*
Habár, a főszálak sárga élét majszolom,
beletörve, zöldet nyögve,
Ábrándokban tán múlik a fájdalom,
téli álmoktól meggyötörve,
Az emberek, akár a fák, nem egyformák,
kérgükben, mind más Isten parancsol,
S mi ölel körbe, lélekbe törve, ím jelenség,
a nem fogadott áldás, átokká alakul,
Bár úgy néz ki, minden felhőtlen felettem,
csak az Úr van ott, a Nap, a Hold, meg a csillagok,
Előrelátó vagyok, optimista, jósolok,
és csak gödörből-gödörbe huppanok,
Szürke ecsetes a táj mely dajkál,
földem sem versekről kuntyorog,
Én meg, kinek száraz maghajat tétetett,
a küszöbön ülve hallgatok.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.11. @ 16:38 :: Thököly Vajk