Böröczki Mihály - Mityka : Faszén-vasaló

Nyomtatás

Nagy, ormótlan vasöntvény, íves nyéllel,

fölül záró lap, kampó-szegte véggel,

jó két maroknyi öböl a faszénnek,

kimért lyukak a kék levegőégnek,

a sima talp, fölötte vastag öntvény,

és csontba, bőrbe, vérbe írott törvény,

csak ennyi volt – s vasalt anyám, a büszke,

mindent simára, köznapi ezüstre,

és visszatűrve tiszta szemmel látom,

ahogyan hajtás élül a világon,

és tüzet szítva, ívben mozdult, mintha

én lettem volna kezében a hinta,

s a vége sincsen mozgás, ahogy kellett,

úgy nőtte nagyra anyámban a lelket,

ki-, besurrantam, zsíros kenyér éhhel,

az iram lóbált, sohasem a kényszer,

meg minden, ami örökösen lázad,

hogy láthassam a gőz fölött anyámat,

s a faszéntűzbe, mint ráncba az évek,

besűrűdött kis légzéssel az élet,

s hogy érezze is örömét, keservét,

az ujjhegyével illette a nyelvét,

rámozdította finoman a talpra,

s ha sercent, már a jókedvét vasalta,

először minden kacskaringós ránc volt,

de anyám keze jobbra-balra táncolt,

s én láttam is, a gatyás, nyurga, pőre,

hogy megropog az Isten lepedője,

mert ki-, bejárt, mint testvére a Napnak,

a munka ment, jó egyformán haladtak,

és meg-megvillan, ahogy visszalátom,

hogy hajtogatta naggyá a világom,

s az egészből, mint zsebemben a vasszeg

kis lyukba bújva, végleg ez maradt meg.