Azon kaptam magamat, hogy ez már volt… Tegnap is, tegnap el?tt is. Olvastam már hasonlót, annak idején, az iskolai pad alatt, azt hiszem, földrajz órán, míg a többiek egészen mást csináltak. Tudom, mindenki más mást csinál állandóan. ?k, ott a gimnáziumban, t?lem eltér?en valamennyien mást csináltak: pontosan nem tudom, mit, nem is arra figyeltem, de bizonyosan, t?lem eltér?en egészen mást csináltak: nem olvasták azt a novellát, ott, akkor. Lehet, kés?bb sem, de ott, akkor egészen biztosan nem, hiszen a Galaktika folyóirat egyetlen példányát rejtegetve olvastam, félig a pad alá dugva olvasmányomat és gyakran, de óvatosan mozgatva, úgy, hogy az a sorok követését még éppen lehet?vé tegye.
Talán még szégyelltem is a dolgot, holott ma már tudom, okom nem volt rá különösebben, csupán a belém rögz?dött viselkedésforma nem egyezett ezzel az igen élvezetes tevékenységemmel.
A novella f?h?sét most értettem meg igazán, a borzalmat, amikor rádöbben az ember; ez ismétlés, ez már volt, bármily érthetetlen is, de ez az élet valamiféle fintora, egyértelm?en „dezsav?”, vagy hogy is hívják, akik már megtapasztalhatták, mindezt.
Éreztem, most pontosan ilyen helyzetbe keveredtem. Talán még örültem is, mert el kell ismernem, nem mindennaposak nálam sem az ilyenek, ezért aztán én úgy gondolom, ha valamit ki lehet próbálni, azt meg kell tenni, amíg lehet?ség van rá.
Nos, hogy szavamat ne feledjem, egészen bizonyos voltam benne, amikor hazaértem, ez nem el?ször történt meg velem, ugyanígy. Egyb?l az egykoron iskolapad alatt olvasott iromány ugrott be nálam. Emlékszem, a történet szerint csütörtök lehetett, amir?l kiderült, hogy már napok óta, valamint az volt még a meglep?, hogy nem teljesen ismétl?dtek a történések, csupán részben. Továbbá…, de inkább ajánlanám elolvasásra, természetesen nem most, mert szeretném a saját történetemet közreadni és akár hogy is van – gondolok itt az iromány esetleg élvezhetetlenségére -, mégis mindenképpen szeretném közreadni, mert a feleségem szerint is példa nélküli, ám még hozzátette azt is, hogy ne riasszon vissza az ismétl?dés, folytassam csak nyugodtan, akár heteken keresztül is, mert ? úgy ítéli meg, hogy igen ránk férne, még jó néhány napon keresztül is.
Nem, nem olyan különös az egész, ezt is tudva, valamint a jelenlegi munkahely kínálatot is ismerve, egyáltalán nem probléma, hogy mesébe ill? ismétl?dések fordulnak el az életemben, s?t reggelente, mikor reménykedve indulok el, hazulról, titkon abban bizakodva teszem meg az utat, hogy sikerül, ezen az újabb napon is…
Nem mondtam még, milyen szerencsés voltam, már a hét els? napján. Egy ideje már nem dolgoztam sehol, ezért úgy gondoltam, valamit eladva juthatok minden bizonnyal pénzhez, ami lehet?vé teszi az elengedhetetlenül szükséges élelmiszerek megvásárlását. Így is cselekedtem: a padlásról el?került jó néhány -szerintem nélkülözhet? – tárgy, melyeket szépen elhelyeztem a hátizsákomban. A feleségem nem igazán gondolta, hogy ezekkel a kacatokkal én bármennyi pénzt is keresni fogok.
Ma azonban már feleségem is és én is tudjuk, igenis lehet ilyesmivel is keresni. Aznap – és hangsúlyoznám, ez volt az els? nap – aznap tízezer forintot kerestem.
Fellelkesedtem a sikeremen és másnap szintúgy elindultam, hátamon a becsomagolt – szerintem rissz-rossz, ósdi dolgokkal -, és meglep?dve tapasztalhattam meg a nap végén, hogy ismét tízezer forintot kerestem. Azt hiszem, kedves olvasó, így aztán érthet?, hogy nem hagytam fel ezzel, minden nap szinte pontosan ugyanezt az összeget kerestem.
Feleségem tanácsára vasárnap is elmegyek, ugyanoda, ilyenkor többen jelennek meg a piacon is, és ki tudja, nem áll-e mellém a szerencse, lehet, hogy pontosan a hétvégén esetleg már meg is találom.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.19. @ 11:00 :: Berta Gyula
