eredeti dátum: 2010. április 9., péntek, 15:56
A karcsú derekú fekete vázában sárga nárciszok, megannyi mosoly. Minden virág és mosoly jobban mutat sötét háttér előtt. Mondhatnánk most persze kedves, romantikus sületlenségeket, például, hogy a mosoly úgy ragyogja be az arcot, mint a felkelő Nap az eget, meg hogy a Hold is milyen csodásan világít a mélykék éjszakában. Még csak valótlant sem állítanánk. De sokkal egyszerűbb, hétköznapibb dologról van szó.
Nevezetesen arról, hogy a világossárga nárcisz nem érvényesül kellőképpen itt az asztalon, a fehér fal előtt. Át kellene rakni vázástul a tálalóra. Az dióbarna. Nyilvánvaló a különbség, amint azt a kedves olvasó el is tudja képzelni, reményeim szerint. Abból a szempontból viszont hátrányára válna a látványnak a költöztetés, hogy elveszne az a friss, tavaszi összhang, amelyet a terítő borsózöldje tesz teljessé. Igen, pontosan a gonoszkodók kedvének szegéséért hagytam ki a főzelék összetételi tagot az iménti leírásból. Nem mintha a gonoszkodóknak nem lehetne soha igazsága.
Az most természetesen abszolúte mellékes is, ezért sem mesélem el, hogy valójában és eredetileg nem is terítő. Ne vessenek meg érte, függöny. Méghozzá nem is ablakra lett csináltatva, hanem ajtóra. Szekrényajtóra. Pontosabban; helyett. Vannak élethelyzetek, amikor sokkal könnyebben elérhető a viszonylag jó minőségű, nem túl drága, de nem is olcsó függönyanyag, mint egy tisztességes szekrény, tisztességes ajtóval.
Szóval, tegyük át a vázát a dióbarna öreg tálalóra? No, de mi lesz akkor a karcsú derekú fekete váza érvényesülési lehetőségeivel? Tőle sem lehet elvitatni ezt a jogot. Dönteni kellene végre, mert még két nap, és elhervad a nárcisz.
Gond van a dióbarna tálalóval… Neobarokk. Tehát köztudomásúlag túldíszített. Most tegyek rá egy váza virágot? Brr… Giccses lenne. Eddig sikerült modern bútornak álcázni, mivel telepakoltuk mindenféle oda nem illő tárggyal – laptop, cédék, könyvek, baglyok –, gonoszul megfosztva ezzel eredeti funkciójától. Ha rárakom a vázát, visszaminősítem tálalóvá, és akkor… és akkor át kellene szervezni egész eddigi életünket. Gyáva vagyok, nem megy. Döntöttem.
– Drágám, nem tudod, árulnak már a piacon fekete tulipánt?
Legutóbbi módosítás: 2010.04.09. @ 13:56 :: Kovács Ágnes