Szárnyalt a veréb, persze csak úgy veréb módra, nagyon irigyelte a sast. Dühöngött, azután elgondolkodott…
Miután ő az élőlényeket földönélőkre, madarakra és táplálékra osztotta, rádöbbent, hogy semmi különbség nincs közte és a sas között.
A földönélők, köztük az ember is, nem tudnak repülni. A táplálék, a hernyó, a nyű, a légy és a bogár finomak bár, de ő egy nagyratörő veréb volt. Ráeszmélt, hogy madár és madár között, szinte semmi különbség nincs!
Neki is van szárnya, mint a sasnak, tud repülni, mint a sas. Csőre és karmai is vannak, igaz, mindenben kisebb, talán gyengébb is, de…
Tehát, döntést hozott: ” Sas vagyok, saséletet élek ettől a pillanattól.”
Végiggondolta, mi is egy sas teendője. Nem fogja lemásolni egy az egyben, a sas ostoba szokását, hogy valami elérhetetlen magasságban lakjon. Ez felesleges!
Először, edzésnek egy egér elejtését célozta meg, majd alapos önkritikával felfogta, hogy evvel saját magát kicsinyíti le. A minimum földönlakó, csak egy nyúl lehet, vagy egy macska. Látta, amint a sas már kecskét is emelt fel a magasba. Senki ne mondja róla, hogy ő kevesebb nála!
Az ideális egy nyúl lett volna, de a közelben nem látott egyet sem. Maradt tehát a macska!
Fészkében ülve várt.
Lent, ott sompolygott a kandúr, korgó gyomorral, szeme sarkából rásandított a veréb fészkére, megnyalta a száját, kordult mégegyet a gyomra és tovább osont. Hirtelen valami teljes képtelenséget észlelt:
A veréb, nem mint egy kő, hanem annál sokkal gyorsabban, zuhanni kezdett irányába. Meglepetésében, dülledt szemekkel nézte váratlan vacsoráját. Az ambiciózus veréb eldöntötte, hogy karmait a macska hátába mélyesztve felemeli azt, felszárnyal vele a fészkébe és miután méretre sokkal kisebb, a sasnál, ha egy evésre nem is, de 3-4 adagra beosztva, elsőnek megfalatozza a macskát, aztán majd szépen rászokik a macska, nyúl stb. evésére. Mennyivel többre fogják értékelni! Kitör saját korlátai közül. Lerántja a rá kiosztott verébosztályságot és feltör sasnak.
A macska várt. A veréb, a gondolatait, már a macska szájában folytatta… Ne felejtsük, igen konok akaratú, feltörő, a célért mindent megtevő típus volt.
Rájött, hogy a fogak péppé őrölhetik és azt is látta, hogy kifelé vezető út nincs.
Gyors döntést hozott. Mint a gyerekek a játszótéri csúszdán, úgy segíti le magát a macska gyomrába, hogy sértetlenül jusson le.
Neki olyan mindegy, hogy belülről vagy kívülről eszi meg ezt a macskát! És már csúszott is lefelé…
Legutóbbi módosítás: 2010.04.24. @ 16:55 :: Boér Péter Pál
