folyvást szép verset akarok írni,
amiben fák n?nek égig, rajtuk
hangya is magasba mász, madár
leszáll a földre, ember föl-le jár,
ha megtalálja szellemeit, akikben
nem hisz, pontosabban nem tud,
de képzelete szolgájaként végül
üveggolyóban gömbösül, feszül.
itt vagyok, meghatározva magam,
és nem tolom el magamtól a világot,
nekifeszülök a fának, mint ki döntené,
bár tudja, er?sebb a világ tengelye,
s ha f?szál, még er?sebb: hajlik;
s jöv?re újra f?, ha n? leszáradás
után, mert maga korát hordja
itten minden szikla, f?, fa, madár,
s még a marha is, akit legelni hajt,
ki hajt. de még az is. ki hajtja.
Ã?Â
Legutóbbi módosítás: 2010.04.30. @ 21:31 :: Petz György