Samuka nem volt az a gyermek, akiben az idióta feln?ttek megfelel? rituális játékszerre lelnek. Például aki, ha számára ismeretlen személy lép a házba, udvariasan köszön, megmondja hogy’ hívják, hány éves, s udvariasan felel még néhány kérdésre, amire a nevezett feln?tt amúgy is tudja a választ. Netán azt is elt?ri, hogy megsimogassák, megdicsérjék, s horribile dictu azt is, hogy ölbe vegyék, babázzanak vele egy kicsit, s eljátssza a jó kisfiút, hogy szülei pályázhassanak a Város Legjobb Szül?je kitüntetésre, s ha erre nincs igényük, legalább a vendég ámulatára.
Nem bizony. Neki volt egyénisége. Az ? számára ismeretleneknek nem köszönt, és nem felelt hülye kérdésekre. S ha a nevezett idióta feln?tt er?ltette a barátkozást, a szülei sietve kezdték magyarázni „antiszociális” bizonyítványát, s elmondták a Samuka „használati utasításait”, miel?tt Samuka bokán nem rúgta. Mert ez is el?fordult, f?leg ha megsimogatták a buksiját, s áthágták a legnagyobb tabut: „Jaj de ügyes fiúcska vagy”.
Csengettek. Samuka kíváncsian szaladt Apu nyomában, hadd lássa ? is, hogy ki érkezett. Ami biztos, biztos, megállt Apu mögött, s csak onnan kandikált kifelé.
– Szervusz, Szabolcs!
– Kerülj bennebb Andor! Ez aztán a meglepetés! Ezer éve nem láttalak! – ráztak kezet.
– A 10 éves találkozónk óta… S még két-három év, s szervezhetjük a 20 évest! Mármint ti – vigyorgott -, mi távolba szakadtak, csak eljövünk, és kritizáljuk a szervezést. Alig kaptalak meg, mert el is költöztetek. Amint látom, megsokasodtatok azóta. Akkoriban még csak egy lányod volt. Most már látom a költözésetek okát is. Kellett a nagyobb lakás.
– S te ki vagy? Én Andor vagyok – nyújtott kezet férfiasan Samukának is.
Samuka elbújt Apu mögé, jelezve, hogy nem tart igényt a baráti kézfogásra.
– Nem? – lep?dött meg Andor leengedve a kezét, egy pillanatra barátja mögé kukkintva.
Samuka válaszul határozottan megrázta a fejét.
– Leéget mindenki el?tt. Örvendek, ha nem rúgja bokán ismer?seimet – sóhajtott Szabolcs. – Pedig már nagycsoportos óvodás, öt és fél éves.
– Nem köszönsz, s nem barátkozol idegenekkel… Jól is teszed! Légy határozott, s ne állj szóba minden hülye feln?ttel! – élvezte Andor kislegény egyéniségét.
– Még biztasd… Te könnyen beszélsz. Nem neked kell az ismer?sök el?tt szégyenkezve magyarázkodnod.
– Mit akarsz t?le? Gyermek! Egy feln?ttnek ezt meg kell értenie, hiszen ? a nagyobb. Aki meg nem, annak a véleményéhez van az embernek két füle, s közötte huzatot kell csinálni!
– Gyere, s ülj le itt a nappaliban. S mesélj! Milyen az élet Dajcslandban? S mi járatban errefelé?
– Pünkösdre szabit kaptunk, s hazaugrottam meglátogatni szüleimet. Gondoltam, beugrok egy kicsit dumcsizzunk. Hogy hogyan és mint Dajcslandban? Az biztos, annyit nem keresnék, mint itthon. De valahogy a gutentag és az aufwiedersehn közé nem sok fér be. Ridegek, távolságtartók a dajcsok. Hiányzik a sok régi jó barát.
Belemelegedtek a beszélgetésbe, az emlékek felelevenítésébe. Egy adott pillanatban Andor észrevette Samukát, amint egy kisautóval állt ott mellettük.
– H??, de szép autód van! Távirányítós! Ez már igen! Hoztad nekem megmutatni?
Samuka beleegyez?en bólintott és odanyújtotta Andornak a távirányítót.
– Nagyon megnyerted a tetszését, ha ezt az autót a kezedbe adta… – ámult el Szabolcs.
– S kit?l kaptad?
Samuka válaszul apjára mutatott. Naná, hogy még most sem szólalt meg!
Andor leült a sz?nyegre Samuka mellé, s irányítani kezdte az autót az asztal lábai közt. Szemmel láthatóan élvezte, hogy újra gyermek lehet.
Csak ekkor kapott észbe Szabolcs, hogy meg se kínálta még a barátját.
– Hozhatok egy konyakot?
– Kösz, nem. Autót vezetek – vigyorgott Andor.
– Akkor egy kávét?
– Azt szívesen veszem, hiszen már akut, súlyos hipokoffeinémiám[1] van! – vigyorgott Andor.
– Samuka, amíg megf?zöm a kávét, hozd ide a fényképalbumot a fiókból! Azt, amin azt írja, hogy Samuka.
Samuka felpattant, s máris hozta.
– Te tudsz olvasni? – csodálkozott el Andor amikor Samuka ismét leült mellé, s átnyújtotta az albumot.
Samuka bólintott.
– Nem hiszem. Hiszen neked nyelved sincs. Te néma vagy.
Samuka válaszul kinyújtotta a nyelvét, pisolyogva a bajusza alatt. Apu ett?l dührohamot kapott volna.
– Mégis van – ismerte el Andor. – Akkor meg tudod mondani, ki van ezen a képen? – mutatott rá egy személyre, aki Samuka keresztel?i képén volt.
– Áron bácsi – szólalt meg Samuka. Együtt nézegették az albumot a földön ülve. Andor meg-megkérdezte egy-egy személyr?l, hogy kicsoda, Samuka megmondta.
– Biztos? – kérdezte Andor miután látta, hogy Samuka se ismerte fel az egyik személyt, s meg kellett néznie a kép alá írt szöveget.
– Ott írja alatta – felelte Samuka.
– Ááááá, te ismered, csak színészkedsz. Te nem tudsz olvasni… Hiszen még csak óvodába jársz!
– De tudok!
– Nem hiszem. Az óvodában tanítanak olvasni?
– Neeeem! Számítógépeztem, s megtanultam.
– Az nem lehet. Te nem tudsz olvasni.
– De tudok! – feleselt Samuka.
Andor felállt, s levett találomra egy könyvet a polcról. Véletlenszer?en kinyitotta, rábökött valahova, s mondta.
– Akkor itt olvasd! Különben nem hiszem el!
Szabolcs, amint hallotta, hogy Samuka megemelte a hangját, azonnal megjelent, hogy elejét vegye az esetleges további fejleményeknek.
Meglepetésére Samuka olyant tett, amire még nem volt példa. Hangosan felolvasott egy könyvb?l. Ám egy adott pillanatban megállt olvasás közben.
– Miért álltál meg? – kérdezte Szabolcs.
– Azt hogy lófasz, azt miért írták úgy, hogy ló…sz? – érdekl?dött Samuka.
Szabolcs leveg?ért kapkodott. Elvette a könyvet Samukától, s belepillantott.
– Mert nem illik ilyesmit mondani, írni. Tudod, az egy illetlen szó… – magyarázta Szabolcs, gyilkos pillantást vetve barátjára, hogy más szöveget nem talált?
– S akkor miért írják mégis a szövegbe?
– Tudod, az íróknak a regényekben olyannak kell bemutatniuk mindenkit, amilyenek. S vannak emberek, akik illetlenül beszélnek, s róluk is írnak néha. S hogy ne írják le az illetlen szót, pontokkal helyettesítik.
– Miért, abból, hogy ló…sz nem ugyanazt olvassák ki az emberek, hogy lófasz? – érdekl?dött Samuka.
– De igen – ismerte el kényszeredetten az apja.
– S akkor miért kell pontokkal leírni? Ha úgyis ugyanazt olvassa ki mindenki, miért nem mindegy?
Erre már Szabolcsnak sem volt épkézláb magyarázata.
[1] Vészesen alacsony koffeinszint a vérben. Értsd: Nagyon kívánok egy kávét.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.13. @ 11:48 :: Vandra Attila
