Seres László : Sorsok, jussok

2010.03.29. Seres László Vers 17
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

A sorstól annyi jussot kaptam,

hogy az életembe

majdnem belehaltam

 

Volt, aki óvott, de gyalázott.

Az ártó meg Judás

csókból font kalácsot.

 

Akit meg én gyűlöltem, áldott,

mikor megszerettem

szívemen vadvirág volt.

 

A bajt is magamnak kerestem,

könnyű préda lettem,

mikor térdre estem

 

éjbe hullva. Hogy felsegítsen

már nem volt senkim se.

Se ember, se Isten.

 

Mégis, ki sebet ütött rajtam,

kőszikába vésett

és ember maradtam.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.03.29. @ 18:23 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.