Apu már harmadszor szólt rá Tündikére.
– Nem labdázunk a szobában! Megértetted? Befejezem a dolgomat, s akkor kimegyünk a térre, ott szabad. Feltétlenül ki akarod húzni a fércet?
Tündike kelletlenül tette a helyére a labdát, de szeme sarkából Aput figyelte. Még az ajtón is kikukkantott, hogy biztos legyen benne, hogy a házizsandár becsukta maga után a konyhaajtót. Egy perc se telt el, máris csörrenés jelezte, hogy Apu félelmei beigazolódtak. A labda még pattogott, amikor a gyermekszobába ért.
Szó nélkül elkapta a kislányt, s fenekébe pallt kett?t. Tündike szája sírásra görbült, s kiszaladt a szobából. Ám a konyhában senki, a hálóban senki, a nappaliban senki, a fürd?szobában senki… Egyre kétségbeesettebben keresett vigaszt egy anyai ölelésben, de Anyu épp a piacon volt. Elveszetten állt az el?szoba közepén, amikor Apu a cserepekkel a kezében kilépett a gyermekszobából.
Tündike hozzá lépett, s felemelte a kezét, sírásra görbült szájjal.
– Vehedd fehell Tühündihikét!
Szabolcs egy pillanatig dermedten nézte a gyermeki kiszolgáltatottság eme széls?séges esetét. Az ?t bántalmazó, fizikai erejével visszaél? személynél keresett vigaszt. Lehajolt hozzá, s felemelte fél kézzel. A kislány szorosan átölelte a nyakát. Ebben az ölelésben egyszerre volt ott a biztonságot adó test ölelése, és a végtelen b?ntudat. Biztonság annál, aki bántalmazta… Szabolcs bement vele a konyhába, bedobta a cserepeket a kukába, majd magához ölelte ? is. Kicsordult a szeméb?l a könny.
– Bocsáss meg kislányom.
Tündike zavarodottan engedett a szorításból. Nem értett semmit. Meglepett, könnyes szemekkel nézett apjára. Csodálkozása csak fokozódott, amikor Apu szemében meglátta a könnyeket.
– De hiszen… de hiszen… jossz voltam… – Sehogyan se tudta helyére tenni a dolgokat.
– Nem voltál rossz. Csak csintalan. És nem fogadtál szót. Én voltam rossz szül?. Megvertelek, téged, nálam sokkal kisebbet. Soha sem szabad egy kisebbhez, egy gyengébbhez ütni. Még egy szül?nek se. Rossz szül? az, aki ezt megteszi.
– Neeem. Nem vagy jossz! – rázta meg a fejét Tündike. Zavara egyre n?tt. Ez, egy logikai képtelenség! Az ? édesapja a leg… leg… leg…
Apu ráérzett a kislány gondolataira, érzéseire. Ez az empátia még egyet fordított a szívébe hatoló t?rön. Hát igen… A gyermeki logika szerint az ? mostoha édesapja a legjobb a világon, még akkor is, ha tettéért a feln?ttek között börtön jár… Bántalmazásért. Hát igen, valahogy így nevelik a b?ntudatos embereket. Akik azért is bocsánatot kérnek, ha netán valaki fellöki ?ket az utcán. Lelki szemei el?tt osztálytársa, Jancsi jelent meg, aki nem akart levetkezni tornaórán. Nehogy valaki megtudja, hogy részeges apja ?t véresre szokta verni. S aki mégis szerette az apját.
– Soha nem fogok többé rád ütni! Megígérem! – fogadkozott Apu.
Tündike nem válaszolt, hanem megint szorosan átölelte Apunak a nyakát, a világ legjobb édesapjáét. Legalábbis az ? szemében, melyb?l felszáradt a könny. Eközben Apu könnyes szemekkel azon merengett, hogy milyen ferde és ellentmondásos dolog az erkölcs.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.20. @ 11:50 :: Vandra Attila
