfagy a bimbó, nincs benne virág.
2010 március 20
Legutóbbi módosítás: 2010.03.20. @ 13:35 :: Koosán Ildikó
