Voltam kilenc éves, Krakkó mellett jártunk,
El?ször külföldön akkor voltam, s valami
Táborról beszéltek arrafelé, amit meg kell…
De anyám nem engedett el, mert gyerek vagyok,
Érzékeny, nem kell annyi szörny?séget látnom,
Elég a partizánok megannyi küzdelme filmen,
A zsigeri félelmek virtuáléja; minek a hajhegyek,
És minek a b?rök, a priccsek, az ?rök, az Appel,
Egy gyerek ebb?l meg nem értheti, hova lett,
Hova jön az ember, akit idehívnak, jössz, vagy
Ütlek, megtaposlak; eszme az van, és van végre-
Hajtó, minden perced megszervezve, gondolatod
Sínre téve, csikordul a bens?d; Die schönen
Tage von Aranjuez sind nun zu Ende.
Az aranjuezi szép napoknak vége, nem és
Nem értem – mire a nosztalgia embernek
Lenni, ha nem lehet lenni embernek,
Csontvázvonulást minek emlegetni a rémek
Beköszönnek álmaidba: vagyunk bel?led,
Jövünk bel?led, mint kelés folyunk bel?led,
Érted vagyunk, ha értelmet nyer halálunk,
Mert értelmes lénynek az is értelmes kell
Legyen, ha vége; de ennyi értelmet észre
Jaj, vajon ki vesz; ha cserélnének, a játéknak
Akkor lenne igazán vége, mert nehéz a szerep,
Ha folyton ugyanaz, OwiÃ?â?¢cim vagy hogy
Is van, nem tudom, mir?l beszélnek: egyik
Lengyelül mondja magáét – nem értem,
Anyám magyarul, ezt sem értem, nekem
Kilenc évem kell, amiben nyújtózzam még,
És nem fér bele a történelemb?l más, csupán
Mit beengednek, kik féltenek; mert feln?tt
Lenni már magában gyerekgyilkolás, és itt
Annyi volt abból is, meg aztán sehol a föl-
Támadás.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.18. @ 20:25 :: Petz György