annyi az éhség bennünk,
hogy megfekszi a gyomrot;
képzelt bajainkra valóság omlott,
s már nem tudjuk, mi fáj,
el?bb van az éhség?
érzékenység után?
vagy megel?zi?
hörpintünk valódi világot,
növekszik hiányom minden korttyal
szomjan a forrás vize mellett holtan;
a világ hiányzik, úgy, ahogy kéne,
azért nem fér belém, mert
rajtam múlik a világ,
meg bennem,
anélkül, hogy tényleg bennem lenne,
már maga alá tud,
rólam valamit megsejt,
amit én sosem fogok tudni,
mert végül is az kéne, ami vagyok,
s amit meg nem bocsájthatok a világnak,
hát így az elmúlik körülem.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.12. @ 18:20 :: Petz György