Ölelkező fák fölött szöszmötöl az este,
dorombolós szürkületből sejdült át a csendbe.
Az itt-ott nesz nyomában félelem matat,
idegennek ez a táj haza nem mutat utat.
Az erdőszéli kis tanyán egy gémeskút vigyázza
korhadt vállán a világot, csillagokkal hálva.
Ha napfényben még csábítna is hűsítni korty vize,
a súlyos éji felleg alatt borzongatóan rideg.
Hideg leli a lelket is, ahogy bagoly huhog odább,
emitt szaporázza egy idegen léptei nyomát.
Az árnyak már nem őriznek alkonyi képeket,
kontúrjukkal a fák ráfagynak, míg félve lépeget.
A város még oly messze van, s ő régen bánja már,
hogy nem hajnaltájt indult útnak, ‘hol ismeretlen a táj.
Riadtan fordul vissza egy reccsenő hang után…
Tán kaphat szállást a kunyhóban e lidérces éjszakán…
De rosszul bánt a sors vele, s a legtöbb, mit adhatott:
pénzéért a hátába egy lőporos nyomot…
Legutóbbi módosítás: 2010.04.16. @ 05:43 :: Bakkné Szentesi Csilla