Molnár Zsolt : Pillanat

 

Csak a pillanat, mi épp úgy mutat,

Semmibe libben? pókfonal pillanat,

Ablaknál verg?d? pillanat,

Keresve épp kiutat,

Kába k?falak, poros belváros,

Mímeli az ébert, – az Álmos,

Mint a pillanat, mi kézr?l – kézre ad,

Most is itt egy épp elhalad,

Pislogok, – Úgy marad,

Amint épp múlik a következ?,

A kapuban felejtett csók,

Mégegyszer ölelkez?,

Gallért?rt pillanat,

Elfordít kulcsokat,

Kiles, – letörli páraarcomat,

Felejthet? pillanat,

Mint árnyakat,

Ejt sötét vattái közé,

Az alkonyat,

 

Millió pillanatból összeállt,

Gyorsvonat visz tovább,

Ablakaiból tudni a többet,

S lenni ett?l még ostobább,

Te sem látod a pillanatot,

Egyedül, üresen kongani,

Ahogy dél üti a nagyharangot,

Nem látod egymagamban,

Hogyan állok,

és szólítom meg önmagam,

Mert menni kell,

És még annyi utca van,

Mind hangból összeállt szó,

Menni kell! – érteni a pillanatot,

Ahogy lovak értik a szíjabrakot,

Öltöm magamra nyájas arcom,

Üresre mert mellkasomból,

Könyököl ki szorongó kudarcom,

Taszítok magamon,

Hajtó és jószág,

Egy a hangom,

Én a Rend vagyok!

 

Bárcsak visszahívnál,

Bárcsak nem az a pillanat,

Körömmel kapart k? alatt,

Bennrekedt arcomat látná,

A könyörület,

És mégis büszke maradhatnék,

Vagy már az sem kell,

Csak egy pillanat,

Hogy változzék,

Mi most így maradt,

Én várlak Pillanat!

 

Legutóbbi módosítás: 2010.03.21. @ 05:41 :: Molnár Zsolt
Szerző Molnár Zsolt 0 Írás
Bonyhádi bohèm, - tollforgató. A 80-as èvekből itt felejtett valaki.