Nemrég felvetődött, hogy mai napság már képtelenség lenne a Himnuszt megírni. Illetve megírni még csak-csak, de elfogadni, hivatalossá tenni? Képtelenség volna.
Tegyük fel, hogy még nincs Himnuszunk, nézzük, hogy lehetne-e…
A kormányfő közleményben tudatja, hogy mivel az elmúlt 20 év alatt sehogy sem sikerült a pártoknak megegyezni arról, hogy milyen legyen az ország Himnusza, a kormányoldal ezért hamarosan pályázatot hirdet Himnusz ügyben. Előre láthatólag csak magyar zeneszerzők pályázhatnának kizárólag még sosem publikált zenével és verssel. A bíráló bizottságba nemzetközi hírű szakembereket is jelölhetnének a pártok és civil szervezetek.
Az ellenzék nemzetközi sajtókonferenciát hív össze másnap és felháborodva kiemeli, hogy a kormány beteges módon hazudik, nekik az elmúlt évek alatt pontosan 475 kezdeményezésük volt Himnusz ügyben. Amúgy pedig erre a teszetosza kormányra jellemző az is, hogy kirekesztik a külföldön élő nagyon tehetséges zeneszerzőket és költőket, és biztosan ez a kezdeményezés is csak pályázati pénzek eltolvajlására szolgál. E miatt kizártnak látnak együttműködést a hazug és kirekesztő kormánnyal, annak viszont nem látják akadályát, hogy civil szervezetek részt vegyenek a bírálatban, 87 ilyen szervezetet javasolnak, de csakis akkor, ha a 475 kezdeményezésük valamennyi pontja részt kap a kiírásban.
A kormányoldal egyeztető és bíráló Bizottságot javasol 12 fővel, az ellenzék csakis 13 fővel tudja elképzelni, ha abból legalább 10 főt ők adnak. Két év egyeztetés következik 180 milliós költséggel, és végre is megszületik a kiírás a zenére és szövegre, amit azonban senki sem képes értelmezni, hála a 475 pontnak, meg egyéb azóta felmerült nagyon fontos kitételeknek. E miatt a kiírásra nemzetközi pályázatot írnak ki, a százmilliós kiírás győztese egy morvaországi magyar /a kiíró Bizottság elnökhelyettesének az unokaöccse/, a győztes pályázat szövege: „Kéne egy Himnusz szegíny Hazánknak!”
A kihirdetés után két év zsűrizés, négy újraszámlálás, becsületsértési perek lefolytatása, és újabb tízmilliók elköltése után a Bizottság a legjobb pályaművet ismerteti a sajtóval.
„Istenem ajándékozd meg a magyart
vidámsággal, gazdagsággal
óvó kezed terjeszd fölé
ha ellenséggel küszködik …”
Országos közfelháborodás tör ki, 107 civil szervezet 1268 magánember, a Nagyonkisgazda Párt, a nagyobb egyházak, a Gazdakörök Gazdái, az Ateista Liga, a magyarországi összes kisebbség képviselői, a vesztes pályázók, valamint a környező országok Nagykövetségei tiltakoznak.
Az ateisták nehezményezik az Isten beírását, mint szóvivőjük elmondta, a Tudományos Akadémia esti tagozatának főtitkárhelyettese is leírta már többször: vagy van Isten, vagy nincs, de nem létezik az biztos!
Az ellenzéki szervezetek a gazdagságot kritizálták, szerintük egyértelmű, cinikus célzás a kormányoldal illegális vagyonszerzésére.
Az egyházak a vidámságot nem helyeslik, mint írták, nem most lenne az ideje az önkontroll nélküli, esetlegesen drogok és égetett szeszesitalok által gerjesztett felelőtlen vidámkodásra, mikor szegény Hazánkban elharapódzott a felelőtlen, hedonista…
A kisebbségek egyöntetűleg felháborodtak azon, hogy csakis a magyarok lettek megemlítve, e miatt a besenyő kisebbség főtitkára azonnal lemondott, csupán felesége felkérésére volt hajlandó visszakozni, 110% tiszteletdíj emelés feltételével.
A Nagyonkisgazdák felháborodtan nehezményezték a mezőgazdaságban verejtékes munkát végzők tudatos elhallgatását a szövegben, egyben feljelentették az ateistákat Isten tagadásért, illetve ha az nem lenne lehetséges, akkor az ifjúság megrontásáért.
A környező országok Nagykövetségei tiltakozó jegyzéket nyújtottak be, mint írták ellenséges lépésnek értékelik az ellenség emlegetését, hiszen minden környező országgal legalább kétszer megbékélt már Magyarország.
A tiltakozások hatására a szöveget átdolgozásra visszaküldték az alkotónak, a Bizottság által jogosnak vélt 119 kitétellel együtt, amit feltétlenül kértek belefoglalni az átírandó szövegbe.
A szerző a gutaütés határán legott válaszolt, és még aznap postázta a Bizottság részére: „rohaggyatok meg szerencsétlen fatökű elmebajosok, tojok a fejetekre!”
A Bizottság ezt a szöveget már hajlandó volt elfogadni, tiltakozások is csak elvétve akadtak, egyöntetűen tetszett mindenkinek. Ám közben a harmadik újraszámlálás adatai között két eltérést fedeztek fel, e miatt a szavazószedő Bizottság elnöke feljelentette az újraszámlálási elnökség titkárát, majd mindenki feljelentett mindenkit, és az ellenzék kivonult. Közben kiderült, hogy a projektre előirányzott negyven milliárd is elfogyott.
Nem volt mit tenni, az Országgyűlés sürgőséggel összeült, és a kényszerhelyzetre való tekintettel 16 órás vita után megegyeztek abban, hogy átmeneti időre, amíg nem lesz saját Himnusza Magyarországnak, egy régi morva népdalt fog az ország lízingelni havi 110 millióért. Az eredeti szöveget: „A morva életbe, de rondák a marhák …”, egy kijelölt költő 40 millióért átírta. Az átírt szöveg: „Csuhajja, de szépek a…” a pontok helyén felsorolva az összes nemzetiség, pártok, és civil szervezetek. Így viszont már az eredeti, lassú népies melódiát is át kellett írni, erre pályázat lett kiadva 50 millióért, végül is az ismert Liszt-díjas zeneszerző átírta rap-re.
Hát jelenleg itt tart a Himnusz ügy, ha lenne új fejlemény, végetértek a perek, illetve megrohadtak a fatökű elmebajosok — mindenképp tudósítok.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.06. @ 14:38 :: Torjay Attila