Nem vagyok egy agyon művelt nő, ez tény, de úgy gondolom, ha ennél sokkal műveltebb lennék sem tudnék dűlőre jutni abban, amin így húsvét idején tanakodni szoktam.
Talán, ha több közöm lenne a teológiához vagy a genetikához, esetleg valamiféle kutató munkát végeznék, de így aztán, ezek hiányában, marad az a nyolc év hittan, amire még iskolába jártam és némi évek adta hozzágyűjtögetés. Persze szintén hiányos biológia területén való jártasságom sem fog közelebb engedni a valósághoz, ezt is tudom.
Természetesen azzal tisztában vagyok, hogy mire emlékezünk húsvét idején; már maga a húsvét szavunkat is sikerült összeraknom. Persze ez nem nagy dolog, ott van ugye a hús és ott van ez a vét; elvetjük a húst, böjtölünk. Megeshet, hogy ez nem ilyen egyszerű és egy a témában jártas személy hasát fogva röhögne most rajtam; nekem ez a szó mégis ezt mondja, így, ahogyan leírtam. Különben is olvastam már ezt valahol régebben, azóta, ha változott is ez a feltételezés; bocsánat, nem tudok róla, ennél a verziónál maradok. Természetesen csak, mint betűkből faragott kifejezés, mert maga a húsvét értelmezése mindenki számára jól ismert, így gondolom.
Nem tudom, miért éppen ilyenkor jutnak eszembe fura dolgok, de, ha már ehhez az ünnephez akarom mindenáron kötni az én különös gondolataimat, melyek annyira azért nem is különösek, hiszen emberek milliói teszik fel ugyanezeket a kérdéseket maguknak vagy másoknak… Tehát, így kérdezek én: Hogyan képzeljem el egészen pontosan a harmad napon való feltámadást? Eleve a Jóisten fiát milyennek képzeljem el? És persze maga a Jóisten, vajon hogyan néz ki? Úgy gondolom, hogy mindannyian másképpen idealizálunk, persze látunk képeket, szobrokat mindenféle egyéb tárgyakat, melyek Jézus mintájára készültek… Hát, éppen ez az! Milyen mintára? Ki látta őt? Én hiszek Istenben és az ő egyszülött fiában, éppen ezért mindennél távolabb áll tőlem e témába burkolt poénokat lopni (amiért máskülönben nem hiszem, hogy megharagudna rám az én Istenem), így aztán mégis azt kell mondanom; vajon kinek ült modellt Jézus? Rengeteg képen láttam már meg/lefestve, összeszámolni sem tudnám, s valahogyan jellemzően magas, ha szabad így fogalmaznom; jóképű, szép arcú férfiként ábrázolják, szőke, kellemesen hullámos hajjal, többnyire kék szemekkel, néhol szakállal, borostával…
Nem tudom, nem tudom mégsem, mit gondoljak én, ugyanis annyi kérdés merül fel bennem a küllemét illetően, hogy attól teljesen összezavarodom. Ráadásul én még csak-csak, de a fiam olyan kérdéseket tesz fel nekem néha, hogy a megválaszolásukhoz valóban komoly kutatásokat kellene végeznem. Mondjuk, teljesen érthető ez a kíváncsiság, hiszen még én magam is ilyeneken gondolkodom néha. Kikerülni persze nem szeretném ezt a témát, hiszen úgy nevelem őt, hogy hite legyen. Ez a hit a szeretetről és a békességről szól, ő persze, mint megannyi más gyerek joggal kérdezi; ki ő és hogyan képzelje el?
Jézus valóban magas volt? Nem lehet, hogy alacsony termetű volt? Én gyermekkoromban mindig kevertem már a „személyeket” is, mert Jézusról látott képek alapján olyannak képzeltem a Jóistent is, tehát, ha arra gondoltam, hogy egyszer elébe kell majd állnom, akkor tudtam, hogy nagyjából milyen kinézetű férfi elé állok majd. Ez meg is nyugtatott, hiszen szimpatikusnak tűnt a képek alapján.
Egy időben azt hittem, hogy Jézus és a Jóisten ugyanaz, csak más az elnevezése.
Aztán volt olyan időszak gyermekkoromban, amikor eleve abban sem voltam biztos, hogy a Jóisten férfi; Mert miért is ne lehetne nő? – kérdeztem hitoktatómtól.
Meg aztán én egy fehér bőrű nő vagyok, persze fehér bőrű voltam gyermekkoromban is, ezért eleve fehér bőrszínűnek képzeltem Jézust is, és Atyját is. Vajon a sárga és fekete bőrszínű gyerekek is fehérnek képzelik? Nem lehet, hogy ők sárgának és feketének?
Teljesen nyilvánvaló lenne. Sőt! Amennyiben nemzetközileg idealizált képről beszélünk Jézus és Atyját illetően, egyetemlegesen fehér bőrszínűként képzeljük magunk elé.
Fehér bőrű gyermekeknél ez semmilyen további kérdést nem vonz maga után, ugyanakkor gondoljunk csak bele, ha egy fekete bőrszínű gyermekkel azt akarjuk elhitetni, hogy nem olyan bőrszínű az ő Istenkéje, mint, amilyen a saját bőrszíne. Hát, nem érdekes?
Itt aztán jöhetnek a kérdések: Miért nem fekete az Isten? Az ördögöt mondják feketének, akkor mi ördögök vagyunk? Ilyenkor vajon mit mondhat egy hétköznapi szülő a gyermekének? Eleve milyen órát tartson neki, amit persze már honnan is érthetne gyerekkorban? Beszéljen neki a melaninról, aminek mennyisége és milyensége határozza meg az emberi bőr színét? Na, tessék, én aztán hétköznapi szülő vagyok, mert ebben a melaninos hangzatban sem vagyok már biztos, rég tanultam én már biológiát!
Ekkor még nem is beszéltem arról, a haja színe tényleg olyan, mint a filmekben, szőkés és hosszú? Lehetne barna is, vagy fekete, vörös, egészen szőke… persze az sem biztos, hogy hullámos haja volt, elképzelhető lehetne az is, hogy rövid, vagy egészen felugró göndör.
Az orra kisebb vagy nagyobb és milyen formájú? Az ajka vékonyabb, egészen keskeny vagy húsosabb, teltebb? A szeme formája és színe? Biztosan kék szemű volt?
Szemöldöke összeérhetett? Gondolkodom még szeplőben is…
Eszembe jutott az is, amit egyszer olvastam arról, hogy Jézus korában a hosszú, amolyan lobogós haj, erkölcstelennek számított, így aztán ezeket a mai művészeti ábrázolásokat meg is kérdőjeleztem akkor, úgy emlékszem. Ezzel egy időben még azt is kizártam, hogy esetlegesen bajszos vagy szakállas. A testén vajon voltak anyajegyek és, ha voltak, hol?
A tenyere vajon milyen lehetett? Magának a Jóistennek milyen a tenyere?
Én mindig úgy képzeltem, hogy van neki egy nagy trónja, amiben ül.
Amikor elképzeltem találkozásunkat, egy hosszú tömött sorban álltam. Egy nagy ajtó előtt várakoztunk, ahová egyesével szólítottak minket. Döbbenetes volt a képzeletbeli találkozás, ugyanis akkora volt, mint valami kétszáz emeletes ház. A trón meg persze még nagyobb. Hangyánál kisebbnek láttam magam mellette. Akkor eszembe sem jutott, hogy mekkora hangja lehet, csak később gondolkodtam ezen.
Még mindig mennyi-mennyi kérdés van a fejemben. Gyermekkoromban még ennél is több volt, így aztán egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy milyen és mennyi kérdés fogalmazódik meg ezzel kapcsolatban a gyerekek fejében. Persze valahogyan szemléltetni kell, ezt értem. Annak idején én sem fogadtam el, ha a szüleim próbálták kikerülni ezen kérdéseimre adott válaszaikat. Nem is értem, miért kötözködöm itt magamban, magammal, hiszen, az a kép, amilyennek megfestették őt, számomra teljesen békés, megnyugtató „személyt” feltételez. Kicsit megterhelő elképzelni az elképzelhetetlent, így aztán próbálom elhessegetni ezen gondolatmenetemet, hiszen előbbre ez ügyben úgysem juthatok ma még.
S remélem, a megbizonyosodás napja messze még.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.02. @ 12:27 :: Kőmüves Klára
