Magányos vagyok…
vennék szikrát, faragott mesét,
combnyi tengerhabot.
Zord kastélyokban kísértenék,
hogy álljon néhány évet már
a kibaszott idő, zöldre fojtanám
diktálásaim, hittel várnám,
míg szerelmed felnő.
Tömegekbe sajgó magány vagyok,
csillagaim szemembe lesnek,
esetembe hull illúzióm,
nélküled is szeretlek.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.02. @ 21:30 :: Serfőző Attila
