Mint puszták csendjében szól a kolomp,
Úgy küldött felé a múlt egy dallamot,
Megtorpant kezében az ecset,
A vászon sápadtan hallgatott.
Hullámzott lelkében a megélt pillanat,
Idézett különös káprázatot,
Érzékei itták a látványt,
S ő színekből csodát alkotott.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.13. @ 21:02 :: M.Simon Katalin