Mindenki életét a másik éli, úgy érzi.
kié enyém, amit én itt találva élek,
amit napkeltekor föl nem veszek,
de folytatok az éjre; s az éj el?bbi
napra jött, és mindig így, egész
az els? percig vissza, rábámulva,
g?gicsélve, csöndet, ujjat szopva –
kié enyém, ha vélem mindezt másnak,
s kié övé, mert t?le mást se hallok,
hogy félreél, akárha volna másik, majdan;
amibe érdemes, az ember belehalna;
de éppen ebbe kéne tönkremenni,
ami talán enyém, de azontúl semmi;
mert mind enyém, mi volna ottan másnál,
és mindaddig míg abban megtalálnál.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.27. @ 15:35 :: Petz György
