Marthi Anna : A némaság örömei

2010.04.27. Marthi Anna Vers 7
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás
újév éjszakáján 1995-be “fordulón”

 

 

Halott rajzon a színek.

Írásokban a pontok.

 

Magamra kérdőjeleket rajzolok,

Belekérdezve a hideg éjszakába.

 

A tájat körvonalazó némaságom-öröm,

Pattogó szikrákká fáznak,

És egy mozdulatlanná melegedő pillanatban,

Ráébreszt tudatom e boldog magányra.

 

A színkör lámpafény filmezőtől jön.

A szememmel ugráltatom égen-úton,

Mely fölöttem sikul, mely alattam vonul,

A fák között: fekete erezetű hátterükben.

 

Hunyorgathatom a zöld pózna fejeként!

A sötét párában ez úgy fest,

Mint egy átfordult ugráló felkiáltójel.

 

A nagy négyszög tömbözetű

Kereszt fejfedő-bojtút bámulom.

Elég régóta rajta felejtém szemem.

Legutóbbi módosítás: 2010.04.27. @ 08:48 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak