Ez itt a kérdés.
Nem kíváncsiság,
nem is hangulat,
fél-tudással meg
mit kezdjen a tudat?
Jobb kezével nem fogtam kezet.
Tükörb?l: jobb oldala
a bal oldalamon fest,
fel?lem nézvést: aszimmetrikus.
Vicces, ahogy jobb arcfelén
futtatom a pengét,
szemben meg balról
fogy a fehér hab.
Oda-vissza viszonyunk tetézi:
egyetlen szavát se hallom,
akinek azt mondom: én.
Furcsa, megszokott tévedés.
Szeretnék tisztán látni ez ügyben,
mert amúgy…
Naponta etetem, itatom,
száját törlöm jól nevelten,
ha viszket, megvakarom a fejét,
füléb?l, orrából a sz?rt kivágom,
szóval akármit megteszek érte,
de nem biztat egyetlen gesztussal sem!
Több, mint hatvan éve,
egyetlen egyszer sem
mondta: köszönöm –
annyira tudja:
az övé vagyok!
Nem hisz bennem? Igaz,
csókot nem tudok adni homlokára –
de másik felemet
miatta kerestem!
?rület: utcákon,
hegyeken viszem,
naponta boltba, még a lányokat
is megnézem neki, ám
a belátható végr?l nem beszélve,
a hálátlantól mit kapok cserébe?
Emlékszem, senki nem látta
szakadékokba hányszor zuhantam,
mert ezt meg azt hitte,
hogy ? meg én egy ilyen
meg olyan bajnok!
Dicséretére váljon:
senki pózába nem akart tetszelegni:
távol t?le Cézár
vagy Napóleon.
De hogy ne legyen
teljesen gazdátlan,
bár nem szenvedheti
a klasszikus formákat,
a versírásra
rákényszeríthettem!
Legutóbbi módosítás: 2010.04.29. @ 14:34 :: dudás sándor
