Péter Erika : ͍ró-olvasó találkozó a nyugdíjas klubban

Nyomtatás

Több, mint két hónapja megkeresett egy nyugdíjasklub vezet?je, hogy március elején elmennék-e hozzájuk egy találkozóra. Beírtam a naptárba a dátumot, s mondtam, hogy igen.

Két héttel ezelőtt csöng a mobilom, hogy nem lehetne-e áttenni az időpontot március harmincadikára, mert akkor én lennék a közeli Költészet Napjának vendége. Jó – mondom, majd átcsoportosítom a munkaid?met.

Tegnap: 

Jujj, borzasztó a hajam, muszáj fodrászhoz menni, több, mint kétezer forint.

Nem baj. Este úgyis megyek a Vigadóba. Este kilenc körül érek haza a Kosztolányi-Eszterházy–Dés László estr?l, majd felkészülök a találkozóra.

Ma: 

Reggel döbbenek rá, hogy nem kaptam meghívót, és az újságban sem szerepelek a programok között. Ennek ellenére az egész munkaidőt talpig gálában töltöm a Jankay Galériában.

Kilenc óra után felhívom a Szlovák Kultúra Házát, az esemény színhelyét, hogy lesz-e rendezvényük délután kett?t?l. – Igen, lesz! – jön egy nyugdíjas klub – volt a válasz. Kicsit megnyugszom. Egy óráig dolgozom, azután gyors ebéd a plázában, gyors smink, majd irány a Szlovák Kultúra Háza.

Kettőkor kezdődök ugye, tehát természetesen ott vagyok háromnegyedkor. (Ehhez el kellett cserélnem egy délutánomat a kollégámmal. Így holnap délelőtt is dolgozom.)

Szóval, amikor belépek a terembe, összesen öten ülnek a széken (a nyugdíjasklub vezetőjét, a szervező Juditkát is beleértve). Idegesnek látszik kicsit, de megnyugtat, hogy kettőre ér ide a népek busza. Jó. Várunk.

Közben egy idős néni folyamatosan mondogatja, hogy nagyon sajnálja, hogy nem Szabó Ilka jött, aki szintén verseket ír (írt valamikor) mert máskor, az előz években ő szokott a Költészet Napjának vendége lenni, de most órája van, és sajnos nem tud eljönni. (Azt hittem, hogy húsvéti szünet van!) Kicsit aggódom, hogy hogyan fogok én itt megfelelni, de kitartóan mosolygok, hiszen Ilkát ismerem évek óta, kedvelem is, nagyon rátermett, belevaló csaj.

Mostanában minden jelentős környékbeli rendezvényen – beleértve a Kolbászfesztivált is – ő a műsorvezető.

Negyed háromkor egy nő elmegy azzal az ígérettel, hogy visszajön háromra. Juditka össze-vissza telefonálgat. Kiderül, hogy az óraátállítás miatt a tagok háromra jönnek, mert nem nézték meg rendesen a meghívót, de összekapják magukat, háromra itt lesznek. Na jó, ez mindenkinek kínos, így átmegyek a szomszéd könyvtárba, hogy teljen az idő.

Három óra lesz tíz perc múlva. Újból ott ülök az asztalnál, szemben velem kb. tizenöt nő és egy férfi.

Háromkor indítványozom, hogy kezdjük. Mindenki hevesen bólogat – különösen azok, akik már háromnegyed kettő óta várakoznak. – Juditkát megpuszilom, mert látom, hogy nagyon el van keseredve.

Nyomom a szöveget, beleadok apait, anyait, közben fürkészem az arcokat, vajon elégedettek-e velem? Jó rájuk nézni, figyelnek, úgy látszik lekötöm őket. Ha könnycsepp jelenik meg a szemükben, gyorsan feloldom egy gyerekzettel. Nevetgélnek, érezhet?en veszik a „gyereklapot”.

Közben még öt ember érkezik – az a bizonyos nő is visszajön – s lassan már teli a terem.

Fél óra elteltével felteszem a kérdést, hogy mondjam–e még, mire heves bólogatás a válasz.

Körülbelül egy óra hosszat beszélgetünk. Mondom a verseimet, majd megköszönöm, hogy itt lehettem. Egy Verselhetek c. könyvem (kedvezményes áron) megvásárol egy néni a dédunokájának – a többiek pedig sajnálják, de nincs rá pénzük így Húsvét előtt, de… megkeresnek majd a Galériában.

Juditka átad egy doboz lejárt szavatosságú bonbont, a hátsó sorból pedig előrejön egy nő hozzám és átad egy csokor illatózó nárciszt. Ő már a múlt héten itt volt, hogy meghallgasson engem – súgja kedvesen.  Meghatódom.

Juditka könnybe lábadt szemmel átölel, és elérzékenyülve kérdezi:

 – Ugye jövőre is eljössz, Erikám?

– Nem tudom! – válaszolom neki. – Ki tudja, mi lesz velem jövőre!?

Kifelé jövet a hátamban érzem a szerető tekinteteket.