Gödör
Lent vagyok már, lent az alján.
Sarkait igazgatom.
Visszahulló göröngyöknek
surrogását hallgatom.
Fény ide már alig csurog,
– ferde sugártörmelék…
Mély, nyugodt csend és félhomály.
Ennyi most már éppen elég.
Míg agyagból párnát vetek,
csendben hulló szópihék –
…legjobb apa…leghűbb barát… –
szállingóznak szerteszét.
Hát, úgy tűnik, vége. Ennyi.
Szemeimet lecsukom.
Békén várom másfél méter
vastag végső paplanom.
Azután
Innen nézve a sírgödör
már nem mély, hanem magas.
A szomszédokkal a társalgás
már sok éve félszavas.
Az évek telnek, a hónapok,
mint másodperc – a hetek.
Van, ki régebben van velünk,
mint mennyit ott fent élhetett.
Egyre kevésbé fontos az,
hogy ki mért jött, vagy mi elől…
Nem számít, áll-e a fejfa még,
de az se, ha korhadtan kidől…
Néha cinkosan hallgatózunk,
ha harangszó jelzi az újakat:
– Vajon kik jönnek? És közöttük
hány rokon, ismerős akad?
Aztán hallgatunk. Néha-néha
beszélgetünk – a félszavak…
Nincsen, ki megszabja, miről,
hiszen itt – már mindent szabad.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.29. @ 06:31 :: Zalán György