Amikor a téli szervizelés során felújított, rendbe hozott els? sportrepül?gép felszáll, nekem, mint els? fecske hozza el a tavasz hírét. Így történt ez az idén is, az elmúlt hétvégén. Kihasználva a langyos napsütést, férjemmel a kertben tettünk-vettünk, amikor felpörgött egy motor, s az erd? felé fordulva már láthatóvá is vált a felemelked?ben éppen felénk tartó fehér kis sportgép. Egy kört tett a környékünk felett, majd a Tisza felé vette az irányt, s elt?nt az erd? mögött. Kicsit megfáradva leültem egy kerti székbe, s a távolabbi motorzúgást hallgatva megrohantak gyerekkori emlékek.
Apám, miután lecsökkentették a hadseregben a repül? órák számát, leszerelt az állományból, s a Repül?gépes Növényvéd? Állomás pilótája lett. Akkoriban alakult a vállalat, s Magyarországon is megteremtette a repül?gépes növényvédelmet. A pilóták brigádokba voltak osztva. Ez úgy nézett ki, hogy két pilóta és két szerel? tett ki egy brigádot. Két repül?gép és két gépkocsi tartozott hozzá. Ahogy a mai id?kben, úgy akkoriban is a reptér, azaz a munkaterület közelében lév? településen bérelt üres házat vagy szobákat a vállalat, a pilóták és szerel?ik részére. Az egész hetet ott töltötték, és csak hétvégén tértek haza. Nyáron azonban, ha a helyzet úgy kívánta, hétvégén is dolgozniuk kellett. Ilyenkor, ha volt szálláslehet?ség, anyám összepakolta a szükséges ruhanem?inket, s egy-két hétre szabadságot kivéve, s a nyári szünetet kihasználva apámhoz költöztük. Csodálatosabb nyaralást el sem tudok képzelni. Jártunk egész apró faluban, és laktunk Mátrafüreden egy id?s hölgy-testvérpár villájában. Azóta sem ettem olyan vadon term? apró, mézédes szamócát, mint a Pipis-hegyen.
Amikor egy munka véget ért, a brigád áttelepült a következ? területre. Ez lehetett a befejezett munkától, akár száz kilométerre is. A két pilóta a gépével költözött, a szerel?k a GAZ típusú dzsipekkel. Kiválóak voltak a terepen. Egy alkalommal, az ottlétünk alatt kellett tovább költözniük. Én addig nyaggattam apámat, hogy végül megengedte, hogy vele menjek. A másik gép és a két szerel? anyámmal el?bb indult, apámnak még el kellett rendezni az ottlétükkel kapcsolatos papírdolgokat. Ragyogó id? volt, felh?tlen kék éggel, melegen sütött a nap, kiváló repül?id?. Kis segítséggel bekecmeregtem a gépbe, s apám bekapcsolta rajtam a hevedert. Hasonlított a mostani biztonsági övekhez, csak sokkal vastagabb, er?sebb anyagból készült, és meglehet?sen bonyolult zárral lehetett ki-bekapcsolni. A motor nagy pöffenésekkel beindult, füstöt okádott, majd nagy zajjal, de egyenletesen dolgozni kezdett. Miután apám is bekötötte magát, elindultunk. Egyre gyorsabban gurultunk, s a mellettünk húzódó erd?sor egyre gyorsabban haladt visszafelé. Majd felemelkedtünk, s egy ideig szembe néztünk a végtelen kékséggel. Majd vízszintesen repülve lenéztem az alattunk elterül? tájra. Apró tehenek legeltek jobbra kissé messzebb, s traktor haladt mögötte pótkocsival a megelevenedett terepasztalon. Ahogy távolabbra tekintettem, egy apró vonatot láttam. Fekete g?zmozdony húzta, s szakaszosan tört fel kéményéb?l a sötétszürke füstoszlop. Távolabb egy er?m? ontotta az ég felé tömör, fehér füstjét. Egy gólya egész közel került hozzánk, azt hitte, versenyre kelhet velünk. Fent úgy érzi az ember, mintha a világ tetején ülne. Érzések, melyeket elég nehéz „földi” szavakkal kifejezni. Apám az órájára nézett, és azt mondta, lassan megérkezünk. El?ttünk erd? húzódott, s a feltámadt szélben fekete füst szállt fel valahonnan a fák mögül.
– Valamit égetnek – mondta apám, és el?re nyújtotta a nyakát, mintha akkor el?bb láthatná. Elértük a fákat, szaladtak alattunk, láttam földutat, melyen egy autó haladt valahová. A füstöt jobbról kerültük, s apám kissé bedöntötte a gépet, hogy lenézzen. Aztán csak arra emlékszem, hogy hirtelen nekid?lt az ajtónak, amennyire a heveder engedte, és mondott valamit. Talán „Istenem”? Valami ilyesmit, és fordulóba vitte a gépet. Nem az erd? felé kanyarodott, hanem jobbra, így lenézve én is láttam a tüzet. A másik gép égett. Ami még épségben látható volt bel?le, a citromsárga farok rész. A feketére égett roncs részeként a zöld f?ben, valószer?tlen volt. Míg ereszkedtünk lefelé, egy földúton autókat láttam haladni a katasztrófa helyszíne felé. Amikor leértünk, megállította a gépet és kiszállt. Én nem tudtam utána menni, mert nem tudtam a heveder zárját kikapcsolni. Egy ideig vártam, majd visszajött és bejelentkezett a rádión. Vannak dolgok, amikre csak foltokban emlékszem. Nem tudom, mennyi id? telt el, megérkezett a két autó a szerel?kkel, és anyámmal. Képekben jelenik meg el?ttem, ahogy anyám sírt. Apám átölelte, és tisztán láttam, ahogy megremegett a szája. Aztán megbeszélték, hogy mivel intézkednie kell, és mi csak útban lennénk, hazajövünk. Így a csomagjainkat összeszedve a szerel?je bevitt minket a legközelebbi település állomására, és vonattal estére már itthon is voltunk.
Mikor ennyi év után ezt a történetet felelevenítettem, megszólalt a mobil telefonom. A lányom kérdezte meg, hány órára jöjjenek ebédelni. S mivel még a régi történet hatása alatt voltam, arra gondoltam, mennyit könnyít életünkön az a sok új dolog, amit akkoriban nélkülöznünk kellett.
Például, a mobiltelefon.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.31. @ 17:00 :: Tara Scott
