Általános melegedés
Általános melegedés…
Plusz tíz fokos telek lesznek,
nyáron viszont a szomjúság,
kiszáradás, guta esz meg…
Százhúsz fokon forr a víz majd,
száz fok lesz a derékszögben,
a gabona is kiszárad,
még mielőtt szárba szökken.
Sok fagyálló eladatlan…
Polcok, tele nagykabáttal.
Rekedten szól porzó csőrrel
száraz ágról a madárdal…
Globális elhidegülés
Szombatonként este hétkor szoktak csengetni.
Minden szombaton.
Én szaladtam ajtót nyitni,
közben kiabáltam apámnak:
– Megjöttek Laci bácsiék, Apu!
Mindig hárman jöttek,
mindig ugyanaz a három,
apám kollégái, barátok.
Nekem mindig csokit hoztak,
vagy kolbászt – azt jobban szerettem,
mindig 11-ig maradtak, és ilyenkor én is
fent maradhattam addig.
Mindig egy liter Asztali Fehér
fogyott el,és én
kétszer csinálhattam szódát.
Én egész este vándoroltam
egyik öléből a másikba,
néztem a lapokat,
egyedül jöttem rá,
hogy mi az a snapszer és mi az a kontra
– ezt mindig hangosabban kellett mondani -,
mindig annak örültem,
ha az nyert,
akinek az ölében ültem.
Tizenegykor (mindig tizenegykor)
elmentek, Laci bácsi hagyott nekem
a pohara alján egy kortyot,
amit megihattam úgy, hogy apám
ne vegye észre.
Azóta se ittam olyan ízű fröccsöt,
pedig vagy ötven éve keresem azt az ízt.
Mostanában nem szoktak szombaton becsengetni.
Én se szoktam senkihez.
Senkihez se szoktak.
Egy alkalommal a vers egyik – számomra mérvadó – olvasója felfedezett néhány hiányosságot. Igaza lehetett, de a vers annyira a szívemhez nőtt, hogy nem írtam át, inkább magyarázatként ideteszem levélváltásunkat:
Kritikus:
… számomra zavaró a sok szóismétlés 🙁 Többször elolvastam, hátha nyomatékként vannak ott azok a “mindig” és “én” szavak,… ezek csúfítják…
Én:
Pedig ezeket a nyomaték miatt tettem bele!
Pontosan azt szeretném határozottan kiemelni, hogy ez egy olyan rendszeres dolog volt, amire órát lehetett volna állítani. Ilyen dolgok adták a biztonságot. MINDEN szombaton, MINDIG ők hárman stb.
Ezért mehettem ÉN ajtót nyitni, biztosak lehettek abban, hogy nem egy idegen csenget, nem kell felnőttként intézkedni, és számomra ezzel kezdődött az esti szertartás, rituálé. ÉN csinálhattam a szódát, ami egyébként nem volt dolgom, és amikor annak is megvoltak a szabályai (először csak egy kicsit kell beengedni a szénsavból, aztán MINDIG csak annyit csavarni rajta, hogy éppen csak bugyborékoljon – most nem írom le az egészet), és közben a felnőttek nézték, hogy jól csinálom-e.
Pontosan ezek hiányoznak manapság, és úgy érzem, hogy amik helyettük jöttek, nem pótolják a biztonság ilyen jellegű építőkockáit. Pontosan ezeket nem ismerik meg gyerekeim, unokáim, hanem helyette valami műanyagot kapnak, ami csak szerencsés esetben nem kínai…
Kritikus:
… nem igazolja semmi – sem előtte, sem utána a tartalmiságban annak a dolognak a jelentőségét, hogy mindig ők jöttek…
Én:
Ez a gazdagabb országokban úgy zajlott, hogy ugyanazok az emberek ugyanazokkal golfoztak, teniszeztek, vadásztak. Ha valaki valamiért nem volt ott, másnap kapta a telefonokat, hogy mi a baj.
Nálunk ez a snapszer volt. Ha bármelyikük helyett valaki más jött volna el, egész este nem tudtak volna még beszélgetni sem.
Tudtuk, hogy amikor Zoli bácsi úgy simított végig tükörkopasz fején, mintha még lett volna haja, akkor szinte biztosan gyengébb volt a lapja, mint amit bemondott. Ilyenkor én is cinkosan néztem fel arra, akinek az ölében ültem. Már Zoli bácsi is nevetett rajta.
Mihez kezdtünk volna egy idegennel? Apáméknak őt is be kellett volna avatni abba a virágnyelvbe, amit miattam dolgoztak ki, hogy beszélgethessenek azért a felnőtt dolgokról, a politikáról. … És amit persze tökéletesen értettem, illetve azt nem, amit egyébként sem értettem volna.
Mindig ők jöttek, és csakis ők jöhettek. Egyébként nem lett volna értelme az egésznek.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.12. @ 08:33 :: Zalán György