I.
Ugyan olyan volt…
Ajka mozdulatlan,
csak a megszokott igére várt,
alkalmanként magára öltve
viselt elmúlt korokból ruhát,
csókolt és tűrt rezzenéstelen
arccal jelent,
egyszer sem keresve miérteket…
II.
Adott elég időt a nyár,
egy parányi tükörként
begyüjtött pillantást
a szinte semmiből,
hol fel sem ismerhettem
magam – máris szabadkoztam
elmagyarázva egy apró,
de fájdalmas tévedést…
Legutóbbi módosítás: 2010.03.15. @ 06:32 :: Kovács György