Sötét felh?k
2010. December 15. 22:22
Általában sem mondható tisztának a lakásom… de most… Nem is gondoltam volna, hogy az annyiszor látott helyszínelési terület úgy ledöbbent, ha a saját lakásomról van szó. Azt hiszem ezt leginkább ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani, ahogy az ember önkénytelen megtörik egy holtest láttán, pedig már milliószámra látott horrorfilmekben szörny?bbnél szörny?bb halálokkal, mégis a valóság… halálos.
Szerencsére holtest nincs, csak egy kis vér, de már ez is nagyon aggasztó.
– Dawn, maga a felel?s ezért és gondolom, ezt nagyon jól tudja.
A rend?rf?nök szavait apró t?rszúrások fájdalmaihoz tudnám hasonlítani. Igen, beleszerettem, a saját lakásomra vittem, és beigazolódott az, ami miatt világéletemben nem akartam se családot, se szerelmet. Ilyen er?s fájdalmat nagyon régen nem éreztem… aztán nekirontottam a falnak. Hatalmas ordítással vágtam bele öklömet, el?ször deformáltam, majd a következ? ütésre beszakítottam. Vérzett a kezem. Nem láttam, de éreztem és több fájdalmat akartam. Igazából nem tudom miért, de mintha egyszer egy kínai szushiárus mondta volna nekem azt, hogy a kis fájdalom felcserélhet? egy naggyal. Amit elfelejtett megemlíteni az annyi volt, hogy a fizikai és a lelki fájdalom nem hat egymásra, így csak azt láthattam, ahogy a másik öklömb?l is elkezd folyni a vér az ütések miatt, és a falat elkezdtem átfesteni és lyukasztgatni.
Hárman fogtak le, de így is majdnem kiszabadultam. Elképeszt?en dühös voltam.
– Azt akarom, hogy adja át ezt az ügyet másnak Dawn – már nem tudom hányadik t?r ékel?dött be a szívembe ezzel a mondattal, de legalább erre már volt civilizált reakcióm.
– Engem akar f?nök, ez már nyílt jel volt a háborúra… – nehéz volt a beszéd, de nem érdekelt. Egy újabb er?ltetett leveg?vétel, és már folytattam is – Ha Dawn nyomozót akarja, akkor meg is kapja Dawn nyomozót.
– Nagyon jól tudja, hogy a szabályzat… – kezdett bele a rend?rf?nök.
– Teszek a szabályzatra! – nem szokásom üvöltözni, de most azt hiszem megbocsájtható b?nnek számított…
– De ehhez maga már kevés, nem gondolja?
– A Doki majd besegít, a sár maradékát pedig úgyis rám szórják majd. Vállalom az összes sajtótájékoztatót.
– Reméltem is, de nagyon jól tudja, hogy ez nem minden…
Mintha nem történt volna ilyen a régmúltban. Persze, hogy tudtam. Ezen most az állásom múlt, all in ahogy a pókerben szokás mondani. Nincs visszaút.
– A véren kívül nem hagyott jelet az agyalágyult barátunk?
– De igen – vetette oda a Doki – Érdemes lesz végigolvasnod fiam…
H?s lovagunk elkésett, itt már nincs királylány,
Új várba vitte ?t a gonosz Sárkány.
De ide bejutni csak úgy lehet,
Hogy feladod minden reményed.
Ugyanis itt boldogság nem lehet,
Ellepnek a Sötét Fellegek.
Én bent leszek tüzet okádva és várva,
Holdtöltekor rátalálsz a királylányra.
De az újévet elüt? harangszó,
Az lesz számára az utolsó.
Holdtölte, az még három hét, az utolsó két sorral pontosan utal arra, hogy mikor vár engem. A t?zokádás biztos valamiféle er?s fegyvert jelent, esetleg bombát, ha nem magát a lángszórót. Ebb?l a zakkant jómadárból mindent kinézek ezek után. Legutoljára pedig marad a hely. Megszégyenítésem már kész, hiszen a legtöbb újságíró már úgyis rátette a kezét a részletekre, hála egy-két lefizethet? kollégámnak (mi sem vagyunk szentek) és a tájékoztatásnál olyan kérdéseket fognak feltenni, amire nincs jó válasz, csak szégyenít?. Sakkot adott, de a Mattól még távol áll és jól láthatóan elbízta magát, hiszen még a helyet is megadta ahol vár rám, egy nightclub-ot. Mint egy pók a hálója szélén, valószín?leg az egyik földalatti részlegben vár rám, máshol nehezen tudná felt?nésmentesen ?rizni a kiszemelt áldozatát.
Sajtótájékoztatók folyamatos sorozata. Egy szemtanú elt?nése. Mérges tekintetek és utálkozó megszólalások. Körülbelül így lehetne leírni azt a három hetet, amelyet várakozással kellett töltenem. Ami pedig a legrosszabb volt, hogy nem tudhattam mit csinál az, az eszel?s Edynával.
December 31-e gyorsan elérkezett, kicsit hideg is volt, de ez a legutolsó dolog, ami érdekelt.
A Sötét Felh?k nightclub egy felkapott hely volt. F?leg a drogdílerek, stricik és az ezeket keres? kuncsaftok számára. A bejutás kicsit nehézkes volt, de szerencsére az inkognitómat sikerült meg?riznem. A Doki kint maradt, még felesleges lenne ?t behozni, de azért megmondtam neki, hogy egy olyan fél óra múlva jöjjön le utánam, így legalább kevesebb felt?nést keltünk.
Alkohol hangos zene, lenge ruhás lányok, füstgépek, és az, az édeskés illat, ami megbabonáz téged, amint belépsz. Sosem tudtam, hogy’ csinálják ezeket, esetleg egy nagyon gyenge tudatmódosítóval fújják tele a helyet légfrissít? helyett, de ha nem koncentrálnék eléggé, valószín?leg engem is elragadna a bódulat. Odamegyek a bárhoz, rendelek egy vodkát, felhajtom, és már indulok is befele a táncparkettre… Pontosabban szólva indulnék, de egy szép arcú, aljasan mosolygó lány belém jön, a kezembe nyom egy borítékot és a fülembe súg három szót, én pedig eleget tettem a kérésének. A szavak a következ?k voltak:
– Kérdés vár, gyere.
– Az alagsorba, mi? – vetettem oda neki.
Nem válaszolt, de mérget mertem volna rá venni, hogy utunk oda vezet majd. Igazam is lett. Nem tudom, hogy honnét ismerhette, talán csak rajongott az ilyen ?rültekért, akiket a TV-b?l ”ismer” meg, vagy csak egyszer?en most lett szerencsés, mert Kérdés kiszemelte ?t és segít?társává tette, de az igazat megvallva nem is érdekelt. Egyetlen egy gondolat motoszkált az agyamban: Edyna.
A nightclub aljában általában azokat a privát partikat tartják ahova csak a créme de la créme juthat be. A küls? zene és egyéb zajok itt mind elhaltak, négyen voltunk csupán a teremben. Beléptemet két hang fogadta, az egyik egyszerre hozott megnyugvást és félelmet, míg a másik rögtön eltöltött színtiszta dühvel.
– David… – Edyna hangja gyenge volt, de legalább élt és más most nem igazán számított.
– A Kérdés gyerek mondhatná azt, hogy üdvözöl, de a Kérdés gyereknek nincs kedve követni az illemet, f?leg nem egy ilyen szégyenteljes zsernyák el?tt, mint te.
Edyna alakja mögött megpillantottam. Ugyanaz volt, akit a kulcsmásoló üzletben láttam. Nem volt fiatal, de er?snek nézett ki, talán 35-40 éves, középmagas, összekócolt sz?ke haj és az ?rületet színtisztán tükröz?, folyamatosan ugráló kék szemek. A szegény teremtés nyakához tartott egy eléggé vaskos kést és mivel 9mm-esemet odaadtam a Dokinak, nehogy a bejáratnál elvegyék, nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel, tehát megkérdeztem:
– Mit akarsz t?lem?
A termet egy aljas nevetés töltötte meg, majd meghallottam egy videó lejátszó ?srégi hangját, a sarokban pedig egy TV jelent meg, benne az én alakommal.
Felesleges volt a sajtókonferenciára emlékeztetnie, de gondolom ez is hozzátartozott az örömeihez, csakhogy t?lem nem kapja meg, amit akar. Fapofával néztem végig, ahogy az újságírók a rend?rség gyengeségét, hibáit és felel?tlenségét mind rám vezetik vissza. Valamint azt, hogy elbocsájtásomat kérik és én nem tehetek semmit. Körülbelül a konferencia felénél megállította a szalagot.
– Elég volt? Vagy szeretnéd, hogy a Kérdés gyerek tovább vetítse? Tudod, a Kérdés gyerekkel lehet alkudozni, de ne hidd azt, hogy átverhetsz. Ugyanis a Kérdés gyereknek rengeteg esze van, úgy bizony. Sokan mondták már. Sajnos kevesen élnek még közülük, de eddig majdnem minden áldozatom megmondta, hogy egy született zseni vagyok. A Kérdés gyerek szereti, ha dicsérik, de attól függetlenül a céljától sosem tántorították még el. Ennyi ésszel az embert egyszer?en nem lehet átverni.
Mosolygott hozzá, idegesít? volt a mosolya, majdnem olyan idegesít?, mint a folyamatosan ismétl?d? beszédstílusa, de csak majdnem. Mivel nem válaszoltam folytatta:
– Mi a baj nyomozókám? Talán megbénított a Kérdés gyerek? Esetleg az egyszer?bb utat akarod? Ölje meg a Kérdés gyerek most a királylánykádat? Legyen gyorsan vége? Miért nem szólsz? Hát nem látod, hogy a Kérdés gyerek csak igazságot szolgáltat? Ezeket az ártatlan szépségeket megcsalják a h?tlen, mocsadék férjeik. A Kérdés gyerek csak azt adja nekik, amit érdemelnek. Egy id? után már senki se merné megcsalni a feleségeiket és akkor a Kérdés gyerek még vissza is vonulna. Miért nem az én oldalamon harcolsz te lökött zsaru???
Ekkor valami bevillant nekem. Hirtelen minden olyan egyszer?vé és világossá vált. Tudtam már, hogy mit kell tennem, de el?tte valamit még tennem kellet, azzal Edyna szemébe néztem és ezt mondtam neki:
– Akármi lesz, szeretném, hogy tudd: szeretlek.
– Én is… – mondta… már amennyire a kés engedte.
Ekkor átvittem tekintetemet Kérdésre, hirtelen megragadtam a mögöttem álló lányt, az ingujjamban bujkáló kést el?csúsztattam, és ugyanúgy ahogy a nemezisem is tette, a lány nyakához szorítottam és egy kis vért is kiserkentettem bel?le. Látva ahogy Kérdés arcáról lefagy a mosoly odavetettem neki:
– Pont a hited miatt nem vagy képes megölni Edynát, hiszen ? ártatlan. Neked én kellek, ? csak eszköz volt, amivel idecsalsz, ezért most szépen engedd el és add meg magadat.
Ennyi volt. Rájöttem és legy?ztem. A végére minden teljesen világossá vált. Valószín?leg egy újabb gyermeki traumás eset, talán az anyját megcsalta az apja, veszekedések, de igazából ez nem fontos. A lényeg annyi, hogy a n?k iránt óriási tisztelete van. Ezért voltak csak férfi áldozatai, ezért nem bántott soha n?ket, és ezért következik az, hogy most itt én nyerek. Ugyanis a lány egy tökéletes áldozat. Semmit nem tett, nem is ismerem, mégis tudja, hogy képes leszek ?t megölni. Az állásom már így is a szakadék legszélén áll… Nincs mit veszítenem. Végül széles mosolyra húzódott ki a szám és még egyszer Kérdés szemébe néztem:
– Most, hogy már mindent tudok, tényleg jobb lenne megadnod magadat. A játéknak vége, és én nyertem. Csak egyszer fogom elmondani: Engedd el Edynát!
Az én arcomat leszámítva minden arc döbbenetet sugárzott. Edynáé az örömt?l, Kérdés és a másik lány arca pedig a rémülett?l. Rákacsintottam Edynára és nevetve néztem szembe a fegyvervesztett szörnyeteggel…
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Deme Dávid
