volt hogy tanítottam együtt lélegezve
azokkal azóta is másként vesszük a leget
tudjuk ? az nincsen legebb pedig fojtó
tudott lenni távlataival cellarács csillagaival
de amikor mindegyik fülkefényben hallgatag
azt nem bírtuk könny nélkül soha
meg a könyörgést minden férfi nevében
aki kiszolgáltatott és mind csalódik kit anya szült
azt is nehéz elviselni aki bikákat herél
a tekintete volt legnehezebb mert a játékra
ráült a sok hiábavalóság akkor meg minek
és a két deci fröccsön – csak ennyivel –
röhögött a szakmunkástanonc de a háltak
az utcán még furcsa volt nekik egykoron
ami ma már lábjegyzetet igényelne mert
a halál mai arca mindig a természetes
hiába a nagy fürösztés önmagunkban
mégiscsak másban moshatjuk meg
Legutóbbi módosítás: 2010.04.11. @ 12:22 :: Petz György